Németországban megcsillant a magyar buszgyártás régi fénye

Léteznek olyan márkák, termékek vagy akár személyek is, akik a gúnyos mondás szerint „Magyarországon világhírűek”. Sajnos kevés az olyan magyar járműgyártó, ami ennél a titulusnál messzebb jutott, de az Ikarus mindenképpen ilyen. Az egykori magyar autóbuszgyártó fénykorát az 1970-es és 1980-as években élte, ekkor tényleg világhírre tett szert, nemcsak a KGST országaiban, hanem a világon szinte bárhol, Észak-Amerikától Afrikáig, az arab országoktól Kínáig megfordultak a magyar autóbuszok. A hanyatlás éveit követően mára csak néhány országban létezik Ikarus-kultusz, Magyarország mellett talán Németországban (Lengyelország még a komoly kihívó) rendelkezik a legnagyobb rajongótáborral a kultikus magyar buszmárka.

Ez persze nem véletlen. Bár az, hogy a KGST-ben úgy felosztották volna a járműpiacot, hogy kizárólag egy-egy ország gyártott volna egy-egy szegmens számára termékeket, tényszerűen nem igaz, tévhit. Buszokat például gyártott szinte minden más ország a blokkban, igaz, a csehszlovák Karosa és Škoda kivételével ezek túl sokra nem vitték, az Ikarushoz pedig senki nem volt mérhető. Ennek ellenére nem mindenki szorult egyforma mértékben importra, az NDK viszont igen komoly mértékben függött a magyar buszgyártótól, és valóban voltak olyan évei, amikor nem gyártott saját buszokat. A hetvenes, nyolcvanas években évente ezernél is több Ikarus került ki az NDK-ba (és a Szovjetunióba is hasonló mértékben, de egy jóval nagyobb piacra), de már a hőskorszakban is komoly felvevőpiacnak számított Németország keleti fele.

Néhány adat szemléltetésül a Gördülő legendák című könyvből: a valaha volt talán legismertebb Ikarus modellből, a 280-asból 6300-nál is több került az NDK-ba, a „farosokból” 8 ezernél is több, háromszor annyi, mint ami Magyarországon forgalomba állt (Ikarus 55-ből 5908, 66-osból 2306 került az NDK-ba). Ikarus 180-asból 1100-at, Ikarus 630-asból 2030-at, Ikarus 311-esből 850-et, a hazánkban alig ismert Ikarus 601/602 modellből 1117-et vettek a kelet-németek, de több ezer került ki oda Ikarus 255, 256 és 260-as modellekből is, míg több százas tételben jutott ki 211-es, 263-as és 266-os.

Németország újraegyesítését követően számos Ikarust adtak el, ezres nagyságrendben kerültek haza onnan buszok Magyarországra (csak a Volán-társaságokhoz 6-700 busz került), ám így is maradtak forgalomban magyar buszok még az egyesített Berlinben is. A fővárosból hamarabb, de Kelet-Németország déli részéről csak a 2000-es évek második felében koptak ki a közforgalomból az Ikarusok, ezzel párhuzamosan azonban megindult a buszok megőrzése, restaurálása és a nosztalgiajáratok, események szervezése is. Mára százas nagyságrendben léteznek megőrzött NDK-s nosztalgia Ikarusok, igaz, akad köztük olyan, amit Magyarországról vásároltak vissza a németek (előfordul köztük olyan is, ahol a „vissza” nem állja meg a helyét, mert nem NDK-s kivitelről van szó). A németországi Ikarus-találkozót két évente rendezik meg, páratlan években, páros években pedig Tapolcán tartanak hasonló rendezvényt kisebb német kontingens részvételével – persze hazánkban más nagyobb ilyen esemény is létezik, például a polgári vagy a ferihegyi találkozók.

