Techtogether A Techtogether a HR-esek paradicsoma

A Techtogether a HR-esek paradicsoma

Pardavi Mariann | 2015.10.30 17:34

A Techtogether a HR-esek paradicsoma

Az Automotive Hungary járműipari szakkiállítással egy időben és helyen megrendezett mérnökhallgatói csapatverseny szakmai koncepcióját kidolgozó, és a vetélkedőt lebonyolító Mobilis értékesítési és partnerkapcsolati vezetőjével, Rákosi Szabolccsal beszélgettünk.

Hirdetés

– A verseny egyik kiemelt célja, hogy a hallgatók képességeit bemutassa a jelenlévő cégeknek. A feladatok milyen képességeikre világítanak rá?
A kidolgozás során arra törekedtünk, hogy az elméleti és gyakorlati tudás mellett olyan soft skillekre is fény derüljön, amelyeket más versenyek nem mutatnak meg. A Techtogethet Automotive Hungary a kommunikációs készségeket, a csapatmunkára való hajlandóságot is előtérbe helyezi – míg más hallgatói versenyek egy-egy részterületre fókuszálnak csupán.

A csapatoknak prezentálni is kellett, hogy bemutassák a kommunikációs képességeiket

– Miben más az idei verseny?
Okultunk a tavalyi tapasztalataiból, ami óhatatlanul is tesztüzem volt első ilyen rendezvény lévén. Idén már figyelembe tudtuk venni a csapatok és a cégek visszajelzéseit. A célunk azonban továbbra is az volt, hogy minél több szálon szülessen kapcsolat az ipar és az oktatás szereplői között.

– Milyen visszajelzés érkezett a Mobilishez?
A hallgatók azt kérték, egyszerre legyen játékosabb, de mégis szakmaibb, melyet úgy gondolom, sikerült megugranunk. A tavalyi verseny sikerét jól mutatja, hogy idén már jóval több cég adott feladatot. Egyre többen ismerték fel verseny fontosságát és készültek gyakorlatias, a mindennapi működésben tapasztalt problémák megoldására irányuló feladatot.

– Melyek az első benyomásai, tapasztalatai az idei versenyről?
A Techtogether egy HR-es számára igazi paradicsom! Olyan speciális körülmények között tudja vizsgálni a potenciális munkatársakat a HR-szakember, melyre egy állásinterjú sosem tudna lehetőséget adni. Olyan sokoldalú képet kaphatnak a hallgatókról, amiért érdemes jelen lenni a versenyen és támogatóként részt venni.

Hirdetés

Kiemelt Partnereink