Gyártók Tudatosan tévesztette meg vásárlóit a Tesla

Tudatosan tévesztette meg vásárlóit a Tesla

autopro.hu/V.M. | 2023.07.31 12:23

Tudatosan tévesztette meg vásárlóit a Tesla

Fotó: Tesla

Egy jelentés szerint a Tesla autóit készakarva olyan algoritmussal látták el, ami a valósnál nagyobb hatótáv kijelzését eredményezte, az ebből fakadó ügyfélpanaszokat pedig sajátos módon kezelte a vállalat.

Hirdetés

A Tesla vásárlóira és korábbi alkalmazottjaira hivatkozó jelenésében a Reuters arról írt, hogy Elon Musk vállalata éveken át megtévesztette ügyfeleit autójuk hatótávolságával kapcsolatban, az egyre sokasodó panaszok kezelésére pedig egy külön csapatot állított fel, aminek feladata az volt, hogy az érintett ügyfeleket távol tartsák a leterhelt márkaszervizektől.

A Tesla szervizhálózatának bővülése nem tartott lépést a vállalat eladásainak növekedésével, így mikor egyre több ügyfél jelentkezett be amiért autójuk hatótávolsága elmaradt a vállalat által hirdetett értéktől, a szervizek hamar túlterhelődtek.

A hírügynökség beszámolója szerint a probléma elég súlyossá vált ahhoz, hogy a Tesla Las Vegas-ban egy külön csapatot állítson fel a már egyeztetett szervizlátogatások lemondására. A csapat tagjai azzal az üzenettel keresték fel a vásárlókat, hogy a távoli diagnosztika szerint nem hibás autójuk akkumulátora, ezért törölték a korábban megbeszélt időpontot.

Hazudott az algoritmus

A The Detroit News által idézett jelentés szerint a Tesla olyan algoritmussal látta el járműveit, mellyel azok az energiatároló teljes feltöltöttsége mellett a valósnál nagyobb hatótávolságot jeleztek ki a műszerfalon. Mikor aztán a töltöttségi szint a felére süllyedt, a kijelzőn már egy realisztikusabb szám jelent meg, hogy a vezető nehogy az út szélén ragadjon egy lemerült akkumulátorral.

Az egyelőre nem világos, hogy a Tesla megszegett-e bármilyen marketingjogi törvényt a tevékenységeivel, mindazonáltal a Full Self-Driving önvezető rendszere miatt már nyomozást folytat ellene a kaliforniai gépjárműügyi minisztérium, mivel a rendszer ellentétben azzal, amit a neve sugall, nem teszi lehetővé az emberi felügyelet nélküli vezetést.

Tetszett ez a hír? Ne maradjon le a legfontosabb járműipari hírekről, iratkozzon fel hírlevelünkre ezen a linken!

Hirdetés

Kiemelt Partnereink