A tudomány és az ipar együtt hozza el az innovációt

- A NOVOFER Alapítvány által 1989-ben létrehozott Gábor Dénes-díj a civil szféra legnevesebb műszaki alkotói elismerése ma Magyarországon. Mit jelent az Ön számára ez a díj?

- Mindig volt bennem alkotásvágy, ez jellemzett akkor is, amikor még kutatóként dolgoztam, és az elmúlt húsz évben, a Boschos karrierem során. A díj visszaigazolja a vállalatunkon kívüli világ és a szakma elismerését, hogy látják azt, amit az elmúlt 25-30 évben alkottam. Ebből a szempontból nagyon sokat jelent a díj, a külső megerősítés mindig fontos az ember életében. Azt viszont kiemelném, hogy nem a díjakért és az elismerésekért dolgozom, viszont egy-egy ilyen díj rámutat arra, hogy jó úton jártam az elmúlt években – és ez hatalmas büszkeséggel tölt el.

- Említette, hogy a tudomány világából került az üzleti világba. A tudományos életben betöltött szerepe és a tudományos szemléletmód hogyan hat a vezetői munkájára?

- Direkt és indirekt módon is komoly hatással van a munkásságomra a tudományos előéletem. Egy technológiai vállalatnál dolgozom, ott töltök be vezető szerepet – egy technológiai vállalatnál pedig minden az innovációról, az innováció társadalmi vagy gazdasági hasznosításáról szól. Ebben a közegben elengedhetetlen, hogy az ember ne csak mérnök legyen, hanem mérnökként értse is, hogyan működik az innováció.

Sokat jelentett a karrierem során, hogy tisztában vagyok vele, mit jelent a kutatás, az alkalmazott kutatás vagy a kísérleti fejlesztés. Ezeken a fázisokon végigmentem kutatóként különböző ipari projektekben, magam is kutattam, komplex matematikai egyenletekkel foglalkoztam, mindezt ráadásul a gondolkodásomat meghatározó életszakaszban, a húszas éveim idején. Mindez óriási előnyt jelentett, amikor az ipari szektorra váltottam: a kezdetektől fogva tisztában voltam azzal, mit csinál, hogyan gondolkozik egy kutató.

Ez a háttér segített az egyetemek és az akadémiai szféra ipari életbe való bevonásában. A hét év kutatói múltam komolyan hatott a gondolkodásomra, ebből a mai napig profitálok például akkor, amikor egyetemi vezetőkkel tárgyalok.

- Ez a tudományos életben betöltött múlt segíti a Bosch egyetemi kapcsolatait?

- Egy ilyen vállalatot, amit ennyire áthat az innováció, csak úgy lehet irányítani, ha minden szegletét ismerem ennek a területnek. Egy hasonlattal élve: sokszor a gyárigazgatók maguk is a gyártósor mellé állnak, hogy megtapasztalják a gyártási folyamatokat, és ne csak beszélni tudjanak róla. Ez így van az innováció esetében is: lehet róla beszélni, de csinálni kell, akár ipari, akár akadémiai oldalon.

Visszatérve a Gábor Dénes-díjra, azt gondolom, ezzel azt is elismerték, mennyit tettem, teszek a két világ összekapcsolásáért, és hogy képes vagyok az innovációt sikeresen alakítani akár az ipar, akár az egyetemek oldaláról.

Az utóbbi években saját missziómnak tekintettem, hogy gondolkozzunk ökoszisztémában. Mindenki tudása és világlátása más és más - mindegy, hogy valaki egy akadémiai kutatóintézetben, egy ipari nagyvállalatnál, egy kis-és közepesvállalatnál vagy egy startupnál dolgozik bármilyen pozícióban. Ha képesek vagyunk gondolkodásban elhagyni a saját szervezetünket – az én esetemben a Bosch falait -, és azon dolgozni, hogy a hátterünktől függetlenül a partnereket összehozzuk, akkor fantasztikus előrelépést tudnunk megvalósítani. Felejtsük el, hogy ki melyik csapatban játszik, és próbáljunk meg szövetségeket alkotni!

- Ez az összefogás – egy ökoszisztéma megalkotása – viheti előre az olyan kisebb gazdaságokat is, mint akár Magyarország, akár azok az országok, amikért Ön a Bosch vezetőjeként felel?

- Erre a kérdésre két irányból is megközelíthető a válasz: ha a Bosch fejlesztéseiről beszélünk a hozzám tartozó országokban – Magyarország mellett Bulgária és Románia esetében -, akkor ezt a kérdést nem az adott országok piaca szempontjából vizsgáljuk. Az említett három országban lévő fejlesztési központjaink több mint hatezer munkatársat foglalkoztatnak a kutatás-fejlesztés területén. A Bosch globális vállalatként a világpiacra dolgozik, így a Bosch régiós innovációi, termékei mind a globális piacra kerülnek. Egyes termékeket nemcsak itt fejlesztünk, de Magyarországon is gyártunk, például Hatvanban.

