Ember-gép párbeszéd: újabb fejlesztéssel rukkolt elő a Continental
Tovább folytatja a Continental az autonóm technológia csiszolgatását, ezúttal egyszerű és intuitív váltást téve lehetővé az emberi és gépi irányítás között: ez a Smart Controll.
2017.10.20 06:30
Az önvezető járművek tömeges megjelenése a külvárosok növekedéséhez vezet
Az önvezető járművek elterjedése csökkenti majd a közlekedési dugókat annak ellenére is, hogy megnöveli a forgalomban résztvevő járművek számát, mérsékli a környezetszennyezést, megrövidíti az ingázás idejét, megnöveli viszont a külvárosok terjedelmét – állapítja meg a Boston Consulting Group és a World Economic Forum közös tanulmánya.
2017.10.18 10:00
Óriási befektetést hirdetett a Denso
A japán beszállító egymilliárd dollárból bővíti egyik amerikai gyárát, hogy ott gyártson alkatrészeket elektromos, összekapcsolt és önvezető autók számára. A maryvillei üzem már most is jópár autógyártót szolgál ki.
2017.10.18 09:30
Ezzel a szuperszámítógéppel hivatalosan is autóipari beszállítóvá vált az Nvidia
A Drive PX Pegasus 320 trillió műveletet hajt végre másodpercenként. Elődje teljesítményének megtízszerezésével a gép a vállalat szerint megfelel az ötös szintű, azaz teljes mértékben autonóm járművek igényeinek.
2017.10.18 06:33
Fejlesztési lista: ők készíthetik azt a kocsit, amit már nem Ön fog vezetni
Szélsebesen alakul az autonóm technológia piaca: a verseny óriási, hiszen hatalmas presztízst képvisel az okosautók fejlesztése, ebből a szempontból egyáltalán nem mindegy, ki lesz képes elsőként száz százalékosan önjáró gépet piacra dobni. Íme egy lista, kik közül kerülhet ki legnagyobb eséllyel az önvezetés éllovasa.
2017.10.16 15:26
Tényleg komolyan gondolja az Airbus a repülő taxit
Tesztek sorozatán van túl a repülőgépgyártó helikoptere, a CityAirbus meghajtó rendszere. Az önvezető repülő taxit a vállalat már 2018-ban szeretné a levegőbe bocsátani.
2017.10.12 14:40
A Panasonic önvezető járműelektronikájával működő autók 2022-ben akár már forgalomba állhatnak
A Panasonic járműelektronikai rendszere kis és közepes sebességgel teszi lehetővé a járművek autonóm közlekedését, beleértve az önálló parkolást is – jelentette be a japán elektronikai konszern.
2017.10.12 10:04
Jövőre hivatalosan is közlekedhetnek önvezetők Kaliforniában
2018-tól vezető nélküli autók is közlekedhetnek Kaliforniában - döntöttek szerdán az illetékes kaliforniai hatóságok.
2017.10.12 08:30
Ezért nem jöhet a Daimler Zalaegerszegre tesztelni
Jövő év végére elkészülhet a német autógyártó kétszázmillió euróból épülő vizsga- és tesztközpontja Dél-Németországban. Az egykori katonai terület rendkívül sokféle tesztlehetőséget biztosít a Daimlernek.
2017.10.06 09:31
Megduplázta önvezető kísérleti járműflottáját a General Motors
Az elmúlt három hónapban több mint megduplázta, százra növelte a kaliforniai utakon közlekedő kísérleti önvezető járművei számát a Cruise Automation, a General Motors önvezető járműtechnológiára szakosodott cége, ezzel együtt nőtt az új járműveket ért balesetek száma is.
2017.10.06 08:41
Konzorcium létrehozását javasolják a zalaegerszegi tesztpálya megvalósításához
A minisztériumban tartott egyeztetésen elhangzott: az építkezés a terveknek megfelelően halad, egy éven belül már folyhatnak a kísérletek a pályán. Jelentős a hazai és nemzetközi érdeklődés, amelyet a V4 országokkal már aláírt, illetve az Ausztriával és Szlovéniával tervezett szándéknyilatkozat is megerősít.
2017.10.03 09:37
Így keresi a ZF a legújabb technológiákat
Torsten Gollewski lett a ZF Friedrichshafen új leányvállalata, a Zukunft Ventures vezérigazgatója. Most interjúban árult el részleteket a nagy reményekkel indított vállalkozásról.
