Már 329 forint az euró, mégsem kommentálja az árfolyammozgásokat a jegybank
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) sem most, sem a jövőben nem kíván napi árfolyammozgásokat kommentálni – közölte a jegybank a honlapján. A jegybank elsődleges célja az árstabilitás elérése és fenntartása.
2018.06.29 10:30
Az olajár miatt nő az infláció
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) elemzői szerint az olajár emelkedésének hatására átmenetileg enyhén 3 százalék fölé emelkedik az infláció, az olajár-változás közvetlen hatásának kifutásával az MNB 2019 közepére eléri, majd fenntartja az inflációs célt.
2018.06.21 14:16
Egyelőre nem változtat az alapkamaton jegybank
A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa nem változtatott az alapkamaton kedden, indoklásában úgy fogalmazott, hogy a jegybank egyetlen horgonya az infláció, és továbbra is szükséges az alapkamat, valamint a laza monetáris kondíciók fenntartása, de a következő 5-8 negyedév végéig a jelenlegi laza kondíciók nem tarthatók.
2018.06.19 16:52
Kopogtat a válság a jegybank elnöke szerint
Az innovációk, köztük a pénzügyi innovációk kiteljesedésének korát éljük, de válság kopogtat.
2018.06.14 16:13
Elemzők szerint nem emelkedik mostanában a jegybanki alapkamat
Londoni pénzügyi elemzők szerint a közép-európai EU-gazdaságokban "mindenki előtt rejtély", hogy a bérkiáramlás miért nem szűrődik át a fogyasztói szintű inflációba.
2018.05.02 11:32
Közel 100 milliárddal több hitelt vettek fel a cégek
Az első negyedévben 3,5 százalékkal nőtt a hitelintézetek nem pénzügyi vállalatoknak nyújtott hitelállománya az előző negyedévhez képest.
2016.05.27 15:38
618 milliárd: ekkorát löknének a bankok a kkv-k szerekén
A Magyar Nemzeti Bank első hitelezési feltételhez kötött kamatcsere tenderén a meghirdetett 200 milliárd forint több mint háromszorosa, 618 milliárd forint volt a pénzintézetek kereslete.
2016.01.29 09:24
MNB: októberben nagy hitelt vettek fel a cégek, de még több betétet helyzetek el
Októberben hirtelen megugrott a vállalati hitelfelvétel, ráadásul nagyobb részt devizában, ugyanakkor a cégek egyelőre nem tudták felhasználni a friss forrásokat, mert a felvett hiteleknél nagyobb összeget helyeztek el betétben - ez derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfőn közzétett legfrissebb adataiból.
2015.11.30 10:14
Nagy Márton lesz a tőzsde elnöke
Nagy Márton, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke lesz a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) új elnöke, aki megtartja alelnöki posztját is a jegybankban - erősítette meg az MNB.
2015.11.26 10:58
Új hitelprogram indul vállalatok számára
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2016 januárjában elindítja a növekedéstámogató programot (ntp), ami a bankok piaci hitelezéshez való visszatérését segíti elő a növekedési hitelprogram (nhp) fokozatos kivezetésével és az új piaci hitelprogram (php) meghirdetésével; a programok eredményeképpen a vállalati, illetve a megcélzott kkv-hitelállomány 2016-ban 250-400 milliárd forinttal emelkedhet, ami 5-10 százalékos éves hiteldinamikának felel meg - jelentette be az MNB.
2015.11.03 16:01
Átalakul, de nem áll le az MNB növekedési hitelprogramja
Jövőre is folytatódik a Magyar Nemzeti Bank (MNB) növekedési hitelprogramja (nhp), várhatóan kétszer 300 milliárd forintos keretösszeggel.
2015.11.03 08:20
Egyetem épül Kecskeméten
Balog Zoltán miniszter és Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke helyezte el a mintegy 30 ezer négyzetméter alapterületű, 1500 hallgatót befogadó, 6 épületből álló egyetemi központ alapkövét.