Ha viszont az ökoszisztémát a magyar gazdaság szempontjából vizsgáljuk, akkor tény, hogy a hazai egyetemek, kutatóintézetek globális jelentősége kisebb, mint egy német, vagy akár amerikai intézményé. Ezért fontos a magyar gazdaság számára az összefogás: Magyarország csak akkor lesz versenyképes akár a kutatásban, akár a gazdasági innovációkban a világelittel, ha mi összefogunk. Nincs esélye a magyar szereplőknek egy ilyen relatív kicsi gazdaságban, ha csak önmagukban gondolkoznak. Elemi érdekünk ez az összefogás akár egyetemi, akár ipari vállalati nézőpontból, mert csak így tehetünk le az asztalra világszintű innovációkat.

Látjuk a Nobel-díjasaink példáján is, hogy bár magyarként nyerték el ezt az elismerést, nem a magyar gazdaságban lettek sikeresek. Azt szeretném elérni, hogy olyan ökoszisztéma jöjjön létre Magyarországon, ami ki tud termelni Nobel-díjasokat úgy, hogy ők ebben a környezetben maradva érik el ezt a sikert.

- A közgondolkodásban talán még ma is az él, hogy a kutatás-fejlesztéssel kapcsolatos tevékenységeit a multinacionális vállalatok szeretik otthon tartani. Mint említette, hatezernél is többen dolgoznak az Ön alá tartozó országokban fejlesztési területen a Boschnál. Elmondható, hogy akár a régiós, akár a magyar tudásbázis felveszi a versenyt a nyugat-európai mérnöki munkával?

- Amikor azt hallom magyarországi gyárak kapcsán, hogy összeszerelőország vagyunk, mindig azt szoktam mondani, hogy menjünk, nézzük meg a Bosch magyar üzemeit: ezek a jövő gyárai, a legmodernebb technológiai megoldásokat alkalmazzuk, olyanokat, amelyek akár öt-tíz éve elképzelhetetlenek voltak a világon bárhol.

A kutatás-fejlesztésre is igaz, hogy a világ élvonalában vagyunk, ezt egy példával szeretném érzékeltetni: az önvezetéssel kapcsolatos kutatás-fejlesztési tevékenységeket a Bosch három országban végzi: Németországban, az Egyesült Államokban és Magyarországon. Németország Európa vezető autóipari országa, az Egyesült Államokat és a Szilícium-völgyet nem kell bemutatni, és ezen a listán a harmadik ország – egyenrangú félként, nem sorrendben – Magyarország. A Bosch budapesti fejlesztési központja és több mint 3500 fejlesztője ma ugyanazokon a témákon dolgozik, mint az amerikai kollégáik a Szilícium-völgyben, nincs szakmai különbség az önvezetéssel kapcsolatos fejlesztéseik között.

Ez a példa jól mutatja, hogy Magyarország versenyképes az innovációban, az innovatív gondolkodásban és a kutatás-fejlesztésben. Fel tudjuk venni a versenyt ezen a területen olyan országokkal is, mint Németország vagy az USA.

- Közel húsz éve dolgozik a Bosch csoportnál, ez a technológiai fejlődéseket tekintve óriási idő. Hogyan változott az ipari környezet Magyarországon ennyi idő alatt?

- A vezetéstámogató rendszerek (vagy ADAS) területe jól példázza, milyen változások történtek húsz év alatt. Ez egy szívemhez közelálló téma, mert kutatóként, doktoranduszként képfeldolgozó algoritmusokkal foglalkoztam, a korabeli sávtartó rendszereket fejlesztettük. Amikor eljöttem az iparba, azt láttam, hogy azok a rendszerek, amelyekkel kutatóként foglalkoztam, kezdenek ipari formában is megjelenni. Ez a fejlődés továbbment, előbb a hétköznapi autókban is elérhetővé vált ez a funkció, majd eljutottunk oda, hogy nemcsak asszisztensek vannak, hanem – egyelőre részleges – önvezetés is. Tizenöt évvel ezelőtt, ha megkérdeztek, még azt mondtam, soha nem lesz olyan, hogy önvezetés, mert az emberek szeretnek autót vezetni – beismerem, tévedtem.

A legnagyobb változás a húsz évvel ezelőtti környezethez képest talán az, hogy míg akkor hellyel-közzel meg lehetett jósolni a technológiai fejlődés irányát és módját egy öt-tíz éves távlatban, addig ez ma – elsősorban mesterséges intelligencia megjelenésével és terjedésével – elképzelhetetlen. Olyan mértékben gyorsult fel a technológiai fejlődés az elmúlt években, olyan gyorsasággal jelennek meg az újdonságok, hogy még a szakmai szereplők is gyakran kapkodják a fejüket. Számomra nagyon izgalmas volt az elmúlt húsz-harminc év, de a legizgalmasabb ez a sebességnövekedés. Olyan technológiai ugrásoknak vagyunk és leszünk tanúi, amik hónapokkal ezelőtt is elképzelhetetlenek voltak.

Cégvezetőként – és kutatóként is – azt tartom a feladatunknak, hogy ezt a komplexitást megértsük, és a technológiai fejlődéssel könnyebbé, kényelmesebbé, egyszóval jobbá tegyük az emberek életét.