Szolgáltatók Zöld e-rollerekkel szórja meg Budapestet a Lime

Zöld e-rollerekkel szórja meg Budapestet a Lime

Kuthi Áron | 2018.12.04 13:35

Zöld e-rollerekkel szórja meg Budapestet a Lime

Hamarosan Budapesten is indul a Lime e-rollermegosztó szolgáltatása, erről egyrészt Facebook-kampányukból lehetett hírt szerezni, másrészt abból is egyértelmű, hogy a cég elindította az előregisztrációt a Budapesten a közeljövőben munkába álló elektrollerekre.

Hirdetés

A kaliforniai cég közösségi LimeBike nevű kerékpár-, illetve roller-szolgáltatása már rengeteg amerikai államban elérhető, és jelen vannak Ausztráliában, Mexikóban, Kanadában, több nyugat-európai országban, és most kezdenek beleharapni az EU keleti felébe. Varsó, Wroclaw, Prága után Budapesten készülnek kiszórni előre még meg nem határozott számú zöld e-rollert. Megpróbáltunk bejelentkezni a szolgáltatásra, és sikerült is, de a regisztráció egyelőre még csak e-roller-feltöltésre való jelentkezésről szól. Ám ez is bizonyíték arra, hogy a Lime meg akarja hódítani a magyar fővárost. Egyébként tehát folyik azoknak az embereknek a gyűjtése, akik két bérlés között az otthoni áramról töltenék a járművet, így jutva majd aprópénzhez.

Hamarosan Budapesten... eddig jutottunk a regisztrációval

A mobilitási szolgáltatás egyik legnagyob előnye, hogy nem kell hozzá dokkoló állomás, mint a kerékpárokhoz, a rollert bárhol otthagyhatjuk a közterületen. Applikációval foglaljuk le és QR-kóddal oldjuk fel, így lehet elkezdeni a bérlést. A másik nagy újítás, hogy a kis rollerek töltését kiszervezték a lakosságnak, vagyis bárki összekapkodhatja a városszerte heverő kisjárműveket, és megfelelő ellentételezésért cserébe otthon töltheti, jellemzően éjszaka, hogy reggel a forgalomba tudja ereszteni a közösségi eszközt.

A szolgáltatás nem mindenhol vívta ki a közlekedők, a járókelők rokonszenvét. San Franciscóban tavasszal sokan felháborodtak rajta, hogy a rolleresek veszélyesen közlekednek, és bérlés után hanyagul dobják az út szélére a járműveket. A helyzet valószínűleg javult azóta, mert a dühöngő Facebook- és Twitter-posztok eltűntek.

A Lime a kétkerekű elektromos sétajárműveket gyártó Segway-jel együttműködve gyártja a kis rollereket, viszont az Uber sofőrszolgáltató által indított Uber Bike kerékpármegosztó szolgáltatása számára éppen a Lime szolgáltatja a bicikliket. A Lime rendkívül meredek üzleti növekedését az jelzi legmarkánsabban, hogy már az alapítás utáni évben, vagyis idén unikornissá vált, vagyis bekerült azoknak a cégeknek a körébe, amelyeket 1 milliárd dollár feletti összegre értékelnek. Amerikában egy fél órás közösségi rollerezés egyébként egy dollárba kerül, tavaly őszi adatok szerint a szolgáltatásnak világszerte 150 ezer előfizető volt az ügyfele.

Azt egyelőre nem tudni, hogy Budapesten hány e-rollert akar bevetni, és milyen árszabással akar indítani a Lime, Prágában a következőképpen néz ki a szolgáltatás. Regisztráció után minden bérlés 25 koronás (kb. 300 forint) alapdíjjal indul, és 2 korona kb. 24 forint) a percdíj. A cseh fővárosban szeptemberben indított az amerikai cég, de egyelőre nem annyira sima a fogadtatás, a Mladá Frontá Dnes online kiadása például arról számolt be, hogy a 25 km/órás végsebességű rollerek használói nem feltétlenül mérik fel a járdán gyaloglók haladási sebességét. És persze születtek már innen is Facebook-posztok arról, hogy hogyan hagyják helyben a vandálok a szolgálaton kívüli rollereket.

Hirdetés

Kiemelt Partnereink