start-up

Egyre többen vállalkoznak Bécsben

Az utóbbi években egyre nőtt az innovatív kezdő vállalkozások száma az osztrák fővárosban. A Bécsi Gazdasági Ügynökség (Wirtschaftsagentur Wien) és a Bécsi Gazdasági Kamara (Wirtschaftskammer Wien) által készített felmérés szerint 2013-ban 8403 vállalkozásból 638 startup volt, vagyis 7,6 százalék volt az innovatív mikrovállalkozások aránya, míg 2010-ben ez az arány még csupán 5,2 százalék volt.

MTI | 2014.11.30 20:29

Startup hétvégét rendeznek a fővárosban

Budapesten mintegy százan, világszerte közel 30 ezren vesznek részt a Startup Weekend - startup hétvége - elnevezésű rendezvényen november 21-23-a között, amelyen a csapatoknak rövid idő alatt kell eljutniuk a kiinduló ötlettől a termék vagy szolgáltatás beindításáig - derül ki az Ericsson és a Colabs Startup Center csütörtöki közös sajtóközleményéből.

MTI | 2014.11.20 16:32

Először jön Magyarországra a startup olimpia

A Get in the ring! (Szállj be a ringbe!) budapesti fordulóját október 22-én rendezik - közölte a magyarországi versenyt szervező Enterprise Hungary Nonprofit Kft.

MTI | 2014.10.19 15:22

Innovációs kiállítást rendez az NIH

Idén második alkalommal is megrendezik a kutatás-fejlesztési és innovációs (KFI) konferenciát és startup kiállítást a Nemzeti Innovációs Hivatal (NIH) főszervezésében október 16-17-én a fővárosban – mondta Spaller Endre, a NIH elnöke hétfőn sajtótájékoztatón, Budapesten.

MTI | 2014.09.15 15:32

Segítenek megvédeni a szellemi tulajdont

A Hipavilon Magyar Szellemi Tulajdon ügynökség szakértői tanácsadást nyújt a hazai és uniós innovációs források felhasználása során, ugyanis a pályázatokban a szellemi tulajdon tudatos kezelésének igénye egyre hangsúlyosabban jelenik meg - mondta Botos Viktor, az ügynökség ügyvezető igazgatója.

MTI | 2014.04.14 08:39

Startup-fővárost faragnának Budapestből

A hazai startup világ szereplőinek és az NGM szakértőinek részvételével működő BudapestHUB munkacsoport azt tűzte ki célul, hogy Budapest és Magyarország a régió startup központja legyen az évtized végére - mondta el Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára csütörtökön Budapesten a SmartMobil konferencia megnyitóján.

MTI | 2014.04.03 15:10

Cséfalvay: egy üzleti ötletet sem veszthetünk el

Még idén ősszel az Országgyűlés elé kerülhet az az adó- és adminisztrációs tehercsökkentő csomag, amely megkönnyíti majd mind az új, innovatív vállalkozások, a startupok, mind pedig az ezekbe fektető cégek életét Magyarországon - mondta Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára szerdán Budapesten a Startup Tavasz rendezvénysorozat keretében rendezett közép-európai startup verseny megnyitóján.

MTI | 2014.04.02 12:01

Logtron: 600 milliós startup befektetés

Ennyi forintot invesztál az automata raktárrendszerek fejlesztésével, gyártásával és telepítésével foglalkozó társaságba a Bonitás Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt.

MTI | 2014.03.28 08:44

Még lehet jelentkezni a startup versenyre

Március 17-én éjfélig várják az elsősorban korai fázisú technológiai vállalkozások jelentkezését a Startup Tavasz 2014 programsorozat keretében rendezendő megmérettetésre.

MTI | 2014.03.11 08:40

1 2 3 4

Kiemelt Partnereink