Elemzések A régiek maradtak a műanyagipar dobogósai 2020-ban

A régiek maradtak a műanyagipar dobogósai 2020-ban

autopro.hu/V.M. | 2021.10.21 07:21

A régiek maradtak a műanyagipar dobogósai 2020-ban

Fotó: BASF Press photos

Az előző évekhez hasonlóan tavaly is Németország, az Egyesült Államok és Kína voltak a legnagyobb műanyagipari termelők és fogyasztók az amerikai Műanyagipari Szövetség (Plastics Industry Association) adatai szerint.

Hirdetés

2020-ban a listát Kína vezette, míg a második és harmadik helyet az USA és Németország foglalták el. A Szövetség a műanyagipari export, valamint import – azokat a termelés és fogyasztás indikátoraként értelmezve – rangsorolja a világ országait 2018 óta. Az eltelt három évben a TOP országok összetétele végig változatlan volt.

A Szövetség globális műanyagipari kereskedelmet feldolgozó idei Global Trend Report című jelentéséből kiderül, hogy tavaly Kína kereskedelmi volumene 180,2 milliárd dollárt tett ki, míg az Egyesült Államoké 129,6, Németországé pedig 110,9 milliárd dollárt.

A középosztály hajtja a kínai növekedést

A műanyagipar fejlődése rendszerint leköveti az országok teljes gazdaságának növekedését. Így történt ez Kínában is, ami 2001-ben a globális műanyagexportból csak 4 százalékkal részesült, míg 2020-ban már 16 százalékkal. A periódus alatt az importbeli részaránya nyolcról 11 százalékra módosult. Perc Pineda, a Műanyagipari Szövetség vezető közgazdásza a gyarapodó kínai középosztályra alapozva a kínai műanyagfogyasztás és -termelés további bővülését vetíti előre.

Az USA globális importból részesedése 2001-2020 periódusában végig 10 százalék körül mozgott, exportrészesedése azonban 14-ről 10 százalékra esett. Ennek ellenére az ország várhatóan kulcsszereplője fog maradni a globális műanyagiparnak.

Németország kiemelt helyét annak műanyagfejlesztése, illetve műanyagipari berendezésekkel kapcsolatos innovációi garantálják. A magas fokú innováció és a növekvő gazdaság kombinációja azt eredményezi, hogy az európai állam a jövőben is kiemelt szereplője lesz a műanyagipari kereskedelemnek. Hasonlón az USA-hoz, a vizsgált időszakban az ország globális műanyagexportból részesedése esett, 13-ról 11 százalékra. Részaránya az importban ingadozott, átlagosan 7,3 százalék volt.

Már látni a jövő csillagait

A Szövetség adataiból kitűnik, hogy vannak országok, melyek műanyagiparának globális súlya gyorsan nő. Ezek egyike Vietnám, ami a kereskedelmi volumen alapján 2020-ban már a tizenhatodik helyet foglalta el – ezzel egy év alatt négy hellyel lépett feljebb a rangsorban. Az ország kereskedelmi volumene 22,4 milliárd dollárt ért el, hála az alacsony munkaerőköltségre épülő exportnövekedésének.

Törökország csakugyan felfele kúszik a rangsorban: 2020-ban felfért a TOP 20-ba, kiszorítva a listát korábban záró Szaúd-Arábiát.

Egy népességét tekintve jelentős piac, India ugyanakkor a tizenkilencedik helyre csúszott vissza a korábbi tizenhatodikról. A Szövetség a jövő egyik meghatározó piacaként írj le Indiát, ugyanakkor megjegyzi, hogy vélhetően nem fogja megismételni Kína sikerét, sem a fogyasztásban, sem a termelésben.

Tetszett ez a hír? Ne maradjon le a legfontosabb járműipari hírekről, iratkozzon fel hírlevelünkre ezen a linken!

Hirdetés

Kiemelt Partnereink