Techtogether Szerencsét hoz-e a szűz kéz a Pneumobil futamon?

Szerencsét hoz-e a szűz kéz a Pneumobil futamon?

Pardavi Mariann | 2016.05.03 11:02

Szerencsét hoz-e a szűz kéz a Pneumobil futamon?

Elindult a visszaszámlálás az idei versenyre: május 6-7-én szurkolhatunk a sűrített levegővel hajtott járművekért Egerben. A megmérettetésre a Miskolci Egyetem Airmeks csapatával hangolódtunk, Suhajda Máté csapatkapitány, gépészmérnök-hallgató árulta el a felkészülésük részleteit. A lóversenyes mondás úgy tartja, a szűz kéz szerencsét hoz. Igaz lenne a mondás vajon a sűrített levegős versenyekre is? A hétvégén kiderül.

Hirdetés

– A ti csapatotok azért is különleges, mert először vesztek részt ezen a versenyen. Milyen helyezésre számítotok?
– Először indulunk ilyen, vagy ehhez hasonló versenyen, és a csapatunk is igen csak rendhagyó. Mivel csak másodéves hallgatókból áll, ez felettébb ritka a verseny történetében, a csapatok összeállításában mindig vannak felsőbb évesek, ha ilyen fiatalok is indulnak. Mi ezzel úttörőnek számítunk, és nem kis feladat volt a tervezés, rengeteg dolgot előre – az egyetemi tantervhez képest – meg kellett tanulnunk, de eddig jól vettük az akadályokat. Elsődleges céljaink között szerepel, hogy összerakjuk az általunk tervezett járművet, valamint azzal mindhárom versenyszámnál – a gyorsulási,- hosszú táv,- és ügyességi futamon – rajthoz tudjunk állni, és célba is érjünk. Tehát elsősorban egy megbízható jármű megtervezése és megépítése a célunk, amely kibírja az egész versenyt.

Suhajda Máté, Filepkó Máté, Bartha István és Kántor Kristóf

– Mire képes a csapat által készített pneumobil?
– A rendelkezésre álló 10 liter sűrített nitrogénnel előzetes számítások alapján 6 kilométer táv megtételére, valamint 40 kilométer per óra végsebességre képes, mindezt kizárólag pneumatikus meghajtással, melyet az Aventics Hungary biztosít a verseny során minden csapat számára. Igyekeztünk minél jobb menettulajdonságokkal felruházni a járműveket, mint például a könnyű kezelhetőség, a fordulékonyság.

– Mit árulhatsz el a technikai paramétereiről?
– A járművet háromkerekű, quad jellegű, ráülős kivitelben terveztük meg a kisebb súly és méret, valamint a jobb kezelhetőség érdekében. A motor egy darab pneumatikus munkahengerből áll, amely önmagában közel 3000 Nos tolóerő kifejtésére képes. Ehhez tartozik egy hajtómű, amely a forgómozgás létrehozását hivatott biztosítani, valamint az egyirányúsítást is ez végzi, majd erről egy lánchajtással hajtjuk meg a hátsó kereket. A hossza 1,7 méter, maximális szélessége 1,5 méter, a nyomtáv 1,4 méter, míg a tengelytáv 1,3 méter. A jármű súlya körülbelül 60 kilogramm lesz, ez még viszonylag soknak számít a mezőnyben, vezetővel együtt 120 kilogrammos összsúlyra számítunk.

– Összedolgoztok a miskolci csapatokkal?
– A BSTM Pneumobil Teammel konzultálás szintjén tartjuk a kapcsolatot, rengeteg tanácsot tudnak adni, mivel ők már megjártak több versenyt és nagyon sok tapasztalati úton szerzett praktikát megosztanak velünk.

A Miskolci Egyetem kifejezetten erős sűrített levegős vonalon, több csapat is indul az intézmény égisze alatt. A BSTM csapatvezetője, Borsos Bálint elmondta, idén az a céljuk, hogy megbízható, jól kormányozható járművel lépjenek pályára és megfeleljenek a Pneumobil új szabályainak is. Szőnyi Szabolcs, a Dairp csapatkapitánya úgy látja, a Pneumobil felfogható úgy is, mint egy projekt, ahol tervdokumentációt kell írni, határidőre teljesíteni a vállalt kötelességeket és saját kézzel kell építeni, szerelni.

– Mit gondolsz, milyen tudásra lehet szert tenni egy hallgatói csapat tagjaként?
– Mind a járműtervezés alapjaiban, mind a projektekben való részvételben hasznos tapasztalatokat jelent, mivel itt szembesülnünk kellett váratlan helyzetekkel is. Az, hogy amit tervezünk, annak nem elég papíron működnie és bizony számolni kell a határidőkkel, költséghatékonysággal és rengeteg olyan egyébbel, ami egy egyetemi tervezési feladat során nem releváns tényező, de később egy munkahelyen és a való életben is nagyon meghatározó lehet. Ez a verseny remek ugródeszka, kitűnő tréning, hogy megtanuljuk beosztani az időnket a tanulás és a projekt között, a későbbiekben ez is hasznos lehet. Lehetőséget kaptunk rá, hogy belekóstoljunk milyen, amikor a tervezőasztaltól a semmiből megálmodunk és megépítünk valamit, ami önmagában is nagy élmény, emellett pedig fejleszthettük önmagunkat és megismerhettünk a csapatmunka szépségét és nehézségeit is.

– Milyen segítséget kaptok az intézménytől?
– A Miskoci Egyetemen belül van egy felkészítő tanárunk Bihari János személyében, aki a Gép és Terméktervezési Intézet tanársegéde. Ő felügyeli a munkánkat, és tanácsokkal lát el, hogy a jármű ne csak működőképes, de biztonságos is legyen. Másrészről pénzbeli szponzorációt is kaptunk a ME-HÖK-től, továbbá a gyártásban és az összeszerelésben is segítséget kapunk különböző tanszékektől és műhelyt is biztosítanak, ahol tudunk dolgozni a járművön.

– Milyen cégek állnak mögöttetek?
– Első alkalommal indulunk, így még nem büszkélkedhetünk sok szponzorral. De meglévő szponzoraink között szerepel a Modine Hungária és az SKF is. Alapanyagbeszállítónk pedig a ThyssenKrupp, valamint folynak az egyeztetések a Würth-tel is.

Hirdetés

Kiemelt Partnereink