Álláshirdetések
Events / Courses
Legfrissebb híreink
Egy zsugorodó tóban kell halásznia a magyar beszállítóknak
2024.05.21 16:16Nincs elég töltő, késik a kínai elektromos SUV
2024.05.21 15:19Tiltott kínai alkatrészekkel importálhatott autókat a BMW
2024.05.21 13:17Ellephetik a gyárakat az emberszabású robotok
2024.05.21 12:22Autopro Blog
Autopro a Facebookon
Galériáink
Belehúz az olajtermelésbe Venezula, el akarják érni a két évvel ezelőtti átlagot
Venezuela év végéig napi egymillió hordóval növeli olajtermelését az amerikai szankciók és a gazdasági válság miatt kiesett termelés pótlására, bár ez nagy kihívást jelent számára.
– Bízunk benne, hogy év végéig bepótoljuk a kiesett termelést, és ehhez meg is van minden eszközünk, ahogy azt már korábban is jeleztük. Ez a feladat persze nagy kihívást jelent a PDVSA számára, de ezt a célt tűztük ki magunk elé – fogalmazott Venezuela olajipari minisztere a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) bécsi közgyűlésén.
Venezuela olajipari minisztere, aki egyúttal az állami PDVSA olajipari konszern vezérigazgatója is, korábban már közölte, hogy az ország jelenleg napi mintegy 1,5 millió hordó olajat termel. A Thomson Reuters üzleti hírszolgáltató statisztikái szerint az ország termelési átlaga 2016-ban napi 2,373 millió hordó volt.
A PDVSA exportja június első felében, a cég saját kimutatásai szerint, időarányosan 32 százalékkal csökkent az előző havihoz képest részben a kutak hozamcsökkenése, részben egyes karibi aktívák bírósági lefoglalása miatt.
Az amerikai ConocoPhilips olajipari konszern májusban bírósági végzéssel érvényesítette a PDVSA egyes aktívái lefoglalásával egy korábbi döntőbírósági eljárásban a számára megítélt 2 milliárd dolláros kártérítést. Az eljárásban több tankerszállítmányt és üzemanyag átrakó terminált foglaltak le, ami jelentősen visszavetette Venezuela exportkapacitását.
Az amerikai és a venezuelai olajipari cégek között folyó egyeztetések állásáról a venezuelai olajipari miniszter nem nyilatkozott. A ConocoPhillips szóvivője, Daren Beaudo a Reuters hírügynökség megkeresésére korábban szintén elzárkózott a válaszadástól.