Techtogether Két versenyautón is dolgozik a szegedi mérnökhallgatói csapat

Két versenyautón is dolgozik a szegedi mérnökhallgatói csapat

Végh Martin | 2021.08.23 13:21

Két versenyautón is dolgozik a szegedi mérnökhallgatói csapat

Zajlik az új pneumobil hajtóművének összeszerelése még 2020 decemberében | Fotó: Facebook/Airrari Szeged

Az Airrari STECO Team gőzerővel dolgozik új pneumobilja építésén, a gyorsan közelgő szeptemberi versenyt követően pedig tagjai neki fognak állni egy második versenyjármű legyártásának. A csapat idei évéről Dr. Péter Szabó István főiskolai docenst kérdeztük, aki több mint tíz éve támogatja az előrejutásban a Szegedi Tudományegyetem mérnökhallgatói csapatát.

Hirdetés

Okoztak valamilyen nem várt nehézséget az év első felében a koronavírus-járvány, illetve annak harmadik hulláma nyomán bevezetett intézkedések?

A tervezési feladatok során semmilyen problémánk nem volt, hatékonyan tudunk online együtt dolgozni. A járvány viszont rendkívüli mértékben megnehezítette a gyártást: az anyagok beszerzése, az alkatrészek gyártása a csapattagok esetében és a támogató cégeknél is számos akadályba ütközött. A vállalatok a miénknél sokkal nagyobb gondokkal voltak elfoglalva. Ezt követően az újraindult folyamatok hosszas hetekre lekötötték a kapacitást, az alapanyagárak rendkívüli mértékben emelkedtek, így ismét nehéz helyzetben vagyunk.

Készített az Airrari-STECO Team új járművet a mostani szezonra? Amennyiben igen, az a mostani szezonra tervezett teljesen új koncepció vagy egy korábbi továbbfejlesztése?

Készül az új Airrari pneumobilunk, reményeink szerint augusztusban már az első teszteket is végre tudjuk hajtani. A szeptemberi Pneumobil versenyt követően megkezdjük az új STECO Eco-marathon versenyautónk gyártását is.

Így fog kinézni az Airrari-STECO Team most készülő pneumobilja.

Így fog kinézni az Airrari-STECO Team most készülő pneumobilja. | Fotó: Facebook/Airrari Szeged

A járványra tekintettel az idei Pneumobil versenyt mondhatni hibrid formában rendezik meg. A csapatoknak nemcsak a terveket, de az elkészült járművet is be kell mutatniuk, ugyanakkor mindez online fog zajlani, és kerül sor a szokásos értelembe vett fizikai versenyre. Tudna egy kicsit mesélni az idei megmérettetés részleteiről?

A verseny szeptember 18-án lesz. Kell készítenünk egy biztonsági videót, bemutatva az egyes szerkezeti elemek szabályosságát és megfelelő működését. Ez tulajdonképpen a hagyományos gépátvétel módosított formája. Továbbá készítenünk kell egy műszaki videót is, amellyel a csapatot és a járművet mutatjuk be, kiemelve annak különleges műszaki megoldásait, illetve menetteljesítményét. Utóbbit a kiadott pályarajz szerint, biztonságos, zárt környezetben vágás nélkül kell elkészítenünk.

Tartogat egyedi kihívásokat, esetleg lehetőségeket a sajátos rendezési forma?

Újszerű élmény lesz. Igyekszünk megtalálni benne a pozitívumokat és a kihívást. Szokásunkhoz híven egyelőre a naptárat kell legyőznünk.

A Pneumobil versenyeket amúgy is különlegessé teszi, hogy a járműveket sűrített levegővel kell hajtani. A sűrített levegős hajtással foglalkozás visszaköszön a csapattagok karriertervében?

Igen, ezzel a területtel minden gépészmérnök- vagy mechatronikai mérnökhallgatónk foglalkozni fog a karrierje során kisebb vagy nagyobb mértékben. Utóbbi csoportba tartozik Hörömpő Miklós, a 2012-es bajnok MKLaren csapatunk tagja, aki ma már az Emerson – a Pneumobil versenyek szervezőjének – értékesítési mérnöke.

Ön mióta támogatja munkájával a csapatot, és jelenleg pontosan milyen feladatokban nyújt segítséget?

2009 óta. A csapatot alkotó Airrari Szeged és Steco Team teljes munkáját támogatom, ami az évek során egyre összetettebb és munkaerő-igényesebb feladat lett. A csapatok létszáma azonban növekedett, ezzel együtt az önállóságuk is. Bár korábban csapattagszerűen vettem részt benne, a sokszor reggelig tartó gyártási, szerelési fázisban személyesen már nem tudok jelen lenni. Ma már nagyobb önállósággal, ugyanakkor a duális szponzorainknak hála, egyes fázisokban erős ipari háttér segítségével működhet az Airrari-STECO Team.

Nagy vonalakban felvázolva milyen a jövőképe a szegedi mérnökhallgatói csapatnak?

A jelenleg készülő két új autó a következő évekre leköti az energiánkat és időnket. Ezen versenyautók módosításával, finomhangolásával kívánunk egyre jobb eredményeket elérni. Ezenkívül egy új csapattal hamarosan megkezdjük a Shell Eco-marathon Urban Concept (városi koncepció) kategóriájában induló elektromos hajtású autónk tervezését. Ezek lennének a hosszabb távú tervek, az aktuális kihívást a szeptemberi verseny jelenti, ami után a Kutatók Éjszakáján fogunk szerepelni több pneumobilunkkal és az Eco-marathon versenyautónkkal egy szegedi döntött oválpályán. Végül novemberben részt veszünk a Techtogether Automotive Hungary-n.

Hirdetés

Kiemelt Partnereink