Vityi Péter: Az egész termelési láncot át kell látni a technológiaváltáshoz

– A termelés- és karbantartástervezés, folyamatelemzés alatt a magyar – elsősorban kkv - vállalatvezetők még mindig az analóg, offline megoldásokat értik, vagy már az Ipar 4.0-ban gondolkodnak?
– A kérdés mindig úgy merül fel, hogy hogy lehet hatékonyabban dolgozni és több pénzt csinálni. A digitalizálásra három irányból érkezhet késztetés, egyrészt saját elhatározásból, másrészt kívülről, amikor a partner követeli meg, és végül a munkaerőhiány is ilyen tényező. Mert mi van akkor, ha tudom, hogy jövőre 20 százalékot fogok nőni, de munkaerőt nem fogok hozzá találni? Hatékonyságot kell növelnem hozzá, de hogyan? Ha termelési cella szinten gondolkodom, könnyű a számítás, a műszakok számát és a munkás éves bérét alapul véve jön ki, érdemes-e robottal kiváltani az adott munkafolyamatot. De az azért egészen más, ha az egész gyártást helyezzük az Ipar 4.0-s alapokra. És itt kezdődnek a problémák, mert az ipari informatika még ma is lényegében vertikális jellegű, mert integrált gyártók termékeire alapul, és nagyon nehéz horizontális átjárást biztosítani. Egyes vélemények szerint a Tesla gyártási gondjait is ez okozhatja.

– Mennyire lehet rugalmas és hatékony egy egyedi fejlesztésre irányuló, technológiaváltást célzó pályázat?
– Az NGM eddig kapacitásnövelő pályázatokat írt ki. Az Irinyi-terv keretében azonban megnyílt a lehetőség a vállalatok kifejezetten Ipar 4.0-ra való felkészítésére. Az IVSZ az IFKA-val (szerk. megj.: Iparfejlesztési Közhasznú Nonprofit Kft.) együttműködve intenzíven részt vesz a mintagyár-projektben, amely a kkv-k szemléletformálását célozza. Fontos szempont volt, hogy ne csak laboratóriumi körülmények között, hanem élesben lehessen szemlélni a digitális alapú gyártást. A mintagyárak arra is válaszolnak, hogy jutottak el erre a szintre, milyen kihívásokkal szembesült a menedzsment, a művezető, a munkás. A mintagyár-projekt az informatikai beszállítók kínálta lehetőségekkel is megismerteti a gyártási szektor szereplőit. Az öt, közbeszerzésen mintagyár-státust elnyert cég persze mind más célra használhatja ezt a lehetőséget, például munkaerő- vagy ügyfélszerzésre, márkaépítésre és az öt mintagyárat kiegészíti egy technológiai központ a Műszaki Egyetemen.

– A központban például le tud ülni egy cégvezető vagy egy mérnök, hogy a termelésben jelentkező problémákra megoldást találjon?
– A technológiai központ demonstratív jelleggel fog működni. Ötös-tízes csoportokban egy-egy témakörről szeretnénk előadni itt, de nem feladata a tervezés. A kkv-k visszatérő problémája, hogy mélységében nem értenek az informatikához, és nem ismerik a szolgáltatókat. Az itt nem elég, hogy ismerem a cég termékeit, akitől a számlázási rendszert megvettem. Itt nagyobb rendszereket kell átlátni, és sokszor az informatikai megoldás árának felmérése is gondot okoz. Az informatika beszállítói mindig a saját termékük mellett fognak érvelni, ehhez kell olyan szemlélet, hogy a cégvezető az egész termelési rendszerét átlássa. Ezért előbb-utóbb minden cégnél lennie kell technológiai vezetőnek. Készítettünk egy ezres mintájú felmérést, ebből az derült ki, hogy a modern gyártástechnológia elmélete, a metodológia tudása nincs meg a kkv-k nagy részénél. Az értéklánc működtetésének optimalizálását leíró lean-szemléletnek kellene erősödnie, mert mindig vannak olyan termelési cellák, ahol akadás van, ami veszteséget okoz. És erről szól az Ipar 4.0, ahol nem egy cella, hanem az egész folyamat optimalizálása folyik a beszerzéstől a kiszállításig.

