Szolgáltatók Az ipar számára értékes embereket képezne a kormány

Az ipar számára értékes embereket képezne a kormány

autopro.hu/Sz.F. | 2018.01.30 10:55

Az ipar számára értékes embereket képezne a kormány

A képzési központok pályázata után heteken belül megnyílik a kis- és középvállalkozások, illetve a nagyvállalatok számára is a munkahelyi képzések támogatásának forráskerete – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.

Hirdetés

A Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív programban (Ginop) a következő néhány hétben már mintegy 50 milliárd forint értékben válnak elérhetővé képzési pályázatok a versenyszféra számára, ezeknek az uniós forrásoknak a célzott felhasználása pedig nagyban hozzájárulhat hazánk versenyképességének növekedéséhez – írja a Világgazdaság.

Az eszköz- és gépvásárlás, valamint a kapacitásbővítés és telephelyfejlesztés mellett hosszú idő után végre a munkavállalók készségeinek, képességeinek, kompetenciájának fejlesztésére is jelentős pályázati támogatás nyílik meg.

A vállalati képző központok rendszerének kialakítását és működtetését célzó 9 milliárd forintos keretű felhívás már megjelent, az NGM pedig arról tájékoztatott, hogy heteken belül megjelenik a munkahelyi képzések támogatása kis- és középvállalkozások, illetve nagyvállalatok munkavállalói számára, az előbbinél 19,04, az utóbbinál pedig 21,52 milliárd forint a tervezett rendelkezésre álló forrás.

A felhívások számos olyan előírást tartalmaznak majd, amelyek a visszaélések kizárását célozzák. Ezek az előírások részben az igénybe vehető támogatások mértékének meghatározására, a képzéstípusok belső arányaira, a bevonható munkavállalók körére, a bizonyítható képzési tapasztalatokkal rendelkező képzők alkalmazására, a képzések típusonként eltérő elektronikus rögzítési kötelezettségére vonatkozóan határoznak meg többletfeltételeket.

A felhívások célja részben azon alacsonyabb iskolai végzettségű és kisebb átlagkeresetű foglalkoztatottak alkalmazkodóképességének javítása, akik a folyamatosan változó gazdasági és technológiai feltételekhez nehezebben alkalmazkodnak. A minisztérium sajtóosztálya kiemelte: ezeknek a munkavállalóknak a bevonása alacsonyabb mértékű, mint a magasabb iskolai végzettségű, magasabb átlagkeresettel rendelkező foglalkoztatottaké. A konstrukciók célja továbbá, hogy a számos ágazatban és megyében jellemző munkaerőhiány vállalati kezelését lehetővé tegyék, mert ezáltal az álláskeresők és közfoglalkoztatottak tartósan elhelyezkedhetnek a versenyszféra szegmenseiben.

Hirdetés

Kiemelt Partnereink