Elemzések Él és virul a munkaerőpiac - így látják az elemzők

Él és virul a munkaerőpiac - így látják az elemzők

MTI | 2016.02.26 12:50

Él és virul a munkaerőpiac - így látják az elemzők

A foglalkoztatás bővülésére és a munkanélküliek számának további csökkenésére számítanak ebben az évben a szakemberek, akik a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss adataira reagáltak.

A foglalkoztatottak száma 4 millió 240 ezer volt november-januárban, 113 ezerrel több, mint egy évvel korábban. A 15-64 évesek foglalkoztatási rátája 64,5 százalékra emelkedett. A munkanélküliek száma 51 ezerrel 279 ezerre, a munkanélküliségi ráta 1,2 százalékponttal, 6,2 százalékra csökkent november-januárban az egy évvel korábbihoz képest.

Virovácz Péter, az ING Bank elemzője felhívta a figyelmet, hogy éves összehasonlításban kedvező a kép, a november-januári mutatókat az előző három hónap adataival összehasonlítva ugyanakkor kissé csökkent a foglalkoztatottság. A közfoglalkoztatottak, valamint a külföldön, illetve a versenyszférában dolgozók száma is mérséklődött kissé a téli időszakban, de ennek nincs érdemi hatása. Az elemző kifejtette, ebben az évben a tervek szerint tovább bővül a közfoglalkoztatás, eközben a munkaerőpiaci kereslet is folyamatosan emelkedik.

- A fogyasztás várható bővülése azt is jelenti, hogy lesz kereslet a termékek iránt, tehát a munkaerőpiacon is lesz kereslet az emberek iránt - fogalmazott Virovácz Péter. Hozzátette, kérdés, hogy mennyire jelenthet gondot a vállalatoknak a munkaerőhiány; a verseny a megfelelő munkaerőért ugyanakkor emeli a béreket. A szakember a versenyszérában dolgozók és a közfoglalkoztatottak számának növekedése miatt arra számít, hogy a munkanélküliség 6 százalék alá csökken ebben az évben.

Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője rámutatott, a munkanélküliségi ráta 6,2 százalék maradt a november-januári időszakban, megegyezően az előző háromhavi átlaggal, az egy évvel korábbi 7,4 százalékhoz képest pedig a várakozásoknál jobban csökkent. Az elemző szerint a foglalkoztatottak számának éves növekedése nagyrészt annak köszönhető, hogy az elsődleges munkaerőpiacon 57,3 ezer új munkahely keletkezett egy év alatt, ami a gazdaság munkahelyteremtő képességét tükrözi, a bővüléshez ugyanakkor a közfoglalkoztatottak számának 49 ezres növekedése is hozzájárult.

A szakértő kifejtette: biztató, hogy a legutóbbi üzleti és vállalati felmérések szerint többnyire továbbra is nő a foglalkoztatási szándék. A növekedés ütemét fékezheti az egyre több ágazatban jelentkező szakemberhiány, ami azonban támogathatja a köztisztviselői állomány tervezett csökkentését, így a munkaerőpiac szerkezete kedvező irányba mozdulhat. Suppan Gergely szerint a szezonális hatások miatt ugyan az év elején a munkanélküliségi ráta átmenetileg újra megközelítheti a 7 százalékot, de az év második felében már 6 százalék alá süllyedhet. Így idén 6,3 százalékra csökkenhet az átlagos munkanélküliségi ráta a tavalyi 6,8 százalékról, jövőre pedig 6 százalék körül alakulhat.

Németh Dávid, a K&H Bank vezető makrogazdasági elemzője a friss munkaerőpiaci adatokat adatokat értékelve kifejtette, az év vége, illetve az év eleje gyengébb időszaknak számít munkaerőpiaci szempontból. Rámutatott, hogy a nagyobb téli "kilengések", visszaesések kikerültek a rendszerből, így stabilabb képet mutat a piac. A szakember szerint a mostani 6,2 százalékos munkanélküliségi ráta az idén csökkenhet, a munkaerőpiaci szempontból erősebb nyári, kora őszi hónapokban akár 5,5-5,8 százalékra mérséklődhet a ráta, az év egészében pedig 6 százalék alatt lehet a mutató. Kommentárjában kifejtette, azért várható javulás, mert több ágazatban, például a kiskereskedelemben, az építőiparban, a feldolgozóiparban is munkaerőhiány lépett fel.

Németh Dávid úgy véli, hogy az 5-6 százalékos munkanélküliségi ráta technikailag nagyjából megfelel a teljes foglalkoztatottságnak, az 5-6 százalékos rátát adó munkanélküliek nem, vagy csak nagyon nehezen tudnának állást találni.

A Szabad Vállalkozási Zónák térképe azt is mutatja, melyek az állást kereső munkaerőben gazdag területek idehaza

Ürmössy Gergely, az Erste Bank vezető makrogazdasági elemzője is úgy látja, folytatódott az a tendencia, amely szerint már nemcsak a közmunkaprogram bővülésének köszönhető a munkanélküliségi ráta csökkenése, hanem az elsődleges munkaerőpiacon is egyre több ember talál munkát. - A tavalyi 6,8 százalék idén átlagosan 6,2 százalékra csökkenhet a munkanélküliségi ráta - fejtette ki az elemző.

A Nemzetgazdasági Minisztérium kiemelte, már 22 hónapja 4 millió felett van a foglalkoztatottak száma, a rendszerváltás óta nem volt ilyen magas ez a szám. A munkanélküliségi ráta továbbra is 6,2 százalékon áll, így már fél éve 300 ezer alatt van a munkanélküliek száma. Az adatok azt mutatják, hogy folyamatosan bővül a foglalkoztatás Magyarországon, ami a költségvetés bevételeinek alakulására és a háztartások fogyasztására egyaránt kedvező hatással van. A foglalkoztatottak számának jelentős mértékű növekedésében nagy szerepe van a munkát terhelő adók csökkentésének, a munkahelyvédelmi akciónak és a 2013-ban bekövetkezett növekedési fordulatnak - hangsúlyozta az NGM.

Kiemelt Partnereink