Szolgáltatók Megújuló energiával működik majd a Vértesi Erőmű

Megújuló energiával működik majd a Vértesi Erőmű

MTI | 2014.08.14 08:30

Megújuló energiával működik majd a Vértesi Erőmű

Megalakult az MVM Oroszlányi Erőműfejlesztő Zrt., amelynek feladata a Vértesi Erőmű Zrt. oroszlányi telephelyének új, energetikai célú, innovatív jellegű továbbhasznosítása - közölte a Magyar Villamos Művek Zrt. (MVM).

Hirdetés

A közlemény szerint a Tatabányai Törvényszék Cégbírósága már jogerősen bejegyezte a társaságot. A vezérigazgatói posztot Kovács András Zoltán tölti be, aki a Vértesi Erőmű vezérigazgatója is.

Az MVM közgyűlése tavasszal határozott a projekttársaság megalapításáról. Az új társaság megnyugtatóan rendezheti az oroszlányi térség távhő-ellátását, és az ott dolgozók sorsát - írja közleményében az MVM.

Nagy Sándor, az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. vezérigazgató-helyettese márciusban jelentette be, hogy az MVM projektcéget hoz létre, mely a Vértesi Erőművet megújuló energiával működő létesítménnyé fejleszti.

Németh Lászlóné akkori nemzeti fejlesztési miniszter a márciusi sajtótájékoztatón elmondta: a döntés meghozatala során tekintettel kellett lenni arra, hogy az erőműhöz tartozik az ország utolsó mélyművelésű bányája, melyben 2014 végéig be kell fejezni a széntermelést, valamint az erőműnek 2020 végig szerződés szerint el kell látni Oroszlány és Bokod távfűtését és melegvíz-szolgáltatását.

- Az itt dolgozóknak 2018-ig a bányaterület rekultivációja ad munkalehetőséget, majd a tovább működő erőmű biztosítja a foglalkoztatást. Nem lesz olyan ember, aki a munkalehetőségét elveszti - jelentette ki a miniszter, hozzátéve, az új cég a megújuló erőforrásokon alapuló energiatermelés bázisává teszi a Vértesi Erőművet.

Hirdetés

Kiemelt Partnereink