Palkovics László: nem reménytelen küldetésre vállalkoztam

– Szinte mérnöki pontossággal a nyár közepén beszélgetünk az államtitkári irodában. Míg mások valahol üdülnek, itt épp az imént ért véget egy megbeszélés, az interjúnkat követően újabb tárgyalás következik. Ez is jelzi: nagy átalakítás zajlik a felsőoktatásban. Melyek a sarokpontjai a képzési rendszer megújításának?
– Az az igazság, hogy ma kaptam meg az irodámat, de valóban tele vagyunk feladattal. Sok dolgunk van, amelyek egyazon célra irányulnak: olyan diplomákat adjanak ki a felsőoktatási intézmények, amelyek megfelelnek az illető személy képességének, és a végzettek el is tudjanak helyezkedni. Ennek a feltételeit kívánjuk megteremteni úgy, hogy hosszú távon működni tudjon a rendszer. Látni kell, hogy verseny van a felsőoktatás világában, Közép-Európa, sőt, egész Európa intézményeivel kell versenyeznünk. Megjegyzem, az átalakítás kapcsán nem most találunk ki mindent. Jó ideje zajlik a gondolkodás, a tervezés, amit ideje lezárni, hogy eljöhessen az implementálás időszaka. Szeretnénk, ha még idén véglegessé válna az előbb említett célt szolgáló felsőoktatási stratégia. Négy szereplői kör megállapodásán alapul ez a stratégia: kormányzat, intézmények, ipari szereplők és a hallgatók. A kormányzat feladata jelen esetben a társadalmi igény megjelenítése. Fontos, hogy ne kezdjük évente újra a tervezést, legyen hosszabb távra víziónk, amit persze szükség esetén lehet módosítani, a változó világhoz igazodva.

– Ez a szemlélet tehát magában foglalja, hogy a magyar egyetemeknek, főiskoláknak nem egymással, hanem a külföldi intézményekkel kell versenyezniük?
– Az igazi versenytársak ma már külföldön vannak. Amikor magyar felsőoktatásról beszélünk, eleve igyekszünk tágítani a határokat: gondolkozzunk bátran a Kárpát-medencében, sőt, az egész világban! Sokak előtt ismert a nálunk tanuló, körülbelül háromszáz brazil hallgató példája, de további sikeres kezdeményezésekről számolhatnék be kínai, indiai partnerkapcsolatok terén. A felvetett kérdést illetően azt javaslom, hogy változtassunk fókuszt, helyezzük előtérbe az együttműködéseket. Járműipari téren ilyen összefogásra példa a 2012-ben Pannonhalmán aláírt megállapodás, amelyről Önök is beszámoltak. Egyre ismertebbé váló szakkifejezés a cooperation és competition szavak összevonásával kreált coopetition. Vagyis úgy versenyezzünk, hogy közben együtt is működjünk. Itt is fontos látni a célt, ez pedig az erőforrások értelmesebb felhasználása.

– Sokan felkapták a fejüket, amikor kiderült, hogy Ön lesz az új felsőoktatási államtitkár. Milyen belső motiváció mentén döntött úgy, hogy elfogadja a kormányzat felkérését?
– Eddig szakmai életemben mindvégig a kutatás, a felsőoktatás és az ipar világában tevékenykedtem. Amikor 1989-ben megkaptam a diplomámat, messze nem volt annyi lehetőség idehaza, mint ma. Sokan közülünk elhagyták az országot, én azonban helyesnek éreztem a rendszerváltás céljait, irányát, s egyfajta morális kötelezettséget éreztem arra vonatkozóan, hogy ezért az országért dolgozzam. A pályámra visszatekintve elmondhatom, hogy jó döntéseket hoztam, s amit terveztem, az meg is valósult. Nagy kihívásnak tartom ezt a feladatkört, ugyanakkor nem vállaltam volna el, ha reménytelennek látnám a helyzetet. Úgy tapasztalom, valamennyi szereplőben megvan a kellő szándék a felsőoktatás megújítására.

– Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke néhány napja úgy fogalmazott a vele készített interjúnkban, hogy 2-3 év múlva rá sem lehet majd ismerni a magyar felsőoktatásra. Ha ezt a célzást az intézmények sokak szerint túlzó számával hozzuk összefüggésbe, tudna egy nagyságrendet megjelölni, vajon mennyi intézményt fognak bezárni, hány szakot fognak megszüntetni?
– Szerintem önmagában nem megválaszolható az a kérdés, hogy sok vagy kevés egyetem, főiskola működeik-e most Magyarországon. Egy felsőoktatási intézmény a klasszikus funkciói mellett városi, regionális tudásközpontként is funkcionál, ebből fakadóan jelentős közösségépítő szerepe is van. Az a törekvésünk, hogy inkább átalakítsuk a képzéseket, s ha lehet, ne szüntessünk meg létező intézményeket. Jelenleg egyetlen olyan megye van, ahol nincs felsőoktatási intézmény. Kimutatható, hogy emiatt Nógrádban kevésbé van jövőképe a helyi fiataloknak, kevésbé térnek vissza felnőttként. Nincs, ami azt üzenje nekik: érdemes itt maradni, itt tervezni a jövőt.

