A negyedét fizetik a német gyártók a hazai munkaerőnek

Eddig is nyilvánvaló volt, hogy hatalmas különbségek vannak az EU országaiban a munkaórák átlagos költségében, ami azonban meglepetésként szolgál, hogy a magyarnál csupán három ország munkaereje olcsóbb.

Az Eurostat legújabb jelentéséből kiderül, hogy az Európai Unió teljes gazdaságát tekintve (kivéve a mezőgazdaságot és a közigazgatást) a munkaórák óránkénti költsége átlagosan 27,7 euró. Ez, az április 24-i hivatalos euró devizaárfolyammal számolva azt jelenti, hogy tavaly az EU-ban egy munkaóra átlagos költsége 9839 forint volt.

Ettől az összegtől az egyes országok jelentősen eltérhetnek, hiszen a sereghajtó Bulgáriában 6 euróba, azaz 2131 forintjában kerül a munkáltatóknak 1 órányi munka, míg a legdrágábbnak számító Dániában átlagosan 44,7 eurót, azaz 15 877 forintot keresnek óránként az alkalmazottak. A felmérésből tehát egyértelműen kiderül, hogy az északi ország lakosai több mint hétszeresét kapják annak a bérnek, mint a bolgárok.

Magyarország a sereghajtók között

A dánok egyébként a magyar átlagos munkaóra költségnek a 4,5-szeresét keresik. Magyarország, Lettországgal holtversenyben az EU-n belül a negyedik legalacsonyabb munkaóra költséggel rendelkezik, ami azt jelenti, hogy átlagosan 9,9 eurót kap 1 órányi munkáért egy hazai alkalmazott, ami 3516 forintnak felel meg. Habár az elmúlt években jelentős béremeléseket hajtottak végre a vállalatok Magyarországon, fontos megjegyezni, hogy ezek hatását a forint folyamatos leértékelése teljesen eltüntette az összehasonlítás során. Mindezt figyelembe véve, a koronavírus körül kialakuló gazdasági válság alkuit így nehéz pozícióban várhatják a magyar munkavállalók.

A szomszéd országokat tekintve elmondható, hogy Románia az egyetlen, amit valóban magunk mögé szorítottunk a 7,7 eurós, azaz 2735 forintos átlagos díjazással. Horvátországban már ugyanazért a munkáért 11,1 eurót (3942 forint), Szlovákiában 12,5 eurót (4440 forint), Szlovéniában 19,0 eurót (6749 forint), Ausztriában pedig már 34,7 eurót, azaz 12 325 forintot adnak, szinte ugyanannyit, mint Németországban. Ezek alapján már nyilvánvaló, hogy részben miért is éri meg hazánkba települnie a nagy gyártóknak.

Negyedét fizetik a német autógyártók

A nyugat-európai vállalatok áttelepülése a rendszerváltó kelet-európai országokba, köztük Magyarországra is, lassan három évtizede kezdődött el. Ekkoriban a beruházó vállalatok jellemzően két stratégia alapján dolgoztak.

A költségminimalizáló stratégia mentén befektető vállalatok a high-tech termékeiket megtartották Nyugat-Európában és keletre telepítették az alacsony hozzáadott értéket tartalmazó termeléseiket. Ennek a stratégiának fő mozgatórugója az alacsony kelet-európai bérköltség volt.

A másik stratégia, mely alapján betelepültek a vállalatok Kelet-Európába, a kiegészítő specializáció, amikor komplex eljárásokat telepítettek más országokba magas tőkeigényű beruházásokkal.

Ekkoriban több német autóipari vállalat jelent meg hazánkban is, számolva a jelentősen alacsonyabb bérköltséggel, hiszen míg Németországban az Eurostat felmérése szerint átlagosan 35,6 eurót, azaz 12 644 forintot fizetnek órabérként, addig itthon kicsivel több, mint a negyedét adják a munkavállalóknak, 9,9 eurót, azaz 3516 forintot.

Az alacsony bérszint csak járulékos előny

A hazánkban is megjelenő nagyvállalatok jelentős része azonban nem csupán nem a bérköltségek alacsonyan tartására fókuszált. A cél sokkal inkább a termelékenységi potenciál fejlesztése és az innováció volt, amelyet a munkaerő képzésével és a szükséges készségek fejlesztésével értek el. Mondhatni az alacsony bérszint környezeti adottság volt számukra, amivel persze éltek is a vállalatok a kelet-európai országokban. Például a Volkswagen ülésgyártásnál a bérszintek más helyi vállalatoknak való kiszervezése és a gyáráttelepítés viszonylatban a következőképp alakultak; ha a Volkswagen AG szinten a béreket 100 százaléknak tekintjük, a kárpitozás a Sitech Germany Gmbh-nál a bérszint 85 százaléka, a munkaerőközvetítő AutoVision GmbH-nál a bérszint 85 százaléka, az üléskeretgyártás a Sitech Polandnál a bérszint 15 százaléka, az üléshuzatgyártása a Prevent Sloveniánál a bérszint 30 százaléka. (2006-os adatok a Relocation and East-West competition: the case ofthe European automotive industry tanulmányból). Ez alapján nyilvánvaló, hogy bérköltséget tekintve jelentősen előnyösebb volt lengyel vagy szlovén gyárakban előállítani a terméket, mint kiadni a munkát más németországi üzemeknek.

A csak bérköltségek alacsonyan tartására fókuszáló vállalatok egyébként jellemzően viszonylag gyorsan keletebbre mozdultak Magyarországról, Szlovákiából, Csehországból vagy Lengyelországból.

Összességében tehát nyilvánvaló, hogy a magyarországi vállalatok létrehozásában komoly szereppel bír az, hogy a negyedébe kerül az átlagos órabér a nyugat-európai országokéhoz képest. A háttérben meghúzódó cél az is, hogy a vállalatok tovább fejlesszék a termelékenységi potenciált és képezzék a helyi munkaerőt. Nem szabad persze azt sem elfelejteni, hogy hazánk Európán belüli központi elhelyezkedése még logisztikai szempontból is előnyösnek mondható.