Álláshirdetések
Events / Courses
Legfrissebb híreink
A Tesla napelemes részlege lesz felelős a Supercharger-hálózatért
2024.05.21 06:16A Toyota ismét a legrosszabb autógyártó lett a klímalobbi terén
2024.05.21 04:20Most érdemes kábelgyártásra váltani!
2024.05.20 16:23Arra kérik a franciákat, hogy „vezessenek úgy, mint a nők"
2024.05.20 12:21Autopro Blog
Autopro a Facebookon
Galériáink
Hullámzó profit: mit csinált a Honda, és mit a Mazda?
Érkeznek a 2016 utolsó három hónapjáról szóló profitjelentések: a két japán gyártó közül az egyik aratott, a másik szenvedett.
27 százalékkal ugrott meg a Honda profitja a tavalyi év utolsó három hónapjában, írja az autonews.com. A nem kis pénzügyi siker főleg az észak-amerikai és a kínai eladások robosztus növekedésének, illetve az előző, viszonyítási időszakokhoz képest kisebb visszahívási kötelezettségekkel magyarázható, közölte a gyártó, mely ennek megfelelően meg is emelte a folyó üzleti évre (ennek vége március 31., így a japán cégek 2016 decemberével pénzügyileg a harmadik negyedévet zárták) vonatkozó célkitűzéseket. A Honda olyan sikeres hónapokon van túl, hogy jócskán ellensúlyozni tudta a jen kedvezőtlen árfolyamalakulását, ami a Mazdának már komoly visszaesést okozott.
A Mazda már kevésbé tudta kompenzálni a pénznem változásait, így a negyedévben a nettó eredmény 32 százalékos csökkenését kellett elkönyvelnie. A gyártó eladásai sem voltak túl sikeresek, Kínát leszámítva a nagyobb piacokon zsugorodott a Mazdák iránti kereslet. A cég vezérigazgató-helyettese szerint a vevők száma azért lett a korábbiakhoz képest alacsony, mivel a nyári és a karácsonyi marketingkampányt kisebbre szabták, mint a versenytársak.
Szintén említésre méltóan magas, 38 százalékos profitnövekedést ért el a Ferrari. Az olasz szupersportkocsi-gyártótól leginkább a 12 hengeres motorral szerelt kocsikat vitték, a GTC4Lusso és a hibrid LaFerrari Aperta is jól fogyott. Az olaszok bizakodva várják 2017-et, hiszen idén ünneplik fennállásuk 70. évfordulóját, melyre különleges, a régebbi típusokra visszautaló modellekkel készülnek.