– A műszaki képzések kapcsán milyen fejlődési lehetőséget lát a felsőoktatásban?
– A műszaki képzés speciális helyzetben van Magyarországon, hiszen jól látható a hallgatók felvevőpiaca, így egyszerűbb kimutatni az ilyen képzések hasznosságát. Azt látom, hogy sok a tennivaló ezen a területen, de a szándék is érzékelhető. Eddig közel félszáz stratégiai megállapodást kötött a kormányzat az elmúlt időszakban meghatározó hazai vállalatokkal, s mindegyik dokumentumban szerepel mind a felsőoktatásban, mind a kutatás-fejlesztésben való aktív részvételre vonatkozó pont. Az a feladat, hogy ezt a törekvést tartalommal is megtöltsük. Nyilván beszélnünk kell a duális képzésről, hiszen ez a jövő, éspedig a közeljövő. Többször nyilatkoztam ezzel kapcsolatban, hogy nem old meg minden problémát, ám a műszaki terület mellett több tudományágban is jól alkalmazható a gyakorlatiasabb képzés Kecskeméten már sikeresen működő modellje. Itt is az a cél, hogy értékes diplomákat tudjunk adni, ami persze többletmunkával jár. Úgy gondolom, érdekes kutatási téma lehetne a duális képzés hazai bevezetésének folyamata, feltételrendszere.

– A Magyar Rektori Konferencia elnöke nemrég úgy nyilatkozott portálunknak: számos olyan területe van a felsőoktatásnak, ahol nem lehet a műszaki szemléletet alkalmazni. Mi a garancia arra, hogy a műszaki képzés fejlesztése nem megy más, ipari hasznosság tekintetében kevésbé vagy másként mérhető tudományágak rovására?
– Nem gondolom, hogy Mezey Barna úgy gondolná, hogy például a bölcsészképzés háttérbe szorulna a személyem miatt. Bár nem értek mindehhez, de például a pedagógusképzésre a kecskeméti tapasztalataim kapcsán elég jó rálátásom van, kapcsolatban voltam a kutatói diákmozgalommal, ráadásul a hallgatókkal való első államtitkári találkozómat az ELTE Hallgatói Önkormányzata szervezte. Ott ült velem szemben 300 fiatal, és nagyon jó hangulatú volt az együttlétünk. Maruzsa Zoltán személyében pedig egy bölcsész végzettségű szakember a helyettes államtitkár, ez azért elég garanciát jelenthet a felvetett dilemmára.

– Arra mi a garancia, hogy a hamarosan kinevezendő kancellárok valóban szakmai, s nem politikai szempontok mentén avatkoznak majd bele az intézmények döntéseibe?
– A felsőoktatás egyértelműen stratégiai ágazat, hiszen nincs olajunk, nincs más értékes nyersanyagunk, így a hozzáadott érték az, ami versenyképessé tehet bennünket. Innentől pedig igazából nem is értelmezhető a kérdés. Miért lenne célja a kormányzatnak, hogy ne tegye versenyképessé az országot? Tény, hogy vannak hiányosságok a működésben, s a kormány sem feltétlenül érti teljes mértékben az egyes intézmények igényeit, problémáit. A kancellár feladata, hogy transzferálja az igényeket, mindkét irányban közvetítsen. Olyan konstruktív személyről beszélünk, aki az értékteremtő folyamatok gazdasági hátterét fogja biztosítani.

– Amikor az idei év első napjaiban még más pozícióban adott interjút szakportálunknak, úgy fogalmazott, a felsőoktatás előtt álló legfontosabb feladat az új uniós ciklus forrásainak minél hatékonyabb kihasználása. Hogy állunk ezen a téren?
– Egyrészt a strukturális alapok segítséget nyújtanak a szükséges felsőoktatási struktúraváltáshoz, a hosszú távú stratégia kialakításához. A Horizon 2020 keretprogram pályázatai a kutatási együttműködéseket, a szakmai tevékenység megújítását támogatják. Egy biztos: van mit tennünk. A korábbi keretprogramok kapcsán elmondható, hogy nem volt igazán fényes a részvételünk, nem jól hasznosultak a támogatások. Erre a területre vonatkozóan és az egész államtitkári megbízatásommal kapcsolatban úgy látom, épp az lehet a legfontosabb feladatom, hogy a fejlesztési folyamatot végigvigyem, menedzseljem. Korábbi tapasztalataim alapján ismerem az ilyen komplex folyamatok lépéseit, azt a metodikát, amely segítségével sikeresen eljutunk a kitűzött célhoz. Hangsúlyozom: a szándék megvan a szereplők részéről, a feltételek rendelkezésre állnak, viszont nagyon sok munka vár ránk.