üzemanyag

Már TÜV-pecsét is igazolja az MAN üzemanyag megtakarítását

Februárban az MAN bemutatta az új tehergépjármű-generációját a nagyközönségnek. Amellett, hogy az új járműkezelési koncepcióval egyedülállóan nagy hangsúlyt fektettek a járművezetőre, az üzemanyag-hatékonyság is kiemelt fontosságú volt a fejlesztés során.

autopro.hu | 2020.06.24 04:23

Drámaian zuhant a horvát olajcég nyeresége

Az INA horvát olajipari vállalat nettó nyeresége az első fél évben egyszeri tételek nélkül 188 millió kunát, azaz valamivel több mint 8 milliárd forintot tett ki, ami 65 százalékkal kevesebb, mint tavaly ugyanebben az időszakban.

MTI | 2019.07.28 05:00

Az üzemanyagárak szorították le az inflációt

Az üzemanyagok árának változása magyarázza, hogy az októberi öt és fél éves csúcsról két éve nem látott mértékben, 0,7 százalékponttal lelassult a fogyasztói árak növekedési üteme novemberben.

MTI | 2018.12.12 09:26

Mozgóadót vetnének ki az üzemanyagra

Az üzemanyagokra kivetett környezetvédelmi adó január 1-jétől tervezett emelését a kormány háromhavonta felülvizsgálja, és az üzemanyagárak változásának függvényében módosítja.

MTI | 2018.11.29 06:28

Olívabogyóból készítettek üzemanyagot

Izraeli kutatók új technológiát dolgoztak ki, amellyel járművek üzemanyagaként használható bioetanollá alakítják át az olívabogyók feldolgozásakor keletkező hulladékot – jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet.

MTI | 2018.10.30 13:29

Úgy tűnik, senkit nem zavar, hogy drága a benzin

Az üzemanyagárak emelkedése ellenére ismét csúcsszintre, 2,8 milliárd literre nőtt a márkás hazai kutak üzemanyagforgalma az év első kilenc hónapjában, 7,9 százalékkal meghaladva a tavalyi azonos időszaki forgalmat.

MTI | 2018.10.12 11:45

Soha senki nem fog többé benzint tölteni dízeles autóba

Október 12-től uniószerte egységes üzemanyagcímkével kell ellátni a benzinkutak töltőoszlopait és töltőpisztolyait, valamint az új járműveket, de megmaradnak a benzinkutakon az üzemanyagok megszokott helyi jelölései is – mondta Grád Ottó, a Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) főtitkára.

MTI | 2018.10.11 15:46

1 2 3 4 5 6

Kiemelt Partnereink