– Sok szó esik az ipari termelés vertikális és horizontális integrációjáról. Ezzel hogy állnak a magyarországi ipari szereplők?
– Ez azért még odébb van. A vertikális integráció arról szólna, hogy nem sorozatonként, hanem rendelésenként lehetne állítani a termelési láncon. Ma ebből annyi működik, hogy a cégek egymás készleteire rálátnak, rendelnek belőlük. A horizontális integráció viszont már két azonos terméket gyártó üzem között is lehetővé tenné az optimalizációt. És ez szerintem még nagyon messze van, mert ma még egyszerűen nem így működnek a cégek. Mert ha a horizontális és vertikális integráció egészét vesszük, az teljes autógyártás egyetlen digitális rendszer lenne. Képzeljünk el egy harminc PLC (szerk. megj.: programmable logic controller) gyártógépes termelési láncot. Ha ezekről a gépekről folyamatosan gyűjtjük az adatokat, akkor láthatjuk, ki és mi dolgozik lassabban, hol keletkezik több selejt, hol kell karbantartás. Ez lenne az első szintje a digitalizált termelésnek, de minderre még rá lehet kapcsolni a mesterséges intelligenciát (szerk. megj.: AI), amely az adatok között mintákat néz, például meghatározza a karbantartás vagy csere időpontját. Azt mondják, hogy az AI olyan, mint egy jó szaki, aki mindent ért és tud, de az AI azt adja, hogy minden gépnél és cellában ugyanaz a mindentudó szaki állna, aki átlát mindent.

– A digitalizálás egyszeri költség, vagy az adott ipari beszállító az egyik vagy másik IT-beszállító melletti elköteleződéssel egyfajta spirálba kerül? Vagyis állandóan fejleszteni, upgrade-elni kell, és meg kell vásárolni az újabb fejlesztéseket?
– Nem hiszem, hogy olyan spirálba lehet kerülni, mint mondjuk az irodai szoftverek világában. Itt nem az újabb verziókat kell megfizetni, mert az adatgyűjtés, adatkezelés, ha egyszer kiépítettük, viszonylag változatlan. A kihívás az, hogy a digitalizálás rengeteg szcenáriója közül csakis az adott vállalat tudja kiválasztani a megfelelőt, és a feladatot a menedzsmentnek is meg kell értenie. De egy átlagos hazai cégvezető még a hagyományos termelésirányításhoz ért. Elméletben nagyon szépen mutat, hogy mi minden lesz gyorsabb a digitalizálással, de a legnagyobb ellenállás a részlegvezetőktől, a szakmai vezetőktől várható, akiknek az egész szakmai karrierjük a hagyományos eszközkészleten nyugszik. Ugyanakkor pont a kkv-knál gyorsabb a folyamat, mert ha megvan a döntés a technológiaváltásról, rögtön lépni, fejlődni kell minden munkavállalónak. A nagyvállalatoknál sokkal bürokratikusabb útra kerül a technológiaváltás, ugyanakkor a szervezeti hierarchiát is alaposan felborítja mindez, átrendezi a felelősségi köröket.

– De ezt például a németek jól csinálják?
– Nem. De ez már messzire vezet, és viselkedéstani, inkulturációs kérdéseket is felvet. Amerikában a make money szemlélet mindenek felett áll, így a technológiaváltás is ennek van alárendelve. A németeknél viszont elég erős a formalizmus. A fundamentális kihívás ma az, hogy gyorsabban kell innoválni. A technológiák annyira gyorsan adják az új és új lehetőségeket, hogy a hagyományos innovációs tempó idejétmúlttá válik. Az AI, az IoT itt dörömbölnek, és megfizethetők! Mi lehet minderre a válasz? Csinálni kell például innovációs labort, de csak akkor, ha az itt szerzett tudás konvertálódik a cégbe, a termelésbe.

– És a hazai oktatásból minden eredmény átáramlik az ipari szektorba?
– Van egy téves felfogás, hogy az egyetemek rendelkeznek a naprakész tudással, és a piac kullog utánuk. Nos, ez nem teljesen van így. Sajnos az egyetemi struktúra merev gátjai, szűkebb pénzügyi keretei nem teszik lehetővé a kísérletezést, innoválást. A rizikóképesség az egyetemeknél nagyon alacsony.

– A kínzó hazai munkaerőhiány mennyire lassítja a technológiaváltást?
– Ma olyan problémákkal szembesül az ipar, hogy nyolcszáz embert kell felvételiztetni, hogy harminc megfeleljen az elvárásoknak. Ez strukturális problémákat mutat.

– Az érdekképviseletek mit javasolnak?
– A szakgimnáziumoknak az a feladata, hogy minél előbb adjon át használható tudást. Az Ipar 4.0 világában mindenhez kell az informatika. Viszont a mostani munkaerőhiány furcsa módon azt segíti elő, hogy a fejlett technológia, a robotizáció gyorsabban kerüljön bele a termelési láncba. Éppen ezért nehéz kiszámítani, hogy mindez hogy fog hatni a munkaerőhiányra. Lehet, hogy ez csak egy átmeneti időszak, de éppen úgy lehet, hogy globális munkaerő-felesleg alakul ki. Nehéz megmondani, a technológia mondjuk akár 10 év múlva mire lesz képes.