Trend NASA-alapú technológiákat jelentett be a Nissan vezér

NASA-alapú technológiákat jelentett be a Nissan vezér

autopro.hu/W.A. | 2017.01.06 10:30

NASA-alapú technológiákat jelentett be a Nissan vezér

A 2017-es Consumer Electronics Shown (CES) tartott prezentációjában Carlos Ghosn a Nissan igazgatótanácsának elnök-vezérigazgatója több olyan technológiát és partneri együttműködést jelentett be, melyek a zéró emissziós és halálos közlekedési balesetektől mentes mobilitás jövőjét szolgálják.

Hirdetés

A Nissan intelligens mobilitás tervének megvalósításához hozzájáruló bejelentéseket Ghosn öt pontban foglalta össze. Nézzük melyek ezek!

Ghosn áttörő technológiát jelentett be „Seamless Autonomous Mobility” (Zavartalan autonóm mobilitást) vagyis „SAM” néven, melynek célja, hogy lerövidítse az autonóm járművek közutakra kerüléséhez szükséges időt. A NASA technológiája segítségével fejlesztett SAM technológia emberi támogatást ad a járműbe integrált mesterséges intelligenciának (MI), hogy segítsen neki dönteni a váratlan helyzetekben, és fejlessze a járműbe integrált MI tudását. Ez a technológia lehetővé teszi, hogy vezető nélküli autók milliói osztozzanak az utakon a hagyományos autókkal, ráadásul a közeli jövőben. Ez a Nissan Intelligens Integráció terv része.

Másodszor bejelentette, hogy az autógyártó autonóm vezetésre irányuló stratégiájának következő lépéseként a Renault-Nissan szövetség elkötelezettségétől vezérelve, a Nissan a japán szoftvercéggel, a DeNa-val együttműködve olyan teszteket indít, melyek célja a vezető nélküli járművek kereskedelmi alkalmazása. A tesztek Japánban indulnak ebben az évben. A Nissan és a DeNa célja, hogy 2020-ra kibővítse a teszteket, amelyek magukban foglalják az önvezető technológiák hétköznapi használatát a mobilitási szolgáltatások terén Tokióban és vonzáskörzetében. Ez a következő lépés a Nissan Intelligens Vezetés terén.

Az autonóm vezetést célzó technológiákban tett előrelépések ismertetésén túl Ghosn bejelentette a Nissan azon terveit is, amelyek a vállalat elektromos járműtechnológiákban betöltött vezető szerepére épülnek: az új LEAF bemutatásával a Nissan Intelligens Meghajtás új fejezete kezdődik. A világszerte piacvezető elektromos jármű megkapja a ProPILOT technológiát, a Nissan egysávos autópályás vezetést támogató önvezető technológiáját is.

A hálózatba kapcsolt autókkal kapcsolatban, melyek egyesítik a Nissan intelligens vezetés és Nissan intelligens integráció technológiákat, Ghosn bejelentette, hogy a Nissan és a Renault–Nissan Alliance vállalatszövetség folytatja együttműködését a Microsofttal, hogy létrehozzák a hálózatba kapcsolt autók következő generációjának technológiáját. A bejelentés alatt demonstrálva lett, hogyan teheti a Microsoft személyi asszisztens technológiája a Cortana a vezetést hatékonyabbá és zökkenőmentesebbé. A Cortana egyike azoknak a technológiáknak, amelyeket az Alliance és a Microsoft közösen aknáznak ki.

A Nissan ezen lépései a jövő autójának megépítését, illetve a jövő autóipari vállalatának megalkotását szolgálják – Ghosn hangsúlyozta, hogy az irányelvi és szabályozói környezet kritikus szerepet játszik majd ezen technológiák fejlődésében. Ezek a viták egyre inkább előtérbe kerülnek a világ folyamatosan növekvő városaiban. Ezzel kapcsolatban Ghosn bejelentett egy új partneri együttműködést a 100 Resilient Cites szervezettel (100RC) – melyet a Rockefeller Alapítvány hívott életre. A globális nonprofit szervezet célja, hogy segítse ellenállóvá tenni a városokat a fizikai, társadalmi és gazdasági kihívásokkal szemben. A Nissan és a 100RC közösen segíti a városokat, hogy lefektethessék az autonóm vezetés, az elektromos járművek és az új mobilitási szolgáltatások alapjait. A Nissan a 100RC első autóipari partnere.

Hirdetés

Kiemelt Partnereink