Gyártók Az összes CAF villamos összetört legalább egyszer Debrecenben

Az összes CAF villamos összetört legalább egyszer Debrecenben

autopro.hu | 2016.03.18 15:38

Az összes CAF villamos összetört legalább egyszer Debrecenben

Alig több mint két év alatt több mint ötven alkalommal karamboloztak a járművek, jelenleg is jópár áll a javítás miatt.

Hirdetés

– Jelenleg hat karambolos villamosunk van, ez nagyon sok – mutatott rá a Pongor Csaba, a DKV Zrt. műszaki igazgatója a dehir.hu oldalán.

Ilyen egy sérülésmentes CAF: sajnos már nincs ilyen állapotú villamos Debrecenben

– A tizennyolc jármű 30 százaléka sérült. Amikor a spanyol céggel garanciális szerződést kötöttünk, egy javítandó és egy karambolos járművel kalkuláltunk – ehhez képest most hatról kell beszélnünk. Ez komoly problémákat okoz, annyi engedményt tudunk tenni, hogy a csupán esztétikai hibás villamosokat kiengedjük a forgalomba.

Mint mondta, eddigi legnagyobb káruk hét és fél millió forint volt, egy személygépkocsi sofőrjének szabálytalansága volt az ok ekkor is. Hozzátette, a karambolokat nem lehet sem nemhez, sem korosztályhoz kötni, egyszerűen figyelmetlenségekről, rutinból közlekedésről van szó.

Hirdetés

Kiemelt Partnereink