Trend A kormány kiemelt figyelmet fordít a zöld átállásra

A kormány kiemelt figyelmet fordít a zöld átállásra

MTI | 2024.02.08 10:23

A kormány kiemelt figyelmet fordít a zöld átállásra

Magyarország az egyik nyertese az autóipar hagyományos fejlődésének és az új technológiai átállásának Palkovics László, a Széchenyi István Egyetemért (SZE) Alapítvány kuratóriumának elnöke szerint – közölte az Energia21 Kezdeményezés.

Hirdetés

Palkovics László a Deutsche Wirtschaftsclub (DWC) február 7-i rendezvényén, Debrecenben tartott előadásában beszélt többek között az autóipart is meghatározó zöldenergiáról, az autóipar jelenlegi nemzetközi trendjeiről és hazai helyzetéről.

Az autóipar jövőjével kapcsolatban úgy véli, hogy Magyarország nyertese lett annak, hogy az autóipar új technológiai átállására időben fordított figyelmet, a hagyományos technológiák terén pedig jelentős szerepvállalással bír, hiszen mindezek együttes egyvelege lesz a jövő.

Hangsúlyozta, hogy Magyarországon a fő energiapolitikai célkitűzések ugyanazok, mint az elmúlt években, azzal, hogy a napjainkra kialakult helyzetben a hangsúly eltolódott az energiaszuverenitásra és a megfizethetőségre.

Támogatják a zöld átállást

A zöldenergia előállításával és tárolásával összefüggésben kiemelte: „időben léptünk, és most az elsők között állunk". A zöldenergia előállításának és újrahasznosításának biztonságosnak kell lennie, a kormány dolgozik azon, hogy az előírások olyanok legyenek, mint Németországban – jelentette ki Palkovics László.

Kiemelte továbbá, hogy a kormány – több más zöldenergia-fejlesztést ösztönző program indítása mellett – támogatja a korábbi buszoknál környezetkímélőbb zöldjárművek vásárlását, valamint a járműveket üzemszerűen használó, hidrogénhajtású teherautó, kamion beszerzését tervező vállalkozásokat.

A zöldenergia tárolását, valamint a közúti- és vasúti közlekedés zöldenergia-átállását érintően összesen több mint 20 ajánlást fogalmazott meg az Energia21 korábban.

Az Energia21 Kezdeményezés a közelmúltban indult el közéleti, tudományos és gazdasági szakemberek részvételével, azzal a céllal, hogy Magyarország zöld átállását segítse. Az E21 tudományos, szakmai és civil rendezvényeket, többek között országos zöldenergia-roadshow-t is indított, hogy tudatosítsa, népszerűsítse és előmozdítsa a zöld átállást.

Tetszett ez a hír? Ne maradjon le a legfontosabb járműipari hírekről, iratkozzon fel hírlevelünkre ezen a linken!

Hirdetés

Kiemelt Partnereink