Gyártók A kínainál gyorsabban készülhet el a Tesla német gyára

A kínainál gyorsabban készülhet el a Tesla német gyára

autopro.hu/G.C. | 2020.08.04 06:20

A kínainál gyorsabban készülhet el a Tesla német gyára

Fotó: Twitter/ElonMusk

A Teslának tizenegy hónapba telt a sanghaji gyár felépítése, a grünheidei üzem még ennél is gyorsabban elkészülhet. Jörg Steinbach (SPD), a brandenburgi gazdasági miniszter úgy véli, hogy az amerikai elektromos autógyártó, a Tesla a Berlin melletti Grünheide-ben található gyárát gyorsabban megépítheti, mint a már meglévő kínai üzemet.

Hirdetés

„Úgy tűnik, hogy a Tesla célja a sanghaji Gigafactory 3 építési idejének felülmúlása" - mondta Steinbach a „Welt am Sonntag" újságnak. „Megállapításom szerint ez sikerülhet." A Tesla tizenegy hónapon belül húzta fel a sanghaji üzemét, május végén pedig már jóváhagyták a brandenburgi Grünheideben épülő gyár alapjainak építését.

Grünheide-ben a vállalat 2021 nyarától kezdve évente mintegy 500 ezer jármű gyártását, és ezzel körülbelül 12 ezer munkahely megteremtését tervezi. Elon Musk, a Tesla vezetője néhány nappal ezelőtt a Twitteren azt írta, hogy a "Giga Berlin" gyárat elképzelhetetlen ütemben építik fel, és rámutatott az előreépítés alkalmazására. Mivel Brandenburg még nem adta környezetvédelmi jóváhagyását a projekthez, a Tesla a saját felelősségére épít a Berlin mellett található településen – írta az Automobilwoche.

Hirdetés

Kiemelt Partnereink