Amikor van mire büszkének lenni

2023-ban Chemnitzben, Németország 28., az egykori NDK negyedik legnagyobb városában, Alsó-Szászországban rendezték meg a 7. Ikarus-Treffen in Deutschland című eseményt. A rendezvényen közel ötven Ikarus vett részt, ezek zöme helyi érdekeltségű volt, de érkezett egy busz Lengyelországból (igaz, az a kocsi korábban Magyarországon szolgált), három régi Ikarus és két új, elektromos utód pedig Magyarországról is. Emellett számos személyautó is színesítette az eseményt, elsősorban az egykori NDK termékei – Trabantok, Wartburgok és Barkas furgonok -, de néhány Lada, Moszkvics és Škoda is megjelent. A fénypontot persze a buszok jelentették.

Számomra kicsit meglepő volt, hogy egyetlen EAG vagy 400-as sem tette tiszteletét. Persze érthető, mert az NDK-ba ilyen típusok már nem jutottak el, legfeljebb mutatóba, de a magyar Ikarus-találkozókhoz szokva azért érdekes volt, ahogy a 266-os hiánya is. Azért ezeken könnyű volt túllendülni a sorfalat látva!

A találkozó június 3-án 10-kor nyitotta meg a kapuit, 11 környékén megérkezve már hatalmas tömeg fogadott, a parkolóhelyekért is meg kellett küzdeni. A CVAG (a helyi tömegközlekedési társaság) depójában tartott rendezvényen nem volt egyszerű fotózni, de nem is volt megoldhatatlan feladat a tömeg ellenére sem, szerencsére sokan érkeztek hozzám hasonló szándékkal. A buszok zöme sorfalat állt, néhány jármű azonban folyamatosan mozgott a garázs és a város belső részei között.

Nagyjából egyenlő arányban, öt-hat példánnyal képviseltették magukat a „farosok” (Ikarus 55 és 66 együtt), a 250-esek, 256-osok, 260-asok és 280-asok, de volt három a Magyarországon kifejezetten kuriózumnak számító 255-ösből is, és legalább négy példány képviselte a 211-es modellt is. Ezek mellett óriási dolog, hogy kettő Ikarus 630-as is jelen volt, nem beszélve a 311-esről, és talán a fő attrakcióról, az Ikarus 180-asról

A chemnitziek szívügye

A találkozó egyik igazi ékköve volt a helyiek Ikarus 180-asa. Bár a modell az első nagyobb léptékben gyártott csuklósbusz volt Magyarországon, és hazánk mellett az NDK-ban és a Szovjetunióban is elterjedtnek számított a hetvenes években, szinte nyomtalanul eltűnt. A chemnitzi példánnyal együtt összesen három létezik felújítva a 180-asból: egy orosz és egy magyar buszt újítottak még fel korábban.

A német 180-as 1971-ben gördült le a gyártósorról és újkorában Berlinben szolgált piros-fehér fényezéssel 1978-ig, majd a Treptow kerületi önkormányzata megvásárolta, hogy mobil oktatóbusszá alakítsa át. Ezt a funkciót egészen 1988-ig töltötte be, majd kicsivel később a berlini közlekedési vállalat visszavásárolta azzal a céllal, hogy felújítsa, ám a projekt itt sajnos elakadt.

Hosszú álldogálás után aztán Chemnitz villamosmúzeumához került a busz, szintén felújítási céllal. A munka érdemlegesen 2020 őszén kezdődhetett el, a felújítás első fázisában először teljesen elemeire kellett szedni a buszt, hogy rendbe tudják tenni az erősen korrodálódott karosszériát. A folyamat egyes lépéseit egy külön erre a célra alapított Facebook-oldalon közvetítette is a társaság, a busz végül 2022-re készült el. Ekkor hazánkban is tiszteletét tette, tehát már nem volt abszolút újdonság, ennek ellenére az „1-es” sorszámot kapta, és láthatóan a legnagyobb figyelem övezte a mostani találkozón is. Külön prospektust is osztottak „Herzensprojekt” címmel a 180-asról, ezt magyar buszbarátként látva igencsak megdobbant az ember szíve.

Ahogyan az az Ikarus-találkozókon szokás, ez a rendezvény is egy látványos felvonulással ért véget délután, erről ide kattintva látható videó, a találkozóról további képek pedig az alábbi galériában találhatók: