Techtogether Idén sem állt le járműve fejlesztésével a SZEnergy Team

Idén sem állt le járműve fejlesztésével a SZEnergy Team

Végh Martin | 2021.07.30 07:18

Idén sem állt le járműve fejlesztésével a SZEnergy Team

Fotó: SZEnergy Team

A járványhelyzet miatt idén sem állhatott rajtvonalhoz a SZEnergy Team elektromos versenyjárműve. A győri Széchenyi István Egyetem mérnökhallgatói csapatának tagjai azonban nem hagyják veszendőbe menni az időt, járművüket könnyebbé alakítják, és az autonóm vezetésért felelős szoftver készítésével is jól haladnak. Az idei tervekről, valamint arról, hogy hogyan alakult az év első fele, a csapatvezetővel, Miklós Mátéval beszélgettünk.

Hirdetés

Az idei egyhuzamban már a második olyan év, mikor a járványhelyzetre tekintettel a Shell Eco-marathont nem rendezik meg fizikai formában. Ez hogyan formálta át a SZEnergy Team 2021-es terveit?

A Shell Eco-marathon szervezői fizikai formában nem rendezték meg az idei és az előző évi versenyeket, azonban év közben több kisebb online versenyszámmal készültek a csapatoknak. Főként ezekre az online versenyszámokra készültünk, de természetesen a versenyjárművünk fejlesztéséről és teszteléséről sem feledkeztünk meg. Időnk és energiánk nagy részét minden évben a fizikai versenyre való felkészülés, a SZEmission elektromos versenyjármű fejlesztése teszi ki, így mostanra idén is számos teszten és optimalizáláshoz szükséges járműszimuláción vagyunk túl.

Kiemelendő, hogy a járványhelyzet ellenére az online versenyszámok közül kettőn is szép eredményeket sikerült elérnünk. Az autonóm programozói versenyszámban világszinten 18., európai szinten pedig 6. helyezést sikerült elérnünk. Ezt követően az adat és telemetria kategóriában 2. helyezést értünk el európai szinten, ezzel elnyerve a Runner-Up különdíjat.

Jelentettek valamilyen nehézséget a koronavírus-járvány harmadik hulláma miatt bevezetett intézkedések az év első felében?

A lehetőségekhez mérten igyekeztünk a leghatékonyabban felosztani a feladatokat a csapaton belül. Nem minden csapattagunk tudott a korlátozások miatt a Széchenyi István Egyetem kampuszán maradni, ezért az otthonról dolgozó tagjaink készségfejlesztő feladatokban vettek részt. A jármű különböző szerelési feladatait a Győr és környékén tartózkodó csapattársaink végezték el ebben az időszakban.

Az idei Design Freeze eseményen közöltétek, hogy idén nagy hangsúlyt helyeztek az autó tömegének csökkentésére. Már lehet sejteni, hogy összesen mennyit sikerül lefaragni a jármű tömegéből?

Előzetes számítások és a jelenlegi autó állapota alapján több kilogrammról is beszélhetünk. A csökkentés mértéke elsőre kevésnek tűnhet, viszont figyelembe véve a SZEmission 2020-as tömegét, mely összesen 95 kilogramm volt, nagy előrelépésnek számít ekkora tömegcsökkentés is.

Mely területeken fogjátok megvalósítani a legnagyobb tömegcsökkentést?

Jelenleg is már több helyen értünk el tömegcsökkentést. Járműelektronikai szinten kevesebb vezetéket, illetve könnyebb csatlakozókat használunk, és kialakítottunk egy olyan szerelőpanelt, ahol szinte minden elektronikai egység (például motorvezérlő, BMS, akkumulátorok) megtalálható.

Gépészeti szinten minden egyes részegységnél elmondható, hogy a tömegcsökkentés volt a fő szempont, mivel ezen alkatrészeken tudtunk a legtöbbet nyerni. Az eddigi legnagyobb tömegcsökkentést az elektromos motorunk áttervezése jelentette, amivel több kilogrammot is el tudtunk hagyni. Természetesen a villamos gép paraméterein és hatásfokán nem változtattunk.

Egy nagyobb fejlesztésünk még hátravan. Ez nem más, mint az autónk hátsó karbon hídjának tömegcsökkentése.

A csapat egy, az autóra fel-le szerelhető autonóm vezetési egységen is dolgozik, ami hardveresen már korábban elkészült. Hogyan álltok a szoftver fejlesztésével?

Szoftveres fejlesztések tekintetében a Shell Eco-marathon Autonomous Urban Concept Competition (autonóm városi koncepció) versenyszámai alapján különítjük el feladatainkat. A sikeres szereplés érdekében az autónak zárt pályán történő autonóm vezetésre, parkolási feladat teljesítésére, valamint szlalompályán történő áthaladásra kell képesnek lennie. A zárt pályán történő haladás és a parkolás teljesítéséhez szükséges szoftverkomponensek elkészültek, ezeket jelenleg számítógépes szimulátorban teszteljük. A szlalom feladat esetében a környezetészlelést véglegesítjük.

Szeretnétek indulni a novemberi Techtogether Automotive Hungary-n? Ha igen, hogyan készültök a versenyre?

Ahogy minden évben, úgy idén is szeretnénk indulni a Techtogether Automotive Hungary-n. A versenyre való felkészülésünk során az előző éves feladatok áttekintését szoktuk elvégezni. Továbbá az előzetes feladatok kihirdetése után megtörténik a feladatok felosztása, melyek megoldását napi rendszerességgel átbeszéljük. Számunkra fontos, hogy a szeptemberi tagtoborzás során felvett hallgatókat is bevonjuk mind az előzetes, mind pedig a helyszínen megoldandó feladatok megoldásába, ezenkívül a kiállításon is szerepet vállalnak.

Hirdetés

Kiemelt Partnereink