Trend Magyar startup is megmutatja magát a CES-en

Magyar startup is megmutatja magát a CES-en

autopro.hu/Sz.F. | 2018.01.05 14:29

Magyar startup is megmutatja magát a CES-en

Az autók önjáró rendszerein dolgozó AImotive bejelentette, hogy sikeresen lezárt egy 38 millió dolláros befektetési kört, és a 9,8 milliárd forint körüli összegből folytatják a főleg kamerákra épülő, mesterséges intelligenciával támogatott megoldás fejlesztését.

Hirdetés

Az AImotive érzékelőket fejleszt önvezető autókhoz. Tesztautói már Franciaországban és Kaliforniában is futnak és az autóipari partnerek közt olyan nagy nevek vannak, mint a PSA Peugeot Citroën, a kínai SAIC és a Volvo. Idén Japán, Kína és további amerikai államok közútjain is tervezik a tesztek elindítását.

Az AImotive technológiája nagyban épít a látásra, mégpedig azért, mert a teljes globális közlekedési infrastruktúra is a vizuális információkra (táblák, útjelek) és az emberi sofőrök látására épül.

Kishonti László, a cég alapítója és vezérigazgatója az Indexnek elmondta, hogy ha a megtett kilométerekre jutó balesetek számát nézzük, repülővel utazni tízszer biztonságosabb, mint autóval.

Hasonló biztonsági szintet akarunk elérni, mint amilyen a repülőkön van – fogalmazott a cégvezér.

Az AImotive a repülőgépgyártók által is alkalmazott szimulációs metódusokat használja, aminek olyan előnye is van, hogy jelentősen csökkenti a fejlesztésre fordítandó időt és költséget.

Napokon belül a Las Vegasban megrendezendő CES-en is láthatók lesznek az AImotive megoldásai, köztük az aiWare nevű, mesterséges intelligenciát gyorsító csip prototípusával.

Kishonti László a tőkeemelésről elmondta, hogy az összeg 70 százaléka neves pénzügyi befektetőktől származik, akik „színtisztán pénzügyi megfontolások miatt tartják vonzónak a céget”. Ez az AImotive számára is előnyös, mint mondta, mert egy „független, technológiailag és üzletileg is sikeres vállalatot szeretnének felépíteni”.

Most 170-en dolgoznak az AImotive-nál, ebből több mint százötvenen a Szépvölgyi úton lévő irodában, ott zajlik minden kutatás és fejlesztés. A külföldi irodákban (USA, Japán, Finnország) teszteléssel és az értékesítéssel foglalkoznak. Mint Kishonti elmondta: a külföldi irodák egyben azt is jelzik a piacnak és a befektetőknek, hogy egy globális lefedettségű, skálázható technológiát építenek.

(Fotó: aimotive.com)

Hirdetés

Kiemelt Partnereink