2015.10.30 08:31
Balog Ádám: gördülékeny a kapcsolatunk az autóipari cégekkel
Jóval képzettebbek az átlagnál a pénzügyek terén, a jövőképüket pedig az elvárható precizitással fogalmazzák meg a hazai járműipari cégek – véli az MKB Bank elnök-vezérigazgatója.
2015.09.17 11:25
Mi történt a 34. héten a járműiparban?
A mérnökhallgatók vették át a szót: rajtra kész a kecskeméti fiatalok napelemes csodajárműve, több érmet is elhoztunk a szakmák olimpiájáról. Magyar motoros Opel Corsa modellt teszteltünk, interjúkban sem volt hiány a rövid héten.
2015.08.21 16:00
MNB: özönvízként ömlik a pénz a vállalkozásokhoz
Több ezer milliárdnyi forrás áramlott a hazai kis- és középvállalkozásokhoz a közelmúltban, állapította meg a jegybank.
2015.08.18 08:44
Még nem ajánlott befektetni nálunk, ám érik a felminősítés
Piaci elemzők szerint Magyarország akár már az idén befektetési kategóriába kerülhet a nagy hitelminősítőknél az ország javuló gazdasági kilátásai nyomán.
2015.07.06 08:26
Nagyon pörög az nhp: 1440 milliárdhoz jutottak a cégek
Az MNB növekedési hitelprogramjának második szakaszában 738,9 milliárd forint értékben kötöttek szerződést a bankok a kis- és középvállalkozásokkal.
2015.06.03 09:07
Nhp nélkül a hitelpiac összeesne, mégis megszüntetik
Nagy Márton, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) ügyvezető igazgatója szerint fokozatosan lehet kivezetni a növekedési hitelprogramot (nhp).
2015.05.22 08:59
Az MNB könnyített a növekedési hitel feltételein
A monetáris tanács 2016 végéig fél évvel meghosszabbította a növekedési hitelprogram (nhp) és az nhp+ keretében folyósított kölcsönök lehívására rendelkezésre álló határidőt az eddig érvényes Emellett döntött arról is, hogy kiemeli garanciadíjakat a maximum 2,5 százalékos hitelköltségből, így a kisebb és kockázatosabb vállalkozások szélesebb köre számára teszi lehetővé a hitelhez jutást - közölte a jegybank.
2015.04.22 12:11
Érkezik az nhp+
Az március 16-án induló növekedési hitelprogram plusszal (nhp+) az eredeti nhp-programból eddig kiszorult, magasabb kockázatú kis- és közepes vállalkozások (kkv) számára teremt a piacinál kedvezőbb hitelfeltételeket a Magyar Nemzeti Bank.
2015.03.09 10:45
Az MNB nagyon szeretné, ha felminősítenék az országot
A Magyar Nemzeti Bank elemzői, Kuti Zsolt és Ligeti Imre szerint megérett az idő, hogy a nemzetközi hitelminősítő intézetek javítsák Magyarország hitelbesorolását.
2015.03.05 09:01
Ez történt a 8. héten a magyar járműiparban
Magyar buszt fognak gyártani az oroszok, két Opelt - és magyar motort - teszteltünk. Bombariadó volt a győri Audinál, akik közben egyetemi kart alapítottak, interjút készítettünk a Knorr-Bremse új vezetőjével. És persze ekáer, útdíj, nhp.
2015.02.20 15:34
Nagy lökést adott a gazdaságnak az MNB hitelprogramja
Lezárult a jegybank által indított növekedési hitelprogram (nhp) második üteme – másfél év tapasztalatai gyűjtöttük csokorba.
2015.02.16 09:07
Az MNB vállalkozói innovációs tudásközpontot hoz létre
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) a Pallas Athéné Közgondolkodási Program (PAKP) részeként alapítványi formában működő vállalkozói innovációs tudásközpontot hoz létre.
2015.01.23 09:17
Honnan lesz pénze egy vállalkozásnak a fejlődéshez?
Például hitelből. Azt viszont nem akármelyik cég és nem akármilyen feltételekkel kaphat. Banki szakértő mutat reális finanszírozási utat a hazai kkv szektor tagjainak.
2014.12.08 09:10