Honnan lesz pénze egy vállalkozásnak a fejlődéshez?

A Portfolio és az OTP Bank közös szervezésében tartottak december elején gazdasági konferenciát vállalkozások vezetői, döntéshozói részére Győrben. A programok sorában Aladics Sándor, az OTP kereskedelmi banki divíziójának igazgatója vázolta fel a hazai cégek hitelezési szokásait és lehetőségeit.

A szakértő szerint bármennyire is döntő szerep jut a nagyvállalatoknak az üzleti életben, a magyar gazdaságot mégis a kis- és közepes vállalkozások viszik a hátukon. Nem csupán mennyiség tekintetében érvényes ez a megállapítás, mindenesetre 800 olyan cég van ma Magyarországon, amely 10 milliárd forint feletti nettó éves árbevétellel számolhat, míg a 100 millió forintnál kevesebb eredményt produkáló vállalkozások száma nagyjából 600 ezer. Még a 100-500 milliós árbevételi sávba is 32 ezer társaság tartozik – a cégek számával és az ezzel kapcsolatos összefüggésekkel egyébként ebben a cikkünkben foglalkoztunk részletesebben. Ott is leírtuk, ide is illik a megállapítás: a cégek mulandóak. Csak azok maradnak talpon, akik képesek fejlődni, növekedni. Ehhez pedig Aladics Sándor összegzésében legalább három feltétel szükséges: tőke, technológiai fejlődés és népességbővülés.

Aladics Sándor, az OTP kereskedelmi banki divíziójának igazgatója a kkv-k életciklusát és a vonatkozó hitelezési lehetőségeket prezentálta

De honnan lesz tőkéje egy vállalkozásnak? Főleg annyi, amivel már eséllyel pályázhat komolyabb megrendelésekre az adott cég? Az OTP szakembere szerint a rövid válasz így hangzik: az életképes vállalatok forráshoz tudnak jutni, a többiek elkopnak. A bővebb kifejtés alapján a kkv kategória képviselői esetén főként a belföldi versenyképesség növelése és a külföldi partnerkapcsolatok kiépítése, kibővítése lehet az előre mutató út, a mikrovállalkozások viszont szinte csakis állami támogatás mellett tudnak növekedni. A magyar vállalkozásoknak ugyanakkor évtizedes hátrányuk van a szomszédos nyugati országok hasonló cégeivel szemben vállalati kultúra, tradíciók és egyéb fontos sikertényezők terén. A kitörési pontot Aladics Sándor a vállalkozások részéről a fúzióban, akvizícióban jelölte meg. Egyszerűen versenyképtelen az ország cégstruktúrája, a vállalatok mérete és mennyisége. A jelenleginél sokkal kevesebb, de erősebb cég sokkal jobb esélyekkel állna helyt idehaza és a nemzetközi piacon egyaránt. Az államnak is van tennivalója a garanciaprogramok kiterjesztését illetően, míg a bankok oldaláról az ügyfelekkel szembeni bizalom növelése a közös fejlődés feltétele az előadó szerint.

A divízióvezető kritikusan említette, hogy általában túl sok saját forrást használnak a vállalkozások, emiatt alacsony növekedési potenciállal bírnak. Mi azonban úgy látjuk, nyilván nem véletlenül, avagy pénzügyi tudatlanságból alakult így, hiszen nem olyan egyszerű feladat kellő mértékű és megfelelő kondíciójú hitelt kapni, vagy pályázatokon sikeresen támogatást szerezni. Aladics Sándor a jövőre vonatkozóan mégiscsak pozitív üzenetet fogalmazott meg, miszerint ha egy cég túlél három évet, szinte automatikusan a finanszírozható kategóriába kerül a bankoknál. A Magyar Nemzeti Bank Növekedési Hitelprogramja némileg élénkítette a vállalati hitelezést, de még mindig fontos, hogy a cégek megértsék, egy bank számára ki a jó ügyfél. AZ OTP szakembere úgy látja, az a vállalkozás tud a bankoktól sikeresen pénzhez jutni, amely nem eszközalapon, hanem cash flow-alapon gondolkodik, ilyen logika mentén venne fel hitelt, miközben képes máshonnan is forráshoz jutni – ezzel némileg versenyhelyzet felé tereli az adott bankot –, ráadásul rendesen fizeti a hiteleit. Elhangzott: a hazai cégek körében 18 százalék azon nem teljesítő hitelesek aránya, amelyeknek 90 napot meghaladó tartozása van a bankok felé.

Aladics Sándor nem adott tehát egyértelmű vezérfonalat a forrásteremtéshez – nem is adhatott, hiszen ahány cég, annyi egyedi helyzet, ami egyedi megoldást kíván. Számos támpontot kaphatott ugyanakkor a hallgatóság a jövőbeni fejlődési lehetőségekre vonatkozóan, amelyek közül a leghangsúlyosabbnak mégiscsak az ország cégstruktúrájának meggyérítése tűnik. Ez pedig már nem csupán gazdasági, hanem érzelmi kérdés is, hiszen melyik cégvezető venné jó néven, ha valaki épp az őáltala létrehozott, ezidáig gondozott vállalkozást jelölné meg „beolvasztandónak”, felvásárlandónak. Ilyen „valaki” azonban aligha létezik, ám érdemes nem megfeledkezni róla, hogy ez is egy lehetséges növekedési út. A kölcsönösen előnyös fúzió/akvizíció egyaránt jó lehet a nemzetgazdaságnak, miközben fejlődést hozhat az adott cégek meglévő anyagi, szellemi és humán tőkéjének. Ennek az útnak a felismerése leginkább bátorság kérdése.