Nem várt problémával szembesülnek az amerikai beszállítók
A magas munkanélküliség ellenére nincs elég ember. A fizetéseket emelni kell, a dolgozóknak pedig többet kell túlórázniuk, mint a járvány előtt.
2020.10.09 15:47
Nyugati úton: javul a magyar autóipari dolgozók megbecsültsége
A szakszervezetek az elmúlt években többször is sikeren folytattak bértárgyalásokat, és a fiatalok korai megnyeréséért is egyre többet tesznek a vállalatok.
2020.10.07 15:47
Komoly intézkedések állnak a bérnövekedések hátterében
Júliusban a bruttó átlagkereset meghaladta a 400 ezer forintot, amit részben az állami intézkedéseknek tulajdonít a kormány.
2020.09.30 16:21
A Hyundai befagyasztaná a béreket
A dél-koreai szakszervezet előzetesen elfogadta, hogy a Hyundai Motor 11 év után most először befagyasztja a béreket.
2020.09.21 16:22
Autókereskedés és szerviz kapott támogatást Békésben
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlése szerint Békés megyében több mint 5500 munkahelyet mentett meg a gazdaságvédelmi akcióterv.
2020.07.01 15:16
Rekordokat döntöget a rövidített munkaidőben dolgozók száma
Minden korábbinál többen, 7,3 millióan dolgoznak rövidített munkaidőben Németországban a koronavírus-járvány miatt egy felmérés szerint.
2020.06.03 04:23
Így alakulnak a hazai bérek a korona-krízis fényében
A bérmegállapodások ellensúlyozzák a növekvő munkaerő-kínálat hatását a keresetekre.
2020.05.28 15:48
Növelik a szakképzésben oktatók bérét
Mintegy 35 milliárd forintnyi béremelést kapnak a szakképzésben oktatók.
2020.05.21 09:48
Átlagosan ennyi jár egy fizikai munkavállalónak
Még Magyarországon belül is jelentős különbségek figyelhetőek meg a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabérében.
2020.04.29 11:20
A negyedét fizetik a német gyártók a hazai munkaerőnek
Nem véletlenül jönnek hozzánk a külföldi beruházók. Az Eurostat legújabb felméréséből kiderült, hogy a magyar munkavállaló pontosan a negyedét kapja egy németországi alkalmazott átlagos bérének.
2020.04.24 15:49
Komoly bértámogatás jár a kutatás-fejlesztés és innováció területén dolgozóknak
A kormány szerint a gazdaság újraindításában komoly szerepe van a szektor szereplőinek, ezért kiemelten támogatja a kutatás-fejlesztés és innováció területén dolgozókat.
2020.04.14 10:18
A cseh és a német kormány is bértámogatást ad
Alig egy hónap alatt csaknem félmillió vállalkozás jelentkezett Németországban állami bértámogatásért a koronavírus-járvány miatt kormányzati adatok szerint.
2020.04.01 15:21
Két héttel meghosszabbítja a leállást az esztergomi Suzuki
Mégsem indul újra a tervek szerint Magyar Suzuki, két héttel eltolták az április 4-i kezdést.
2020.04.01 08:17
Összehúzzák a nadrágszíjat: a Fiatnál is csökkentik a fizetéseket
A Fiat Chrysler csökkenti a munkavállalók és a vezetők fizetését is a koronavírus-járvány idején.
2020.03.31 14:21
Így kezelik itthon a koronavírus miatti gyárleállásokat
A nagy autóipari foglalkoztatók kialakult helyzetre adott válaszai eltérőek, létszámcsökkentésről azonban eddig még sehol nincs szó.
2020.03.26 11:18
Kevesebb bért ad a Dunaferr a távmunkát választó munkavállalóknak
Amennyiben valaki otthoni munkavégzésre megy, a cégvezető utasítása szerint minden harmadik munkanap után kötelező két szabadnapot kivennie.
2020.03.26 10:21
Előrehozza a győri Audi a prémiumok kifizetését
Az Audi Hungaria vezetősége úgy határozott, hogy hamarabb kifizeti a 2019-es évi prémiumokat, hogy így segítse munkavállalóit.
2020.03.20 15:47
Nőttek és még tovább nőhetnek a fizetések
A bruttó kereset 11,4 százalékkal 367 800 forintra nőtt tavaly. Elemzők szerint az autóiparban további emelkedésekre lehet számítani a bértárgyalások lezárultával.
2020.02.27 06:23
Újra a pénzügyi válság előtti csúcson a reálbérek
Most lépték túl először a pénzügyi válság előtti csúcsot a brit reálbérek.
2020.02.19 15:36
Ezer forintos órabér alatt már nem jön a fizikai munkavállaló sem
Meghaladja az 1200 forintot a fizikai dolgozók átlagos órabére, sőt, már az ország egyetlen régiójára sem jellemző az ezer forint alatti átlagbér.
2020.01.29 10:21
Kiemelt cél a foglalkoztatás és a bérek növelése
2020-ban is a foglalkoztatás és a bérek növelése az egyik legfontosabb cél.
2020.01.15 08:21
Lassul a bérdinamika: így alakul 2020-ban a fizetésünk
Elemzők szerint idén lassulhat a keresetek növekedési üteme.
2020.01.07 09:51
Rossz hír a munkavállalóknak: csak 8 százalékkal nőhet a minimálbér
Várhatóan nem kötnek új megállapodást a munkavállalói és a munkaadói érdekképviseletek, így jövőre is nyolc-nyolc százalékkal emelkedhet a minimálbér és a garantált bérminimum összege a 2018 végén megkötött, kétéves egyezség értelmében.
2019.12.19 09:26
A szomszédban is vakarják a fejüket – bajban a gazdaság
A szlovén nemzeti bank csökkentette a gazdasági növekedésre vonatkozó előrejelzését: a korábbi 3,2 százalékról az idén 2,6 százalékra, jövőre 2,9 százalékról 2,5 százalékra
2019.12.17 12:57
Átlagosan 30 százalékos béremelést kapnak a szakképzésben dolgozó pedagógusok
A szakképzés erősítése részeként a kormány kiemelt megbecsülést és kiemelt bérezést kíván biztosítani a szakképzésben dolgozó pedagógusoknak.
2019.12.15 17:19