A bizalmi együttható: együttérzés a vezetésben

Elfogadható, hogy nem vagyunk (mindig) erősek és pozitívak?

Én személy szerint azokhoz tartozom, akik pozitívan, lehetőségeket megragadva és alakítva haladnak előre ezekben a hónapokban is – és ezt nem vállveregetve és melldöngetve hangoztatom. Nagyon is különböző beállítódásokat ÉS körülményeket mondhatunk magunkénak. A különbségeink élesebben mutatkoznak meg most minden kapcsolatrendszerünkben és életdimenziónkban. Együttérzek azokkal, akiknek nehezebb, sőt jóval nehezebb. Emellett lehet, hogy sokak szerint szerencsés is vagyok? És jobb, ha ezt nem is hangoztatom?!

Halmozódó feszültségek

Bizony, sok feszültség keletkezett a társas terekben e témák kapcsán, komoly megbántások vagy megbántódások is jelzik az érzelmek, az indulatok súlyát. A munkahelyeken vajon hogyan emésztjük meg a kollégák, beosztottak/főnökök világában, viszonyrendszerében ezeket a különbségeket, illetve feszültségeket?

Mi segíthet csökkenteni, netán feloldani az érzelmek háborgását, a belső robbanás közeli állapotokat, az ’elegem van!’-hangulatot?

A bizalom, mint termelési tényező

Évek óta kiemelt téma a vezetéssel foglalkozó konferenciákon és szakirodalomban a BIZALOM. Nem véletlenül. És messzemenő következtetések, megerősödött régi igazságok és új felismerések gazdagítják a bizalom működéséről és hatásáról szóló tudást mostanában.

Az elmúlt évben sok tanulmányban, cikkben emelték ki a válságos helyzetekben jól működő vezetők azon kompetenciáit, hogy fókuszálni tudnak a válságos kihívások azonnali kezelésére és transzparensen, azaz nyíltan és követhetően kommunikálnak mind a nehézségekről, ’rossz hírekről’, mind pedig a követendő lépésekről, nagy hangsúlyt helyezve paradox módon, pont ekkor a pozitív jövőképre, előremutató célokra, amelyek bizodalmat adnak és reményt.

A lényeges elem viszont most következik: a legjobban azok a csapatok és munkatársak ’vészelték át’ a különösen megterhelő időszakokat, akikkel emberként, együttérzéssel bántak.

A bizalom, mint gyógymód

A bizonytalanságban, sőt vészhelyzetben a konkrét félelmek, szorongások első szintű, alapvető ’ellenszere’, avagy gyógymódja a bizalom, az odafigyelés és megértés, az elismerés és szeretet különböző hiteles megnyilvánulásai. Nyilvánvalóan megerősödik ennek a tényezőnek a jelentősége és hatása, ha a biztonság tartósan hiányzik, vagy kiszámíthatatlan. Ma már ugyanolyan ’kemény’, erősen ható termelési tényezőként tartják számon ezeket a ’soft’ érzelmi tényezőket, mint a befektethető tőkét vagy a kiváló know-howt.

Tanácsadóként, coachként én is több olyan esetet figyelhettem meg, ahol kirívóan nyugodt, magabiztos és pozitív légkört és ’teret’ tudott egy-egy vezető a csapata számára teremteni a pandémiás körülmények közepette ’csak’ azzal, hogy kiemelkedően sok időt szánt megkérdezésre és meghallgatásra, személyes beszélgetésekre a gondokról, simán beleértve a magánéleti, családi történéseket is. Szinte döbbenetesen jó együttműködés és kommunikáció jellemezte ezeket a csapatokat – miért is?

A megküzdésre hívás

Mert ’egyszerűen csak’ emberként kezelték őket a nehéz helyzetben és erre építve biztatták őket a megküzdésre, személyes jó példát is adva vezetőként ehhez. A kilábalás, sőt a büszke kiemelkedés is ebből tud igazán tovább fejlődni a kreativitás és innováció kibontakoztatásával. Az alap ugyanaz: bízni tudok és bíznak bennem. A gondjaimmal is megértenek, törődnek velem. Kíváncsiak rám – és nem csupán arra, amit a cégnek tudok nyújtani. Így ki tudom bontakoztatni a tehetségemet, adni tudom és akarom a tudásomat és elköteleződésemet!

Az egyik coacholt felsővezető beosztott vezető kollégái szinte rajongással követték őt a legnehezebb hónapokban is. Elmondásuk szerint a CEO személyes energiáival, válogatás nélküli őszinteségével, bátorító kiállásával és példamutatásával érte ezt el – és ’magával húzta az egész céget’. Mindeközben pont az apró mozzanatokról ne feledkezzünk meg: nem a leginkább ’hősies és vezetői’ élreállás volt a legerősebb hatású, miközben persze az is fontos volt, hanem az intim, személyes telefonok, videókonferenciák és egy-egy mély kapcsolódás akár egy mozdulattal, tekintettel, meghallgatással!

Eszembe jut Churchill egy mondása:

„Bátorság az, ha kiállsz és szót emelsz, és bátorság az, ha leülsz és meghallgatsz.”

Igen – vezetőként a sebezhetőségünk megmutatása is bátorság és a mindentudás emelvényéről, ha leszállunk és csak odaállunk csendesen, befogadóan az emberünk mellé, az az alázat bátorsága és ereje.

Jó és emberi beszélgetéseket kívánok mindenkinek! A természetes gyógymódokban hiszek! 😉