Mindenkinek odavág a túlzott stressz, de van kiút a kiégésből

Ritkán nézek filmet, de ha valamelyik alkotás a képernyő elé vonz, azt gondolom, jó okkal történik. Ilyen volt a Tanítóm, a polip (My Octopus Teacher) című dokumentumfilm / vallomás.

A történetben Craig Foster dél-afrikai dokumentumfilmes a „burnout”-ból való kilábalást keresve visszatér a gyerekkorának helyszínére, a Fokvároshoz közeli, de félreeső és viharos óceánpartra, ahol egy éven keresztül nap mint nap lemerül a vízben található hínárerdőbe. Ezzel az utazással elkezdődik eleinte nem tudatos, majd egyre jobban tudatosuló öngyógyításának folyamata, valamint az alkalmazkodóképesség és megküzdés természeti iskolájának kijárása.

Milyen üzeneteket hordoz számunkra ez a film, különösen a kiégés és annak „gyógyítása", illetve megelőzése szempontjából?

Megtapasztalni a természettel való összekapcsoltságot

Elengedhetetlen annak felismerése, hogy lényünkkel - testünkkel, lelkünkkel - a Földön az élet összes formájával kapcsolatban vagyunk egy rendszerként, azaz mi is részei vagyunk a természetnek. Ha nem vesszük figyelembe ezt az összefonódást és megszakad a kapcsolat a rajtunk kívüli világgal, a természettel, embertársainkkal és ezen keresztül a saját belső világunkkal, így a saját testünkkel, lelkünkkel is, akkor nem fogjuk tudni érzékelni e fontos rendszer jelzéseit. Ennek eredményeként nem leszünk képesek magunkat megfelelően korrigálni, befolyásolni, vezetni, és ebből következően másokat sem. Ráadásul megbetegítjük magunkat és a körülöttünk lévő világot is (szorongás, depresszió, szenvedélybetegségek), ami még vissza is hat ránk, mert egy beteg környezetben rosszul érezzük magunkat. Rossz körben járunk…

És mikor reagálunk testünk jelzéseire? Amikor már durvák a jelzések vagy amikor még finomabbak? Finom jelzéseknél akkor reagálok, ha tudatos vagyok és jó viszonyban vagyok magammal, tudok figyelni. Ez tényleg ilyen egyszerű? Mitől függ? Honnan ismerem fel a jelzések intenzitását, ha nem vagyok kapcsolatban saját magammal?

Felfedezni a cselekvés mellett a létezni tudás képességét

Craig a gyermekkora helyszínéhez visszatérve, az akkori élmények adta erőforrásokat mozgósítva, egy éven keresztül minden nap lemerül a hínárerdőbe és merülései során egyre több elemét fedezi fel a csodálatos élővilágnak, ezzel együtt saját belső világának. Újra elkezd kapcsolódni saját magához, az érzéseihez és megélni azokat, energiát meríteni belőlük. Ez egy öngyógyító folyamat, amely által Craig Foster elkezd ismét létezni, azaz élni. Ha már az öngyógyításról beszélek, a filmben fellelhető a párhuzam a sérült polip ösztönös, visszavonultan türelmes és Craig nem tudatos öngyógyítása között.

Nyitottság, kíváncsiság felébresztése más perspektívák irányába

Izgalmas, sőt megható a polip kíváncsisága és bizalma az ismeretlen „lény”, illetve Craig nyitottsága a polip irányába. Ami itt kiemelendő, az érzések, amelyeket ezek a találkozások felszínre hoznak benne. Megengedi a kíváncsiságot, a bizalmat, az elfogadást, az érzékenységet egy másik lény iránt. Ettől válik a film vallomássá, a technológia pedig (hogy filmezte is a találkozásokat) egy idő után terhessé. Ezen képességek segítségére vannak mind a problémák, mind a megoldások újraértelmezésében, ezáltal új perspektívák, új megküzdési módok előtt nyitja meg a kaput. A vízalatti találkozások során az együtt-, illetve egymás mellett létezés lesz a kívánt állapot, míg a cselekvés, például a filmezés vagy a polip esetleges megmentésébe való beavatkozás, természetellenessé válik. Érdekes és elgondolkodtató paradoxon.

Rezíliencia – „bouncing back vs. bouncing forth”

A rezíliencia egy krízis és nehéz élethelyzet esetén megmutatkozó rugalmas lelki ellenálló képességünk, „jóval több mint képlékenység és formálhatóság, vagy egyszerűen a körülményekhez idomulást jelentő adaptáció, mert tartalmazza az önfenntartás és ön-újraszerveződés mozzanatát is” (Szokolszky-Komlósi: A „reziliencia-gondolkodás”felemelkedése – ökológiai és pszichológiai megközelítések in Alkalmazott Pszichológia 2015, 15(1), 12 o.). Craig Foster a „burnout” állapotát kezelendő egy éven keresztül lemerült a víz alatti hínárerdőbe. Elindult egy öngyógyító folyamat, amely eredményeként mozgósítani tudta energiáit, kapcsolatba került saját magával – szétzilálódás után a „rendszere” visszarendeződött (bouncing back). Ez azonban önmagában még nem rezíliens működés, ráadásul ez az állapot törékeny. Ezt meghaladva, saját példáján keresztül hitelesen mutatta meg gyermekének (is) a természettel való egységünket és létrehozta a The Sea Change Project nevű szervezetet, amely a hínárerdő védelméért dolgozik. Küldetéstudat, nemes és értelmes (élet)cél és ezek megvalósításáért mozgásba hozott energiák, közösségek – ez már nem a korábbi állapothoz való visszatérés (bouncing back), hanem radikális átrendeződés (bouncing forth), és végeredményben Craig önazonossága is jelentős változásokat átélve, magasabb szintre kerül.

Megújulást támogató csodahelyért nem kell Dél-Afrikáig utaznunk, hazánkban is van belőlük bőven. A mi egyik kedvencünk, ahol az elmúlt húsz évben a programjainkat tartjuk a Magas-Bakony szívében, a Kőris-hegy szomszédságában található Szépalma. A nemes és értelmes életcélok pedig belőlünk fakadnak, kivirágoztatásukkal az életterünket, a környezetünket tesszük jobbá, élhetőbbé.