Los Angelesben mutatja be a Mazda a CX-3-at
Az autógyártó a 2014-es Los Angeles-i Autószalonon fogja leleplezni vadonatúj kompakt szabadidő-autóját, az CX-3-at. A kiállítás 2014. november 21. és 30. között várja látogatóit.
2014.10.29 07:20
A Mazda meghódítja Európát?
Tizenharmadik hónapja bővül az európai autópiac, egyre szembetűnőbb az ázsiai szereplők előretörése. Üde színfolt a Mazda, akinek az eladásai valósággal felrobbantak a Skyactiv modellek megjelenése óta.
2014.10.18 08:40
A Mazda2 lett az év autója Japánban
– Ez az eredmény olyan embereknek köszönhető, akik szenvedélyesen szeretik az autózást – mondta Masamichi Kogai, a Mazda Motor Corporation elnök-vezérigazgatója.
2014.10.16 11:04
Begurul Európába a megújult Mazda2
Ősszel érkezik meg az öreg kontinensre a japán gyártó kisautója.
2014.10.13 11:02
Adaptív LED-fényszórót villant a Mazda
Ez az első japán autógyártó, mely megjelenik ilyen összetett távolsági fényszóró rendszerrel a vásárlók számára.
2014.10.09 12:10
Nagyot nőtt a Mazda
92 430 darabos értékesítésével a 1,3 százalékos részesedést szerzett, mely 2013-hoz képest egy tizedes növekedés.
2014.07.21 13:20
Már gyártják a Mazda 2-t
A vállalat július 17-én kezdte meg hivatalosan a modell következő generációjának gyártását a hirosimai gyár hofui telephelyén.
2014.07.20 10:04
Az idén 25 éves MX-5-tel gurult a Mazda Goodwoodba
A Mazda a június 26-29-ig tartó, goodwood-i Festival of Speed esemény keretében leplezte le ikonikus roadsterének huszonötödik évfordulós limitált változatát.
2014.06.29 15:38
3 millió Hondát, Nissant és Mazdát hívnak vissza
A Takata japán beszállító hibája miatt újabb 3 millió autót hív vissza a Honda, a Mazda és a Nissan. A probléma a korábbi: hibás az Amerikában gyártott légzsák.
2014.06.23 11:40
Igaz a hír, jön az új Mazda-motor
A vállalat megerősítette, hogy az új, 1,5 literes Skyactiv-D tiszta üzemű dízelmotor az idén bemutatkozó Mazda2-ben debütál majd, amelyet Japánban vezetnek be elsőként.
2014.06.13 06:23
Azért változtattak a Mazdán, hogy a régi maradhasson
A márka a New York-i Autókiállításon leplezte le a 25. évfordulós MX-5 modelljét, ezzel tisztelegve a negyedszázada bemutatott roadster öröksége előtt.
2014.04.23 05:38
Megkezdődött a Mazda 6 és Mazda 3 kínai gyártása
Április 11-én hivatalosan elindult a Mazda 3 modell gyártása Nanjingban, két nappal korábban ünnepélyese elkezdték a Mazda 6 gyártását is Csangcsun városában.
2014.04.11 16:04
Pókok bénítják meg a Mazdákat
Már két éve okozott galibát Mazdákban az amerikai dajkapók, idén újra hatos Mazdák tízezreit hívják vissza a szervizek.
2014.04.08 09:30
88 ezer autót hív vissza a Mazda világszerte
A kényszerű szervizbe terelés a Mazda3, Mazda6 és a CX-5 modelleket érinti, a lépés oka a motorvezérlő számítógép programhibája.
2014.04.07 10:18
Európában Fiat vagy Abarth néven fut majd a Mazda MX-5 modellpárja
Az Automotive News Europe autóipari hírportál értesülése szerint a Mazda kétüléses sportkocsijának modellpárja nem Alfa Romeo, hanem Fiat vagy Abarth márkanév alatt kerül majd piacra.
2014.03.04 09:08
Az új hármasra épít idén a Mazda
A Mazda 76,34 százalékot növekedett a magyar piacon, mellyel a 100 autónál többet értékesítő márkák között a legeredményesebbnek bizonyult.
2014.01.19 09:18
Mexikóban nyitott gyárat a Mazda
Az év második hetében kezdődött meg a termelés a spanyolosan hangzó, ám Közép-Amerikában található Salamanca gyárában. A Mazda3 szedán modelljei gurulnak ki elsőként a kapun.
2014.01.17 11:47
Magyar beszállító mutat utat a Mazda3-nak
Az új modell navigációs szoftverét a nemzetközi téren egyre sikeresebb NNG fejlesztette. Hangfelismerés, 3D, 3 évig díjmentes térképfrissítés...
2013.12.20 08:40
Önfékező rendszerrel ellátott Mazda ütközött Japánban
Az automata fékezési rendszerrel szerelt Mazda szabadidő-autó egy tesztvezetés során szenvedett balesetet. A rendőrség beszámolója alapján a sofőr és utasa is komolyabb sérüléseket szenvedett.
2013.12.05 13:19
Csak a Fiat bukott októberben
A tizedik hónapban 2012 azonos időszakához viszonyítva 4,7 százalékkal jobban zártak az autógyártók, ez összesen 1 004 935 eladott autót jelent. Tavaly ez 959 779 volt.
2013.12.03 12:34
Ötösre vizsgázott a Mazda 3 a törésteszten (videóval)
A Mazda 3 az egyik a legbiztonságosabb Európában rendelhető kompakt, amelyet az autók biztonságával foglalkozó szervezet 2013-ban tesztelt.
2013.11.28 08:15
A Mazda már most Tokióra készül
A Mazda idén Tokióban is az újonnan bemutatott Mazda3-at helyezi standjának középpontjába, de az európai változatokon kívül további hajtásláncokkal is megjelenik.
2013.10.26 14:26
A világbékéért kampányol a Mazda Varsóban
Az október 21-én kezdődő Nobel-békedíjasok 13. világtalálkozójának helyszínei között az eddigi díjazottak és a világbékéért dolgozó szervezetek képviselői a legújabb Mazda-modellekkel közlekednek.
2013.10.21 14:31
ACEA: a Volkswagen a hónap nyertese
Az európai autógyártók szakmai szövetsége, az ACEA részletesen közzétette a szeptemberben eladott járművek adatait az EU 27 országára vonatkozóan.
2013.10.18 13:04
A Mazda és a Peugeot iráni termelésének leállítását kérik
Egy háborús helyzet értelemszerűen a helyi autógyártást is befolyásolja.
2013.09.13 11:51