Trend Ötezer kilométeres útszakaszon építettek ki töltőhálózatot Kínában

Ötezer kilométeres útszakaszon építettek ki töltőhálózatot Kínában

autopro.hu/Sz.N. | 2021.06.28 12:23

Ötezer kilométeres útszakaszon építettek ki töltőhálózatot Kínában

Fotó: Pixabay

A Tesla China egy szupertöltő-folyosót hozott létre a Selyemúton, mely az eddigi leghosszabb töltőhálózattal kiépített szakasz. A Tesla China tweetje szerint a Kínában keletről nyugat felé haladó útvonal hossza összesen ötezer kilométert tesz ki.

Hirdetés

Az új szakaszon 27 szupertöltő-állomás található, minden 100-300 kilométerenként elhelyezve. A Tesla tájékoztatása szerint az útvonal a keleti parti Zhoushanból indul és áthalad olyan városokon, mint Sanmenxia, Hszian, Tianshui, Zhangye, Shanshan, Wusu és Bole, kiegészülve a Kazahsztánnal határos Horgos-szal.

A hír mellett a Tesla China egy videó megosztásával is ünnepelte a jeles alkalmat, melyen sofőrök beveszik a történelmi helyszíneket, mindezt kiegészítve számos feliratozott információval.

A Nyugatot és Keletet összekötő legrégebbi kereskedelmi útvonalak között az egykori Selyemút az utóbbi években teljesen újjáéledt. 2013-ban a kínai kormány előterjesztette az „Új selyemút gazdasági övezet és a 21. századi tengeri selyemút” megépítésének stratégiai koncepcióját a régi gazdasági kapcsolatok felelevenítése érdekében.

Kínában komolyan veszik a töltőállomások építését

Napjaink legnagyobb elektromosautó-piaca a kínai. Tavaly a Tesla 120 ezer járművet értékesített az országban, mely a gyártó 2020-as összes eladott járművének körülbelül 30 százalékát teszi ki. A hírek szerint a Tesla a meglepő áprilisi visszaesést követően májusban jelentősen megnövelte a Kínában gyártott elektromos autóinak számát. A Kínai Személyautó Szövetség (CPCA) adatai szerint májusban 33.463 Model 3 és Model Y gördült le a Tesla sanghaji gyárának gyártósorairól.

A helyi gyártás is felgyorsította a szupertöltők üzembe állítását, a Tesla China 2021 februárjában kezdte meg a V3 szupertöltőállomások sanghaji gyártását. Az üzem évi 10 ezer töltőállomás előállítására alkalmas. Az építkezések 2020 augusztusában indultak és a határidőket tartva, közel fél év alatt kivitelezték a teljes útszakaszt.

Állomásonként tíz töltőhely található, így az új gyár évente akár ezer új helyet is létrehozhat. Viszonyításképp: a Tesla 2020-ban 743 új telephelyet létesített világszerte 7173 töltőhellyel. Azt állítják, hogy globálisan több mint 20 ezer töltési pontot üzemeltetnek – számolt be az electrive.com.

Hirdetés

Kiemelt Partnereink