Íme a megoldás, ha nem jutottunk el a frankfurti autókiállításra
Nyitra nincs olyan messze, viszont jobban tesszük, ha nagyon korán kelünk, mindig rengeteg érdeklődő érkezik a csütörtöktől vasárnapig tartó kiállításra.
2019.10.02 04:59
Ideje készülődni, másfél hónap maradt az Automotive Hungary-ig
A régió legnagyobb autóipari szakkiállítása kihagyhatatlan lehetőség.
2019.09.04 10:30
Járműipari konferenciát rendez a MAJOSZ
A téma adott, hiszen a helyszín a zalaegerszegi tesztpálya.
2019.07.09 09:23
Budapesten rendezik a Közép-Európai Autóipari Fórumot
2019. november 20-21-én a 6. Autóipari Fórumnak az eddigi csehországi helyszínek után ezúttal Budapest ad otthont. A helyszínválasztás egyik oka abban keresendő, hogy jelentős befektetések helyszíne lett Magyarország, elég csak a BMW új gyárát vagy az önvezető járművek zalai tesztpályáját megemlíteni. A Fórum középpontjában ennek megfelelően a befektetések, illetve az innovációk állnak majd, valamint újdonságként átadják az autóipar vezetőinek az Adam Smith Közép-Európai Autóipari díjakat.
2019.06.26 11:16
Akár 255 ezer forintért kiállíthatnak a MAJOSZ-tagok az Automotive Hungaryn
A szakmai szövetség segítségével lényegesen olcsóbban lehet kijutni az autóipar legfontosabb hazai fórumára.
2019.06.18 05:00
Ezer eurós bátorítás a német fémipari kiállításhoz
Jelentkezzen június 30-ig, ennyivel támogatja cége szereplését a hannoveri EMO expón a szakkiállítás magyar képviselete.
2019.05.27 09:06
Aki szerszámgépet szeretne, annak irány Hannover
A kétévente megrendezett EMO vásár idei központi témája az intelligens technológiák.
2019.05.21 15:51
Négy pavilonban dübörög az ipar a Hungexpón
Zaj, forgácsolás, szikrák és üzletkötések. Ez az Ipar Napjai egészen péntekig. Rengeteg fotót hoztunk a rendezvényről.
2019.05.15 10:49
Kiosztották az innovációs díjakat az Ipar Napjain
Elkezdődött Magyarország legnagyobb ipari rendezvénye, ahol 20 ország több mint 550 vállalata vesz részt.
2019.05.14 14:33
Működnek poros munkakörnyezetben az optikai eszközök?
Felhasználóbarát okosmegoldásokat hoz a Kvalix az Ipar Napjaira. Egyebek mellett szimulált környezetben is megmutatja a standján, hogyan befolyásolja a porfelhő az érzékelő eszközöket. Kedvező árú műszerekkel is lehet digitális gyárat építeni, ezt üzenik a piac újdonságai.
2019.05.10 13:19
Kravtex-Kühne, ITK Holding: mindenki hozza a buszait
Buszmustra Zsámbékon konferenciával egybekötve.
2019.05.08 10:15
Ezekre élesítik a kamerákat a fotósok Sanghajban
Egymillió látogatóval számolnak, előreláthatóan ennyien lesznek kíváncsiak az 1400 kiállító járműveire.
2019.04.17 14:07
Vidámparki élményt nyújt a Kuka újdonsága – videó
A KUKA legújabb termékeivel és egy robotalapú hullámvasút szimulátorral érkezik a 2019-es Ipar Napjai – Mach-Tech kiállításra.
2019.03.29 06:00
Mikor válik a mesterséges intelligencia mindennapok részévé?
Az Ericsson és szolgáltató partnerei már elkezdték az 5G hálózatok széleskörű kiépítését, ami magával hozza az önfejlesztő, zéró-beavatkozású rendszereket, a gépi tanulás hálózatokba való beépítésének igényét is.
2019.03.26 12:21
Hogyan nevelj zsenit? – Elon Musk anyukája elmondja
A budapesti Brain Bar fesztivál vendége lesz a hetvenéves korában is aktív üzletasszony, Maye Musk.
2019.03.07 10:33
Kecskeméti modelljével büszkélkedik a Mercedes Genfben
A korábbi éveknél hangsúlyosabban jelennek meg az elektromos autók és az új technológiák a 89. Genfi Nemzetközi Autókiállításon, amely kedden a sajtónappal vette kezdetét.
2019.03.06 11:30
Digitális parkolást fejlesztő magyar startup mutatta meg magát Barcelonában
Öt magyar vállalkozás képviseli Magyarországot a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány jóvoltából a barcelonai Mobil világkongresszus (MWC 2019) kísérőrendezvényén, a 4YFN startup kiállításon.
2019.02.27 14:07
Az ipar 4.0 is téma lesz a Világgazdasági Fórumon
A kereskedelemben és a nemzetközi kapcsolatokban kialakult viták mellett a Nagy-Britannia európai uniós tagságának megszűnésével (Brexit) összefüggő bizonytalanságok és a világgazdaság lassuló növekedésének témája uralja majd a 49. alkalommal megrendezett Világgazdasági Fórumot, amely kedden veszi kezdetét a svájci Davosban.
2019.01.23 10:57
Szakvásáraival nyerte meg a látogatói bizalmát a Hungexpo
A nemzetközi átlagot is meghaladó, 30 százalékos növekedést ért el tavaly a Hungexpo Zrt., bevétele 7,9 milliárd forint volt az előző évi 6,1 milliárd forint után.
2019.01.11 12:56
Zöld SUV, ez az irány Amerikában
A Los Angeles Auto Show megmutatta, mekkora szakadék tátong a környezettudatos közlekedés és a valóság között.
2018.12.17 07:39
Megszűnik a CeBIT
A kiállítók és a látogatók számának csökkenése miatt nem rendezik meg többé a hannoveri CeBIT nemzetközi információtechnológiai vásárt – közölték a szervezők.
2018.11.29 15:01
Forradalmát éli a logisztikai ágazat is
A Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) november 14. és 16. között immár 26. alkalommal rendezte meg az év legnagyobb logisztikai eseményét, az MLBKT Kongresszust.
2018.11.21 14:36
Használt e-autót vesz a magyar, tölt, ahol tud
Nagy dolgok történnek az elektromos mobilitás világában, de a minőségbiztosítás és a szabványok egységesítése terén van még mit tenni. A magyarok érzik az ívét a trendeknek, de azért vannak magyaros megoldások felhasználói és szolgáltatói részről is.
2018.11.20 11:33
Hogyan újul meg a BKK buszparkja? – erre is választ ad a buszkonferencia
A Gépipari Tudományos Egyesület a Magyar Autóbuszgyártók Szövetségével együttműködve október 25-én tartja 49. Autóbusz Szakértői Tanácskozását.
2018.10.24 15:08
Öt megye jövője függ a járműipar sikerétől
A 6. Automotive Hungary kiállítást akkor rendezik, amikor a magyar járműipar újabb csúcseredményeiről hallunk folyamatosan.
2018.10.16 08:45