Elemzések Az EU védővámot vetett ki a kínai gyártókra – ez történt a 24. héten

Az EU védővámot vetett ki a kínai gyártókra – ez történt a 24. héten

Rezi-Kató Eszter | 2024.06.15 16:23

Az EU védővámot vetett ki a kínai gyártókra – ez történt a 24. héten

Fotó: Pixabay

Végre kiderült, hány százalékos vámmal készül az EU büntetni a kínai autógyártókat, a bejelentésre érkezett reakciók vegyesek. A magyar buszrajongóknak most igen jó időszak következik, a plug-in hibridek tulajdonosainak talán kevésbé. Összefoglaltuk, mi történt a héten a járműiparban, a kiemelésekre kattintva bővebben olvashat a témákról.

Hirdetés

Megtörtént a héten a várva várt bejelentés az Európai Unió részéről, ugyanis június 12-én értesítette az autógyártókat, hogy a jövő hónaptól akár 38 százalékos kiegészítő vámokat vet ki a kínai elektromos járművek behozatalára, amire Kína már reagált is. Brüsszel közölte, hogy 17,4 százalékos vámot vet ki a BYD, 20 százalékos vámot a Geely és 38 százalékos vámot a SAIC vállalatra a torzító hatású állami támogatás miatt. A vámok mértékét meghatározta az is, hogy mely vállalatok tanúsítottak együttműködést a vizsgálat folyamán.

Ahogy várni lehetett, a bejelentés nem maradt reakciók nélkül. A kínai kereskedelmi minisztérium közölte, hogy szorosan figyelemmel kíséri a fejleményeket, és határozottan megtesz minden szükséges intézkedést a kínai vállalatok törvényes jogainak védelme érdekében. Természetesen Magyarország sem maradhatott ki a véleménynyilvánításból, Nagy Márton magyar nemzetgazdasági miniszter közleményben tájékoztatott arról, hogy a magyar kormány nem ért egyet a büntetővámokkal. Hangsúlyozta, hogy a protekcionizmus nem megoldás, helyette együttműködésre és szabadpiaci versenyre van szükség.

Több német gyártó mellett a Stellantis is kiadott egy nyilatkozatot, miszerint a konszern a szabad és tisztességes versenyben hisz, és nem támogat olyan intézkedéseket, amelyek hozzájárulhatnak a világpiac darabokra szakadásához. Az Európai Autógyártók Szövetsége (ACEA) a kínai elektromos autók ellen kiszabott ideiglenes vámokkal kapcsolatban kiadott közleményében következetesen megerősítette, hogy a szabad és tisztességes kereskedelem elengedhetetlen a globálisan versenyképes európai autóipar megteremtéséhez

A vámok és a vizsgálat ellenére azonban úgy tűnik, hogy Európában továbbra is harc folyik a kínai autógyártók kegyeiért, habár az európai kormányok talán óvakodnak attól, hogy a kínai elektromos járművek elárasszák a piacukat, de az új versenytársak által teremtett gyártási beruházások és munkahelyek egy részéért is ádázul versenyeznek.

Elvennék a zöldrendszámot a plug-in hibridektől

Egy friss törvénytervezet szerint szeptember 1-jétől a plug-in hibridek nem kaphatnának zöld rendszámtáblát, valamint az eddig kiadottakat is le kellene cserélniük a tulajdonosoknak. A közlekedés további zöldítése érdekében a kevésbé környezetkímélő plug-in-hibrid járművekre eddig kiadott zöld rendszámtáblákat legkésőbb 2026. november 30-ig le kell cserélni.

A Suzuki inkább a hazai munkavállalókat választja

A Magyar Suzuki Zrt. a héten tartott pénzügyi beszámolót a tavalyi évben elért eredményeiről, ahol többek között szóba került az is, hogy bár a jövő az elektrifikáció, fontosnak tartják figyelembe venni a piaci igényeket, és jelenleg úgy látják, egyelőre a hibridek iránt van a legnagyobb kereslet. Felmerült az újságírói kérdések során a Fülöp-szigeteki és indiai munkavállalók sorsa is a cégnél, akiknek hamarosan lejárt a határozott munkaviszonyuk. Ezzel kapcsolatosan a vállalat azt nyilatkozta, hogy a külföldi munkavállalók egy csoportjának már lejárt a vízuma, így ők már hazamentek, van azonban, akinél még egy évvel hosszabbítanak. Kiemelték azonban, hogy nem terveznek létszámbővítést a külföldi munkavállalóknál, hiszen számukra a prioritást a hazai munkaerő felvétele és megtartása jelenti.

A magyar buszrajongók most igazán örülhetnek

Mercedes-Benz alapokra épült, de a végszerelése Debrecenben történt annak a minibusznak, amit a BKV június közepétől kezdve több mint három hétig tesztel. A Reform S City típusú jármű Budapest több külvárosában is kipróbálható lesz. A közel egy hónapos tesztidőszak alatt a jármű hétköznapokon a kelet-pesti régióban (Rákosmente), munkanapokon kívül pedig Újpesten és Óbudán közlekedik majd.

De aki nem Budapesten lakik, annak sem kell csüggednie, ugyanis Győr városi közlekedésében mutatkozik be a Kravtex-Kühne Csoport első, 100 százalékban elektromos meghajtású autóbusza, a vadonatúj Credobus Electronell. Az utasok 2024. június 8. és június 14. között, a Volánbusz 2, 2B, 5, 6, 7, 9, 17B, 19, 38 és 38A-s helyi járatain – a társaság honlapján elérhető menetrend szerint – találkozhatnak a zöldbusszal.

Feketelistára kerülhet a CATL

Az amerikai törvényhozók azt kérték, hogy a Forddal és a Volkswagennel kapcsolatban álló CATL-t és Gotiont vegyék fel az úgynevezett entitáslistára az ujgur kényszermunka megelőzéséről szóló törvény értelmében. Az entitáslista korlátozza az olyan áruk behozatalát, amelyek az amerikai kormány által a kínai Hszincsiang régióban a kisebbségek ellen elkövetett népirtásként jellemzett folyamathoz kapcsolódnak.

Azért pozitív hírek is érkeztek a héten a vállalattól, miszerint a CATL és a BYD is olyan megoldásokon dolgozik, amivel gyorsabban tölthető akkumulátorokat fejleszthetnek ki az elektromos autókhoz. A CATL azt tervezi, hogy már 2024 második felében piacra dobja Qilin akkumulátorának új generációját 6C-s töltési sebességgel. A pletykák szerint a BYD szintén egy 6C-os akkumulátoron dolgozik.

Tetszett ez a hír? Értesüljön elsőként a járműipari történésekről, iratkozzon fel az autopro.hu hírlevelére az alábbi linken!

Hirdetés

Kiemelt Partnereink