Álláshirdetések
Events / Courses
Legfrissebb híreink
Arra kérik a franciákat, hogy „vezessenek úgy, mint a nők"
2024.05.20 12:21Nincs szociális érzéke az önvezető autóknak
2024.05.20 08:18Már gyógyszereket is lehet 3D nyomtatni
2024.05.20 04:17Miért kell szabályozni a mesterséges intelligenciát? Elmagyarázzuk
2024.05.19 16:16Autopro Blog
Autopro a Facebookon
Galériáink
Közösen fejleszt autót az Uber és az Arrival
Közösen fejleszt elektromos autót fuvarmegosztó szolgáltatások számára az Uber és a brit Arrival. A típus, ami az Arrival Car nevet viseli, 2023 harmadik negyedévében kerül gyártásba.
Az autó a 2015-ben alapított, elektromos járműveket fejlesztő Arrival kisméretű járműveknek tervezett padlólemezére, a Small Vehicle Platformra (SVP) fog épülni. A platform 100-300 kilométeres hatótávolságot biztosít a konfiguráció függvényében, miközben 450-800 kilogramm hasznos teher szállítását teszi lehetővé.
Az Arrival Car meg fogja könnyíteni a globálisan 30 millió sofőrt számláló fuvarmegosztó-szektor elektrifikálását, illetve támogatni fogja az Uber terveinek megvalósítását is. A vállalat célja, hogy 2025-re a londoni flottáját csak tisztán elektromos járművek alkossák, míg egész Európában és Észak-Amerikában 2030-ra szeretnék kibocsátásmentessé alakítani a járműparkot.
Egy tipikus fuvarmegosztós autó 45-50 ezer kilométert tesz meg évente, szemben egy átlag autó 12 ezer kilométerével. Ennek megfelelően az Arrival Car tervezésénél nagy figyelmet fognak fordítani a vezető kényelmére. A Green Car Congress cikke szerint a tervezésbe be fogják vonni az Uber sofőrjeit, a végleges dizájnt pedig várhatóan 2021 vége előtt mutatják be.
Segíti az átállást az Uber
Az Uber támogatja vezetőit a tisztán elektromos autók beszerzésében. Londonban mintegy 157 millió eurót különített el, amivel a villanyautók vételét segítik. Emellett autógyártókkal is együttműködések kialakítására törekszik, és nemrég sikeresen megállapodásra jutott a Hyundai-jal, ami kedvezményes áron fog elektromos modelleket kínálni az Uber vezetőinek.
Az Arrival Car az Arrival már korábban bemutatott két járművét, a buszt és a furgont fogja kiegészíteni. A világszerte 1800 embert foglalkoztató vállalat a tervek szerint úgynevezett mikrogyárakban, a felvevő piacokhoz közel fogja készíteni járműveit.