Szolgáltatók Az amerikai piacon is bizonyíthatnak a magyar startupok

Az amerikai piacon is bizonyíthatnak a magyar startupok

MTI | 2018.11.16 11:45

Az amerikai piacon is bizonyíthatnak a magyar startupok

Magyar startup cégeket és innovatív kisvállalkozásokat segítő központ nyílik Washingtonban a magyar nagykövetségen.

Hirdetés

Szabó László washingtoni nagykövet a csütörtöki jelképes alapkőletételen elmondta, Magyarország a tudományos felfedezések és újítások hosszú történetével dicsekedhet. Hozzátette, a magyar nagykövetség elsődleges feladatának tekinti a "legjobb és legcsillogóbb elmék amerikai megjelenésének elősegítését".

Ez a központ, amelyet most létrehozunk, lehetőséget teremt a kreatív magyar ötletekből sarjadó magyar innovatív vállalkozások számára, hogy megjelenjenek az amerikai piacon mondta el György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár. Úgy vélte, az amerikai piacon óriási lehetőségek várnak a magyarokra.

Aláhúzta: változatlanul az Egyesül Államoké a világ legnagyobb és legfejlettebb piacgazdasága, ahol hisznek a versenyben és örülnek annak, hogy ez a verseny erősödhet majd azáltal is, hogy Magyarország létrehoz Washingtonban egy ilyen központot.

Az államtitkár bizakodón szólt arról, hogy a magyar kreatív ötletekre épülő innovatív vállalkozások megállják helyüket az amerikai piacon is. Utalt a Harvard Egyetem egyik kutatására, amely azt vizsgálta, hogy a kockázati tőkebefektetők mibe fektetnek, és kiderült, hogy elsősorban a jó csapatokba és az "emberi minőségbe" szeretnek beruházni.

György László hangsúlyozta: a magyar kreatív gondolkodás a sajátos magyar történelem, a kulturális hagyományok és nyelv miatt is igazi minőséget képvisel. Ennek alátámasztására a Blackrock amerikai befektető vállalkozást említette, amely Budapesten hozta létre kelet-közép-európai fejlesztő központját.

Arra a kérdésére, hogy az innovációs központ hogyan segíti a magyar vállalkozásokat és startupokat, György László kifejtette: a magyar kormány anyagilag támogatja ezeket a kezdeményezéseket, így például a infokommunikációs vállalkozásokat öt és félmilliárd forinttal segíti. Az amerikai piacra törekvőknek az első három hónapban finanszírozza az amerikai tartózkodást, és már előzetesen segít nekik a kapcsolatteremtésben.

Az államtitkár elmondta, hogy Washingtonban már felvette a kapcsolatot olyan amerikai üzletemberekkel, akik jól ismerik a helyi üzleti környezetet, tudják, hogy egy-egy jó ötlet hogyan "illeszthető" a legjobban az amerikai elvárásokhoz és lehetőségekhez, és készek a magyar innovációk segítésére is. Mindehhez persze a magyar vállalkozók aktivitása, fürgesége, szemfülessége is szükséges tette hozzá György László.

Hirdetés

Kiemelt Partnereink