Techtogether Mérnöki pályára tereli a diákokat a győri élményközpont

Mérnöki pályára tereli a diákokat a győri élményközpont

Szabó Fanni | 2018.09.04 08:35

Mérnöki pályára tereli a diákokat a győri élményközpont

Mobilis – a felfedezések háza: ezzel a szlogennel nyitotta meg kapuit 2012-ben az a győri élményközpont, ahol az interaktív, természettudományos kísérleteken túl, a látogatók kipróbálhatnak különböző járműveket, technikai vívmányokkal kapcsolatos játékokat, eszközöket. A nagy népszerűségnek örvendő, interaktív élményközpont új részleg beüzemelésével indítja a 2018/2019-es tanévet, ugyanis szeptember első hetében megnyílik az épületben a Mobilis Diáklabor.

Hirdetés

Azt tapasztaljuk, hogy a látogatóink szeretnek a Mobilisba járni, ugyanakkor a visszatérő vendégeink már inkább az újdonságokat keresik. Nagyon népszerű például a pánikszobánk, folyamatosan megújuló tartalommal vagy a gyerekeket megcélzó tudományos születésnap szolgáltatásunk. Szerencsénkre olyan pályázati lehetőség adódott, melyből új természettudományos élményközpontot tudtunk megvalósítani – mondja Dőry Tibor, a Mobilis ügyvezetője.

A Mobilis ezzel egy kicsit irányt váltva, egyre inkább az iskolai csoportokra, diákokra épít, szisztematikus a tanórákhoz kapcsolódó, azokat kísérletezéssel és gyakorlati feladatokkal kiegészítő foglalkozások keretében. Az elmúlt két évben pozitív volt a bérletes iskolai csoportfoglalkozások fogadtatása. A tankerület is örömmel támogatta a kezdeményezést és vásárolt a bérletekből, melyeket azok az általános iskolai osztályok kaptak meg, ahol kiemelkedően teljesítenek a diákok, de számos győri és Győr környéki iskolai osztály is vásárolt ezekből a jellemzően három alkalmas foglalkozásokra szóló bérletekből. Ezen felül a Nemak és az Audi Hungária – mint a Mobilis szponzorai – is érdeklődést mutattak.

Az új konstrukcióban az EFOP pályázat keretében, 2x45 perces, természettudományos órákra egy félév során öt alkalommal érkeznek osztályok, de lesznek úgynevezett témanapok, melyek 180 perces foglalkozásokat jelentenek. A foglalkozásaink nagy része ebből a két típusból kerül majd ki. A pályázati források segítségével 10 győri és 10 Győr környéki partneriskolával dolgozunk a következő években intenzíven. A jövőben az iskoláknak nyújtott foglalkozások határozzák meg a Mobilis hétköznapjait, ami miatt változik a működési rend is – avat be a részletekbe Dőry Tibor.

Egy időben három csoport tanulhat és kísérletezhet az új Diáklaborban, melynek két része van: egy egyetemi előadót szimbolizáló előadó tér, ahol élményszerű frontális kísérletek zajlanak, valamint a laborszigetek, ahol fizikai, kémiai kísérleteket, különböző méréseket végezhetnek a diákok a demonstrátorok, a tanárok és a laborasszisztensek segítségével.

A gyerekek igazi laborkörülmények között tanulhatnak, fehér köpenyben, nyolc fős állomásokon saját maguk kísérletezhetnek és azáltal bővíthetik tudásukat. A tanárokra pedig partnerként tekintünk. Fontos küldetésünk kiegészíteni az iskolákban zajló oktatást, ott el nem végezhető, esetleg hosszabb ideig tartó kísérletekkel, melyekkel felkelthetjük a gyerekek érdeklődéséta környezeti jelenségek iránt. Az élményalapú tanulás mellett nem titkolt célja a foglalkozásainknak, hogy ösztönözzük a fiatalokat arra, minél többen válasszák hivatásuknak a mérnöki, informatikai vagy természettudományos életpályákat – hangsúlyozza Dőry Tibor.

Hétköznapokon a reggel 8 és délután 15.30 közötti időszakban az iskolai osztályok mellett, csak előre regisztrált csoportokat fogad a Mobilis. Munkanapokon 15.30-tól 18 óráig, szombaton pedig 9 órától 18 óráig azonban a nagyközönség előtt is nyitva áll az interaktív központ kapuja, ahová továbbra is várják az egyéni, vagy akár csoportos, új és visszatérő látogatókat, családokat egyaránt!

Itt azonban még nincs vége, a Mobilis ugyanis további fejlesztéseken is dolgozik. Nyáron elindult a MobilITy Digitális Élményközpont tesztüzeme táborokkal és várhatóan ősszel a foglalkozássorozatok is elkezdődnek. A MobilITy egy olyan kreatív hely, ahol a látogatók alkothatnak, játszva tanulhatnak, felfedezhetik és kipróbálhatják a legújabb infokommunikációs és digitális eszközöket.

Hirdetés

Kiemelt Partnereink