Techtogether Techtogether Junior, ahol a járműipar jövője épül

Techtogether Junior, ahol a járműipar jövője épül

autopro.hu | 2015.03.30 12:04

Techtogether Junior, ahol a járműipar jövője épül

Március 27-én több mint 150 középiskolás részvételével zajlott Győrben az az egyedülálló rendezvény, amely közelebb hozta egymáshoz az új munkaerőt kereső cégeket a régió tehetségeivel.

Hirdetés

Az Autopro.hu járműipari szakportál szervezésében 11 középiskola csapatai töltötték meg a győri Városi-Egyetemi Csarnokot, hogy megküzdjenek a Techtogether Junior elnevezésű műszaki pályaorientációs verseny díjaiért.

Techtogether Junior, Győr
Borkai Zsolt polgármester és a fiatalok - galériánk a nap kezdetéről

Az egésznapos vidám program azonban messze túlmutatott az értékes pontok gyűjtésén, az idővel és a tesztkérdésekkel való küzdelmen. Ott voltak ugyanis a helyszínen a régió meghatározó járműipari vállalatai is, akik leendő munkaadóként egyrészt felmérhették a fiatalok képességeit, másrészt közvetlen formában be is mutatkozhattak az érdeklődő, igencsak kíváncsi kamaszok előtt.

A rendhagyó állásbörzének is beillő rendezvény alaphangulatát fiatalos könnyűzenei betétek, hangos kurjantások, lelkesen szaladgáló csapattagok adták meg, még néhány hangszer is előkerült a drukkerektől. Mindeközben egymást váltották a csapatok prezentációi a színpadon, hiszen az ismeretek birtoklása, a kézügyesség és egyéb gyakorlati bravúrok mellett a soft skills kompetenciacsoportot illető teljesítmény is érdekelte a szakmai zsűrit.

Techtogether Junior életképek
Életképek a helyszínről

Az egész nap fiatalos pörgésben telt, amely szemmel láthatóan jótékonyan hatott a diákokkal vidáman fotózkodó polgármesterre és egyetemi rektorra épp úgy, mint a vállalatok személyügyi munkatársaira. Amikor a nap végén arról érdeklődtünk utóbbi szakembereknél, milyen tapasztalatokat gyűjtöttek, egyként folytatásért kiáltottak, hiszen őszinte érdeklődéssel, egyben meglepő felkészültséggel találkoztak. Értékelésük nyomán érzékelhető volt, hogy nagyon érdemes minél előbb elkezdeni a pályaorientációt, a munkaerőpiac képviselői és a leendő munkatársak útjának keresztezését.

Elégedetten nyugtázta a napot a szervezésben jelentős szerepet vállaló Mobilis Interaktív Kiállítási Központ és a Professio Fémipari és Szakképzési Klaszter is.

Techtogether Junior, Győr, díjátadó
Fotóink a díjátadóról

Az Autopro.hu a rendezvény sikere mentén nyitott rá, hogy további városokban is megszervezze a Techtogether Junior újabb állomásait, hozzásegítve ezzel a helyi járműipari vállalatokat és a középiskolákat az aktívabb párbeszédhez, a munkaerő kiválasztásának mielőbbi megkezdéséhez. Az a célunk, hogy a megfelelő szakemberek és a megfelelő pozíciók minden régióban egymásra találjanak – e folyamatban igen értékes szerepet tölthet be a Techtogether Junior.

A Techtogether Junior végeredménye

I. helyezett: Hunyadi Mátyás Szakképző és Szakközépiskola II. (17-es csapat)
II. helyezett: Pattantyús-Ábrahám Géza Ipari Szakközépiskola III. (26-os csapat)
III. helyezett: Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Középiskola I. (4-es csapat)

A kommunikációs feladat különdíjasa:
Lukács Sándor Mechatronikai és Gépészeti Szakképző Iskola II. (13-as csapat)

A küzdőtéri feladatok különdíjasa:
Hunyadi Mátyás Szakképző és Szakközépiskola II. (17-es csapat)

A kvíz feladat különdíjasa:
Kazinczy Ferenc Gimnázium III. (24-es csapat)

A Mobilis különdíjasa:
Lukács Sándor Mechatronikai és Gépészeti Szakképző Iskola

Hirdetés

Kiemelt Partnereink