HR Ablak Ezekért az autókért érdemes reggel felkelni

Ezekért az autókért érdemes reggel felkelni

Pardavi Mariann | 2018.10.10 08:40

Ezekért az autókért érdemes reggel felkelni

A győri Audi Hungaria járműszereldéjének vezetőjét a Q3 gyártásfelfutása közben értük el. Juhász László főiskolás évei alatt esett szerelembe a márkával, és az Audihoz fűződő szenvedélye a mai napig tart.

Hirdetés

– 25 éve kezdett az Audi Hungariában, ma a járműszerelde vezetője, az irodájából impozáns kilátás nyílik a készülő autókra. A gazda vigyázó szeme hízlalja a jószágot?
– Nem mondanám, nincs szükség gazdára. Jöhet bárki bármikor, itt jól képzett szakembereket talál, akik kiválóan végzik a munkájukat. Egyébként is azt vallom, meg kell bíznunk az emberekben, és meg is kell hallgatni őket. Rendszeresen beszélgetek a munkatársakkal, ezek a legértékesebb inputok.

– Egyszer úgy fogalmazott, még gyárkapu sem volt, amit át tudott volna lépni, annyira a kezdetek kezdetén lett audis munkatárs. Hogyan emlékszik vissza a „hőskorra”?
– Az Audi előtt egy szombathelyi cégnél dolgoztam. Mikor felfigyeltem az Audi hirdetésére, egyből tudtam, hogy nagy lehetőség, és úgy éreztem, ez az egyetlen versenyképes alternatíva akkor számomra. Az audis vezetőkre akkor valóságos istenként néztem, és nagyon emberi volt, hogy ugyanúgy pakolták a bútorokat, lépkedtek a sárban, mint mi. Felért egy csapatépítéssel, hogy együtt lettünk koszosak, sárosak. Viszont az Audihoz kapcsolható szenvedély nem itt kezdődött, hanem még a németországi tanulmányaim alatt.

– Az NDK-s Magdeburgban kezdte tanulmányait és a nagy német Magdeburgban fejezte be. Honnan jött az Audis szerelem?
– Abban az időben már megjelentek az autókölcsönzők. El is döntöttem, hogy egyszer bizony a Trabant helyett Audival fogok hazamenni. Máig emlékszem: a Trabant után olyan volt, mintha űrhajót vezettem volna.

– A karrierje során volt szerencséje három évet Amerikában tölteni, a VW chattanoogai gyárának volt a logisztikai vezetője. Mit hozott haza Amerikából?
– Amerikában teljesen természetes, hogy az emberek különbözőek. Senkit nem érdekel a bőrszín vagy a kor, kizárólag a teljesítmény számít. Ott az önéletrajzokon nincs fotó, nincsenek személyes adatok, csak a tudást, a szakmaiságot nézik. Ebből a szemléletből egészen biztosan hoztam haza.

– A németek milyenek? Különbözik a német és a magyar mentalitás az Audin belül?
– Huszonöt év után úgy látom, már nem beszélhetünk éles határokról. Ezek elmosódtak, ez is a negyed évszázad fejlődésének a nyoma.

– Említette, hogy 25 éve az Audi volt a legvonzóbb az ön számára. Úgy tűnik azonban mások szerint is, hiszen több alkalommal ítélték a vállalatnak a Legvonzóbb munkáltató díjat. Hogy látja, mitől vonzó?
– Az Audi sokat invesztál a munkatársaiba: képzések és bérek tekintetében is megmutatkozik ez. Az Audi az én szakmai fejlődésembe rengeteget invesztált. Igyekszem ezt ahogyan csak tudom, kamatostul visszaadni.

– Ez a hozzáállás válasz a munkaerőhiányra?
– Nincs munkaerőhiány, ezzel nem értek egyet. Egész egyszerűen arról van szó, hogy változtak a feltételek, és ehhez mérten kell döntéseket hozni mind a bérek, mind az automatizáció, robotika tekintetében. Nem véletlen, hogy az Audi Hungariánál mindig van elegendő jól képzett szakember.

– Mit gondol, a BMW debreceni beruházása mennyire változtatja meg az Audi vezető szerepét?
– Az, hogy újabb német autógyártó telepedik meg hazánkban, azt bizonyítja, hogy az Audi jól döntött, mikor Magyarországra települt. A Mercedes kecskeméti érkezése sem okozott problémát. Sőt, azt gondolom, hogy ebből is csak profitálni fogunk, hiszen az oktatást és a beszállítókat is fejlődésre ösztönzi.

– Melyik a kedvenc győri autója?
– Az első szerelem a TT, ami egy igazi hungarikum. Mindig ott lesz a dobogón. De ott van az RS, ami egy báránybőrbe bújt farkas, de ha ránézek a Q3-ra, azt is gyönyörűnek látom. Ezek olyan járművek, amikért érdemes felkelni és dolgozni. Egy új modell elindítása óriási csapatjáték. Az a feladatunk, hogy együtt dolgozzunk az autókért és az ügyfelekért.

Hirdetés

Kiemelt Partnereink