Trend Több száz elektromos buszt vehetnek magyar cégek

Több száz elektromos buszt vehetnek magyar cégek

autopro.hu/P.B. | 2022.03.10 12:20

Több száz elektromos buszt vehetnek magyar cégek

A Volánbusz képen látható buszát tesztelik Hajdúszoboszlón. | Fotó: Pörge Béla

A Zöld Busz Program keretében egy hónapon belül 350 elektromos autóbuszra írnak ki tendert, immár a 25 ezres lélekszámúnál nagyobb települések mellett a kisebbekre is kiterjesztik a programot - közölte Palkovics László.

Hirdetés

Az innovációs és technológiai miniszter Hajdúszoboszlón az egy hónapig próbaüzemben közlekedő elektromos Mercedes-Benz Citaro bemutatásakor jelezte, eddig hatvan elektromos busz esetében hirdettek eredményt, a járművek az ország különböző településein közlekednek.

A tárcavezető kitért rá, hogy a kormány a gazdaság zöldítését tűzte ki célul, ennek fontos eleme a közlekedés, amely a szén-dioxid-kibocsátás húsz százalékáért felel. Döntöttek arról, hogy 2022-től a 25 ezer lakosnál nagyobb településeken már nem támogatják a nem elektromos autóbuszok beszerzését.

Palkovics László a zöldítést jó üzletnek nevezte, és emlékeztetett, az iparstratégia három fontos eleme, hogy legyen zöld, high-tech és magyar. Reményét fejezte ki, hogy annak a hatezer autóbusznak a többsége, amelyet még le kell cserélni az országban, már Magyarországon készülhet el. Az újjáépített magyar autóbuszgyártás képes lesz erre - tette hozzá.

Hajdúszoboszló pályázni fog elektromos buszra

Az eseményen Czeglédi Gyula, Hajdúszoboszló független polgármestere azt mondta, az önkormányzat a fenntartható környezet jegyében dolgozik a városért. Örömmel nyugtázta, hogy néhány hétig ismerkedhetnek a helyiek az elektromos autóbusszal, de jelezte: a Volánbusz Zrt.-vel közösen pályáznak arra, hogy hosszú távon is legyenek elektromos buszok a fürdővárosban.

Pafféri Zoltán, a Volánbusz Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta, hogy 2018 óta, az autóbusz-megújítási program keretében 1800 környezetbarát buszt állítottak forgalomba az országban. Ennek köszönhetően évi 10 millió literrel csökkent az üzemanyag-fogyasztás, és 30 ezer tonnával csökkent a szén-dioxid-kibocsátás.

A szakember hangsúlyozta, a korszerű, kényelmes autóbuszok üzembe helyezésével szeretnék elérni, hogy a vasúttal együtt valós alternatíváját nyújtsák az egyéni közlekedésnek.

Weingartner Balázs, az ITM háttérintézménye, a Humda Zrt. elnök-vezérigazgatója jelezte: az elektromos buszon először Hajdúszoboszlón látható Humda Green felirattal az a céljuk, hogy minél több városba eljusson a környezettudatosságra törekvés.

Tetszett ez a hír? Ne maradjon le a legfontosabb járműipari hírekről, iratkozzon fel hírlevelünkre ezen a linken!

Hirdetés

Kiemelt Partnereink