Szolgáltatók Mennyi fizetést kap egy mérnök Magyarországon?

Mennyi fizetést kap egy mérnök Magyarországon?

Pardavi Mariann | 2018.01.03 06:31

Mennyi fizetést kap egy mérnök Magyarországon?

Mérnökhallgatóként akár 160 ezer forintos havi ösztöndíjat is lehet kapni, egy dolgozó pályakezdő mérnök ennek a kétszereséről állapodhat meg a munkavállalóval, egy tapasztalt felsővezető mérnök bérpapírján pedig akár 2 millió forint is szerepelhet. Összeszedtük, hogyan alakultak 2017-ben a mérnökfizetések.

Hirdetés

Az elmúlt évekhez hasonlóan, 2017-ben is emelkedő tendencia mutatkozott a mérnöki bérek tekintetében, amely a szakterületeken belül ugyanúgy jellemző a vezetői, mint a beosztott pozíciókra – közölte érdeklődésünkre a Hays Hungary szakember-toborzással és egyéb HR-szolgáltatásokkal foglalkozó vállalat.

Válaszukban kifejtették, elsősorban a projektvezetők, projektmérnökök, a minőségbiztosítási szakemberek, a villamosmérnökök és a speciális technológiákban jártas szakmérnökök körében tapasztalható szignifikáns béremelkedés. Az automatizálási beruházások növekedésének arányával azonos mértékben nőtt a jelöltek bérigénye, megfelelő gyakorlati tapasztalattal rendelkezőknél kiemelkedően magas bérezés érhető el az automatizálási, digitalizálási területeken. A hibrid és elektromos autók gyártásához szükséges csúcstechnológia előállítása a pályakezdők és a felsővezetők számára is kihívásokat jelent, az autóipari ismereteket a legtöbb érintett gyártó – és K+F tevékenységet folytató vállalat kiemelkedően megfizeti.

Közlésük szerint összességében elmondható, hogy az elmúlt öt év alatt mérnöki területen a nem vezetői/beosztott pozíciók esetében a nominális átlagbérek 24%-kal nőttek, az inflációt is beleszámolva 19%-os emelkedésről beszélhetünk. A vezetői fizetések esetében 7%-os nominális növekedés tapasztalható, amely inflációval korrigálva 3%-os reálbér növekedést jelent. A különböző bérsávok tekintetében a bérek maximuma jellemzően nem nőtt, ezzel szemben a minimum számok emelkedtek. Hogy mekkora havi fizetéssel szerződtettek egy pályakezdő mérnököt, milyen összeggel gazdálkodhat egy tapasztalt mérnök nagyságrendileg, illetve mennyi a fizetése egy középvezető mérnöknek Magyarországon, azt korábbi cikkünkre kattintva tudhatja meg. Elöljáróban annyit, hogy az elmúlt öt évben a villamosmérnökök fizetése nőtt a legnagyobbat, egy pályakezdő mérnök bruttó 300 ezer forintot ír alá, míg a skála másik végén lévő senior felsővezető akár 2 millió forintról is szerződhet.

Felhívták ugyanakkor a figyelmet arra, hogy a bérek emelése mellett a karrier perspektíva, illetve több más, nem feltétlenül anyagi természetű juttatás – például munkahelyi légkör, munkáltatói arculat, képzési lehetőségek – felmutatása teszi hosszú távon lojálissá a kollégákat, valamint az új munkaerő bevonzásában is igen nagy szerepet játszanak a felsorolt tényezők.

Nagy probléma a képzett munkaerő kivándorlása. Ezzel kapcsolatban is közöltünk idén egy felmérést, amiben tételesen összeszedtük, mivel csábíthatóak haza a szakembereink. A külföldön élő magyar mérnökök 41%-a elképzelhetőnek tartja a hazatérést, azonban 23%-uk egyáltalán nem. A válaszok egyértelművé teszik a magasabb fizetésre való igényt, a mérnökök 88%-a elsőként erre vágyik, minden más szempont háttérbe szorul. A felmérést kitöltők 84%-a második legfontosabb motivációs tényezőként jelölte a család, a barátok és a családalapítás témakörét, valamint 76%-a az egészségügyi szolgáltatások fejlődését.

Főként a pályakezdő vagy a nem családos X-generációs munkavállalók terveznek külföldre költözni, minden negyedik magyar mérnök átlépné a határt.

A régóta égető mérnökhiányt jól leírja, hogy a diákokat 160 ezer forintos havi ösztöndíjjal próbálják gépészmérnöki pályára csábítani Szombathelyen.

Hirdetés

Kiemelt Partnereink