2017.09.28 06:30
Virág László: benne vagyunk a JLR, a Ford és a Tata Motors önvezetést kutató tevékenységében
Florida, Detroit és a Szilícium-völgy között ingázik mostanában a magyar alapítású Commsignia technológiai igazgatója, aki több járműkommunikációs projekt sínre tételén is dolgozik.
2017.09.26 09:30
A magyar autósok többsége lehetségesnek tart egy autós hackertámadást
A magyar autósok 90 százaléka lehetségesnek tart egy autós hackertámadást, és 55 százalékuk szerint a hackerek a jövőben még komolyabb veszélyt jelentenek majd az autósokra nézve - derül ki az NRC Médiakutató és a globális autóipari szoftverbeszállító, NNG Kft. közös kutatásából.
2017.09.25 17:52
Önvezető autóbuszokkal indulnak próbajáratok Kínában
Önvezető autóbuszokkal indít próbajáratokat a fejlett technológiai cégek magas koncentrációjáról ismert dél-kínai Sencsen város busztársasága, a Shenzhen Bus Group.
2017.09.21 13:09
Hazánk útjain is megjelentek az okoskamionok
Egyelőre egy rövid teszt erejéig futottak ki az M1 autópályára az egymással kommunikáló teherautók, de ez már valóban a jövő kezdete: kevesebb üzemanyag, hatékonyabb szállítás, zöldebb közlekedés jöhet.
2017.09.15 14:06
A Ford tesztje során önvezető furgonja fényjelek segítségével kommunikál a gyalogosokkal
A Ford olyan fényjelző rendszert tervezett az önvezető autók számára, ami segít megoldani annak a problémáját, hogy az autonóm járművek hogyan kommunikáljanak a gyalogosokkal, a biciklisekkel és az emberi sofőrökkel.
2017.09.14 13:39
Színt vallott Müller: egyben marad a konszern
Nem változik a VW-konszern jogi struktúrája – vagyis várhatóan nem cserél gazdát egyetlen márka sem, ahogy nem szerveződik külön egység az elektromos és önjáró gépek fejlesztésére sem.
2017.09.14 12:30
A ZF és a Baidu Csoport stratégiai együttműködést kötött
A ZF Friedrichshafen AG és a Baidu kínai vállalat új stratégiai együttműködésbe kezdett. A két partner együtt szándékozik dolgozni az önvezető technológiák és a telematika, valamint a mobilitási szolgáltatások terén, hogy külső technológiai megoldásokat fejlesszenek a kínai piacra.
2017.09.13 10:20
Sofőr nélküli shuttle járatokat tesztelnek Detroitban
Már használták Kaliforniában, Las Vegasban és az olyan kutató egyetemeken szerte az Egyesült Államokban, mint a Michigani Egyetem. Most az önvezető ingabuszok szintet lépnek, Detroit belvárosában is elkezdik a tesztelést.
2017.09.10 08:28
Automatizált közlekedés: maradtak még nyitott kérdések, mielőtt elengedhetnénk a kormányt
Hogyan alakul át az ember és a jármű közötti viszony? Mentesülhet-e a vezető a teljes felelősség alól? Milyen adatok gyűjthetők jogszerűen a jármű használata során? Dr. Nyalka Csaba ügyvéd válaszolt kérdéseinkre.
2017.09.06 09:43
Az Autoliv titkolja, melyik autógyártótól kapott fontos megbízást
Az önvezető biztonsági rendszerek globális szakértőjét egy meg nem nevezett globális autógyártó, hogy a beszállító készítsen 77GHz-es nagy felbontású radarrendszereket az OEM önvezető autóihoz.
2017.09.06 09:20
Nem ellentmondás: a vészfékrendszer adhat lendületet az önvezetésnek
A segédletnek köszönhetően akár 72 százalékkal kevesebb személyi sérüléssel járó ráfutásos baleset történhet. A Bosch szerint az ilyen rendszerek elterjedése hozhatja el igazán az automatizált közlekedés korszakát.
2017.09.05 06:39
Elkészültek az önvezetés európai irányelvei
Az öreg kontinensen autóipari szempontból irányadónak tekinthető Németországban elkészültek az autonóm járművek programozásának első körös etikai szabályai. Néhány várható tétel mellett meglepetések is akadnak a tervezetben.
2017.09.04 15:23
Szabadalmi verseny: messze elhúzott a Bosch
Csokorba gyűjtötték, melyik vállalat hány szabadalmat nyújtott be az önvezetéssel kapcsolatban. Az első tízben van néhány meglepetés, tippeljen, ki a leginnovatívabb, majd kattintson!
2017.09.04 06:30