Szolgáltatók Beszállítókat és autógyártókat hoz össze az Automotive Hungary

Beszállítókat és autógyártókat hoz össze az Automotive Hungary

Szabó Fanni | 2018.10.17 08:46

Beszállítókat és autógyártókat hoz össze az Automotive Hungary

Az Automotive Hungary járműipari szakkiállításon a MAGE, a MAJOSZ és a HIPA közös szervezésében beszállítói fórumot is tartanak. A részletekről a Magyar Gépjárműipari Egyesület (MAGE) főtitkára, Kilián Csaba számolt be.

Hirdetés

– A Magyar Gépjárműipari Egyesület szakmai partnere az Automotive Hungarynek. Milyen módon vesznek részt a szervezésben?
– Hat éve kezdtük el a rendezvény szervezését a Hungexpóval közösen, azzal céllal, hogy olyan meghatározó autóipari kiállítást hozzunk létre, ahol az autógyártóktól kezdve a beszállítókon át a kis- és középvállalkozásokig az ipar szakmai szereplői találkozhatnak egymással. Olyan szakmai találkozót találtunk ki, ahol komplex módon tudjuk bemutatni az autóipar helyzetét, jövőjét, a legújabb technológiákat, mely egyebek mellett a versenyképességet is segítik. Célkitűzéseink között szerepelt az is, hogy ne csupán a magyarországi vállalatok vegyenek részt, hanem nemzetközi rendezvénnyé szélesítsük a kiállítást. Tavaly 250 kiállító vett részt, több mint 20 országból, körülbelül 10 ezer látogatóval. A négy autógyár minden alkalommal képviselteti magát, de a nagyvállalatok mellett a magyar kkv-szektor is kiállít.

– Miért hasznos az Automotive Hungary Kiállítás?
– Nem csak brandépítés miatt vagy HR szempontból fontos a rendezvény, hanem megpróbáljuk üzleti oldalról is – innováció, kutatás-fejlesztés – összehozni a vállalatokat. A három nap alatt különböző konferenciákon vehetnek részt a látogatók, neves előadókkal, cégvezetőkkel. A négy magyarországi autógyár – Audi, Mercedes, Opel és Suzuki – mellett számos, a saját területén meghatározó cég lesz jelen kiállítóként, TIER1-es, TIER2-es és TIER 3-as beszállítók, az iparághoz kapcsolódó szolgáltatók, állami szervezetek és a szakmát képviselő szövetségek kollektív standjai várják a látogatókat.

– Milyen programokat emelne ki?
– Dr. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter elvállalta az Automotive Hungary szakkiállítás fővédnöki tisztségét, és vállalta, hogy 2018. október 17-én ő nyitja meg a kiállítást. A 3D nyomtatástól kezdve az Ipar 4.0-n és az e-mobilitáson túl a digitalizációs megoldásokig számos konferencia várja az érdeklőBeszállítókat és autógyártókat hoz össze az Automotive Hungary 171 000 havi egyedi látogató 63 “ A verseny egyik célja, hogy szorosabb kapcsolatot teremtsen a műszaki felsőoktatásban tanulók és a járműipari cégek között. “ Szakmailag rendkívül fontosnak tartjuk a Techtogether Automotive Hungary versenyt. Tavaly körülbelül 250 hallgató vett részt, azok a fiatalok, akik nagy érdeklődést mutatnak az autóipar iránt. dőket. Idén a MAGE, a MAJOSZ és a HIPA közös szervezésében beszállítói fórumot is tartunk, melyen a MAGE-tagvállalatok beszerzői megadják azokat az igényeket, hogy milyen területeken keresnek beszállítókat, mi pedig a Magyarországon lévő egységes beszállítókat összehozzuk ezekkel a cégekkel. Egy online felületen pedig közvetlen kapcsolatba kerülnek. Második nap a Portfolióval közösen szervezzük meg az Ipar 4.0 Konferenciát, melyen kkv, és nagyvállalati esettanulmányokon keresztül mutatjuk be az ipari digitalizációs megoldások gyakorlati felhasználási területeit.

– Idén 17 csapat vesz részt a Techtogether Automotive Hungary mérnökhallgatói csapatversenyen, melyet az Autopro szervez. Mit gondol, miért van kiemelt jelentősége ennek a programnak?
– Szakmailag rendkívül fontosnak tartjuk a Techtogether Automotive Hungary versenyt. Tavaly körülbelül 250 hallgató vett részt, azok a fiatalok, akik nagy érdeklődést mutatnak az autóipar iránt. A verseny egyik célja, hogy szorosabb kapcsolatot teremtsen a műszaki felsőoktatásban tanulók és a járműipari cégek között. Azt gondolom, a cégek itt könnyedén válogathatnak a jó koponyák közül, hiszen közülük kerülnek ki a jövő szakemberei. Nagyon jó lenne továbbfejleszteni a versenyt és akár nemzetközi szinten is szervezni hasonló rendezvényeket. Ugyanakkor a kiállító járműépítő csapatok közreműködésével, a verseny népszerűsíti a műszaki pályát, a nézőként résztvevő középiskolás fiatalok számára.

– A BMW-beruházás bejelentése óta mindenkit foglalkoztat a kérdés, hogy milyen módon változtatja meg a gazdaságot, honnan lesz munkaerő, vagy a helyi kkv-k fel tudnak-e készülni. Mit gondol, a BMW-gyár építése hogyan változtatja meg a keleti régió iparát?
– Az Audi Hungária idén 25 éves. Érdemes megnézni, hogy hová jutottak a 25 év alatt. Az egyetem, a város, az egész régió óriási fejlődésen ment keresztül, de ugyanezt mondhatjuk el a Mercedes-beruházás kapcsán is. Debrecenre is át fog esni ezen. Mindenképp lendületet ad majd a térség gazdaságának és az autóiparnak is. Az elkövetkezendő években a BMW nagyon jelentős beruházást fog megvalósítani, a beszállítók pedig már most készülnek erre, komoly fejlesztéseket hajtanak végre. A BMW-bejelentés lehetőséget ad a Magyarországon lévő beszállítóknak és vállalkozásoknak, hogy tovább fejlődjenek. Bízunk benne, hogy versenyképesek lesznek. Mind finanszírozási oldalon, mind pedig a menedzsment szempontjából képesek lesznek felvenni ezt a növekedési ütemet. Az autógyártók – köztük a BMW – is a legújabb technológiákat alkalmazza, magas szintű automatizálással, az informatikai, illetve logisztikai rendszerük is hihetetlenül fejlett. Ezért komoly feltételeket állítanak majd a beszállítóik felé is, akiknek 8-10 évre kell előre gondolkodni, meg kell találni a megfelelő menedzsmentet, a megfelelő szakembereket és meg kell tudni fizetni őket, ami megint nagy kihívás. Különösen azoknál, akik nem magasabb hozzáadott értékű tevékenységet végeznek.

Hirdetés

Kiemelt Partnereink