Szolgáltatók Elektromos rollerek könnyítenének Budapest szennyezett levegőjén

Elektromos rollerek könnyítenének Budapest szennyezett levegőjén

Kuthi Áron | 2019.04.02 16:35

Elektromos rollerek könnyítenének Budapest szennyezett levegőjén

Hamarosan csatlakozunk Budapest kiváló “Városok az emberekért” kezdeményezéséhez, amelynek részeként – egyelőre tesztüzemben – elindítjuk elektromosroller-szolgáltatásunk, és mindent megteszünk azért, hogy szolgáltatásunkkal megkönnyítsük a fővárosiak életét – fogalmazott Paloma Castro Martinez, a Lime nemzetközi kommunikációs igazgatója az IVSZ által rendezett Smart X konferencián.

Hirdetés

Az elektromos rollerek érkezéséről tavaly év végén elsőként adott hírt az Autopro. Majd arról is beszámoltunk, hogy az amerikai mikromobilitási startup nem tud elindulni februárban, mert a cégnek pár kérdést tisztázni kell a fővárossal.
Akkor is, és ezúttal is hangsúlyozták, hogy a szolgáltatás bevezetése előtt minden esetben szorosan együttműködnek az illetékes helyi hatóságokkal, és így járnak el Budapest esetében is. „Tiszteletben tartjuk és meghallgatjuk a helyi döntéshozókat annak érdekében, hogy együttműködésünk hosszútávon is gyümölcsöző legyen” – fogalmaztak a keddi közleményben. Mint írták, Jelenleg is zajlanak az egyeztetések a hatóságokkal annak érdekében, hogy a Lime teljes mértékben megfeleljen a helyi szabályozásoknak.

Hogy az éles üzem előtt milyen problémákat kell megoldania a két félnek, azt korábban külön cikkben foglaltuk össze. Például nem tiltja semmi, hogy az újfajta közlekedési eszközzel a budapesti járdákon szabadon közlekedjünk, viszont az e-roller akár 25 km/órás sebességre is felgyorsítható, így balesetveszélyes helyzetek is adódhatnak.

– Hisszük, hogy Budapesten jelentős az igény a mikromobilitás iránt. Mint sok más európai nagyvárosban, itt is problémát jelentenek a forgalmi dugók, a légszennyezés és a parkolási nehézségek. A fővárossal és a helyi lakosokkal együttműködve olyan megoldásokat szeretnénk kidolgozni, amelyek segítségével élhetőbbé tehetjük városi környezetünket. Bízom benne, hogy egy év múlva ilyenkor sok embert láthatunk Budapest utcáin Lime e-rollerekkel közlekedni – tette hozzá a kommunikációs vezető.

A világszerte több mint 100 városban elérhető szolgáltatás nagy újítása, hogy nincsenek dokkoló állomások, a felhasználók applikációval keresik meg és foglalják le a járműveket. Ráadásul a feltöltésüket is kiszervezték a lakosságnak, mert az alacsony töltöttségű e-rollereket szintén applikáció segítségével lehet begyűjteni, majd otthon feltölteni. Ez utóbbiért pénzt is utal a szolgáltató.

Hirdetés

Kiemelt Partnereink