Gyártók Trükközött a vámokkal, komoly bírságot kaphat a Ford

Trükközött a vámokkal, komoly bírságot kaphat a Ford

autopro.hu/P.B. | 2021.06.04 15:21

Trükközött a vámokkal, komoly bírságot kaphat a Ford

Fotó: Ford Media Center

Az Egyesült Államok második legnagyobb autógyártója, a Ford dollármilliárdos büntetéssel nézhet szembe azért, mert trükközött a Törökországban összeszerelt, és onnan az Egyesült Államokba bevitt furgonjaival.

Hirdetés

Még 2013-ban indult eljárás a Ford ellen, amiért a gyártó a Törökországban összeszerelt Transit Connect modelljeit kisbuszként vitte be az Egyesült Államokba, majd a papírok elintézése után azokat furgonná alakította, és úgy értékesítette. A személyautókra 2,5, a teherautókra (így a furgonokra is) 25 százalékos vámot kell fizetni az országban.

A Ford azzal érvelt, hogy a hátsó ülések mindenben megfeleltek az előírásoknak (rögzítve voltak, volt rajtuk biztonsági öv), ezért legálisan számítottak személyautónak a később átalakított járművek. A hatóságok szerint ugyanakkor hiányzott a fejtámla ezekről a székekről, és a kárpitozásuk is eltért az első két ülésétől.

Ennek azért van jelentősége, mert a hatóságok szerint a Ford eleve furgonként tervezte forgalomba hozni a Connecteket, míg a Ford szerint csak utólag alakították át az eredetileg személyszállító kisbusznak tervezett autókat.

Komoly bírság néz ki

A Ford most közölte, hogy akár 1,3 milliárd dollár bírságra is számíthat az ügyben. Az amerikai Legfelsőbb Bíróság még 2020-ban elutasította a gyártó fellebbezését, amiben a Ford azért kért enyhítést, mert a későbbi években már a megemelt vámot fizette a Connectek után, sőt, még kamatot is fizetett.

A Fordra kiszabható bírság jelen állás szerint 62 millió és 1,3 milliárd dollár között van – írja a Reuters.

Hirdetés

Kiemelt Partnereink