Beszállítók Hatalmas akkumulátorgyár épülhet Komáromban

Hatalmas akkumulátorgyár épülhet Komáromban

autopro.hu/P.B. | 2020.07.31 13:16

Hatalmas akkumulátorgyár épülhet Komáromban

Fotó: SK Battery Hungary

Második negyedéves adatainak ismertetésekor magyar szempontból is érdekes adatokat közölt az SK Innovation. Ezek egyike, hogy a cég komáromi gyárában már beindult a termelés, a másik pedig az, hogy két éven belül bővítenék az üzemet.

Hirdetés

A G7 vette észre az SK Innovation negyedéves beszámolójában, hogy a dél-koreai cég akkumulátorkapacitása idén eléri a 20 gigawattórát, köszönhetően többek között annak, hogy beindult a termelés az SK Innovation komáromi üzemében. A gyár építését még 2018-ban jelentették be, az építkezés második ütemét pedig 2019 februárjában kezdte a cég, melynek ekkor 4,7 gigawattóra volt az éves kapacitása.

Az SK Innovation azonban még tovább bővülne, 2023-ra az évi 71 gigawattórás kapacitás a cél, ennek eléréséhez két amerikai gyár mellett Komáromban építene fel egy újabb egységet, azaz bővíteni fogja a frissen átadott üzemet. A hír annak tükrében nem meglepő, hogy a héten Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter arról beszélt, hogy több, dél-koreai elektromos autóiparban aktív vállalat is úgy döntött, hogy további beruházásokat hoz Magyarországra, és ez csak az idén több száz millió eurónyi újabb dél-koreai beruházást jelent hazánkban.

A koronavírus hatásait az SK Innovation is megérezte

A cég forgalma a második negyedévben közel 45 százalékkal esett vissza az előző év azonos időszakához képest. Ami az eredményt illeti, ez közel 440 milliárd vonos veszteséget jelent, ami jóval kedvezőbb az első negyedéves 1775 milliárdos mínuszhoz képest.

Az akkumulátorgyártó ágazat az első negyedévben 114, a másodikban 105 milliárdos veszteséget hozott össze. Az utóbbiban az eladások a cég szerint már jobban alakultak, de sok egyszeri kiadás volt a külföldi gyárakhoz kapcsolódóan. Az eredmény javulására a negyedik negyedévben számítanak, amikor elkezdik szállítani az akkumulátorokat a Hyundai új elektromos autóihoz.

Hirdetés

Kiemelt Partnereink