Beszállítók Már szeptemberben 34 milliárdos árbevételnél tartott a Rába

Már szeptemberben 34 milliárdos árbevételnél tartott a Rába

MTI | 2018.11.15 11:04

Már szeptemberben 34 milliárdos árbevételnél tartott a Rába

A Rába Járműipari Holding Nyrt. konszolidált árbevétele az első kilenc hónapban 12,5 százalékkal, a harmadik negyedévben 11 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit – áll a társaság gyorsjelentésben, amelyet a BÉT honlapján publikált.

Hirdetés

A nemzetközi pénzügyi és számviteli szabályok (IFRS) szerint készült kimutatás alapján a cégcsoport árbevétele januártól szeptember végéig 34,69 milliárd, a harmadik negyedévben 10,21 milliárd forint volt.

Az első háromnegyedéves, 2,62 milliárdos EBITDA 2,7 százalékkal volt magasabb az egy évvel korábbinál, a harmadik negyedév 563 milliós értéke pedig gyakorlatilag megegyezik az egy évvel korábbival.

Az év első kilenc hónapjára kimutatott 7,37 milliárdos bruttó eredmény 11,5 százalékkal, a harmadik negyedéves 2,03 milliárd pedig 18,2 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál. A januártól szeptember végéig elkönyvelt 1,09 milliárdos üzemi eredmény fél százalékkal magasabb a tavalyinál, a harmadik negyedév 51 milliója viszont 45 százalékos romlást jelez.

Az első háromnegyedév nettó pénzügyi eredménye mínusz 94-ről mínusz 140 millió forintra romlott, míg a harmadik negyedévé mínusz 49 millióból plusz 14 millióba fordult.

A Rába árbevételére kedvező hatást gyakorolt az év első háromnegyed évében a fontos piacain tapasztalható keresleti aktivitás. A kulcsszegmensnek számító Európában, de ugyanígy Észak-Amerikában is jelentősen bővült a nehéz tehergépjárművek piaca; élénkült a globális mezőgazdasági járműpiac, valamint az orosz szegmensek is jól teljesítettek közölte a társaság.

A közleményben hangsúlyozzák: a vállalat készpénztermelési hatékonyságára jellemző, hogy az árbevételhez mért hatékonysági szintjét sikerült az iparági átlag közelében tartania a jelentősen megugró alapanyagárak ellenére.

A nyereséges és hatékony működés eredményeként az előző év azonos időszakához képest 6,1 százalékkal növekedett a saját tőke mértéke ismertették.

Meghatározó piacaink örvendetes aktivitása mellett az alapanyagok áremelkedése folyamatos, naprakész alkalmazkodókészséget kíván meg társaságunktól. Stabil pénzügyi helyzetben, részben idén, részben jövőre lezáruló technológiafejlesztési beruházási programunk eredményeképp gyártási kapacitásunk, rugalmasságunk emelkedik idézi a közlemény Pintér Istvánt, a Rába Járműipari Holding Nyrt. elnök-vezérigazgatóját.

A társaság vezetője szerint mindez megteremti a további növekedés és a versenyképesség javításának feltételeit. Így magasabb színvonalon, nagyobb volumenben tudnak megfelelni nemzetközi vevőik növekvő elvárásainak a hosszabb távú, stratégiai együttműködésekben és az egyedi üzletekben egyaránt emelte ki.

Hirdetés

Kiemelt Partnereink