Varga: a kormány támogatja az elektromos autók vásárlását
A kormány támogatja az elektromos hajtású autók vásárlását, az idén erre 2 milliárd forintot biztosít - mondta a nemzetgazdasági miniszter szerdán Budapesten egy szakmai fórumon.
2016.09.21 12:18
1,25 milliárdból ezer elektromos töltőpont épülhet országszerte
Magasabb sebességfokozatba kapcsolt a kormány az elektromobilitás fejlesztése terén is – fogalmazott Varga Mihály a Nemzetgazdasági Minisztérium e-töltőállomások létesítésére kiírt pályázatának bejelentésekor.
2016.08.15 14:16
Mostanában mégsem lesz eurónk
Magyarország egyelőre nem kívánja sürgetni az euró bevezetését, mert amíg a magyar gazdasági fejlettség nem éri el a megfelelő szintet, a csatlakozás vesztese lehet.
2016.07.22 09:18
Végre bevezethetik Magyarországon az eurót?
A nemzetgazdasági miniszter nem tartja alaptalannak, hogy Magyarország az évtized végére csatlakozzon az euróövezethez. Varga Mihály erről a Magyar Hírlap keddi számában megjelent interjúban beszélt.
2016.07.19 10:18
Képzeletben már létezik a Nemzet Autóbusza - ez volt a 28. hét
Megszólaltattuk Lepsényi István államtitkárt, Varga Mihály miniszter megszólalt magától a címben említett ügyben. Egyre terebélyesedik az emissziós trükközések ügyfolyama, a Bosch 7 milliárdból fejlesztett, kivonul az Uber, roncstemetővé válhat az ország.
2016.07.18 06:42
Varga Mihály: a logisztika többet érdemel
Az ágazatban komoly növekedési lehetőség van, ezért erre a szektorra a következő években nagyobb hangsúlyt kell helyezni a nemzetgazdasági miniszter szerint.
2016.05.22 08:20
Az autóbuszgyártás fellendítése nemzetgazdasági érdek
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a társminisztériumok bevonásával hamarosan kidolgozza a nemzeti autóbuszgyártás megerősítését szolgáló lépéseket.
2016.05.20 16:35
Tesztpálya épül Zalaegerszegen az önvezető autóknak
A jövő autói című konferencián a közlekedési innováció állt a középpontban, amelyben fontos szerepet kíván betölteni hazánk.
2016.05.19 13:03
Varga Mihály: egyre több becsülete van a szakmunkának
A miniszter szerint változóban van az a közfelfogás, hogy csak a diploma számít.
2016.04.16 10:13
170 milliós állami hátszéllel fejleszt két járműipari cég
Az Ajkai Elktronikai Kft. és az AE-Plasztik Kft. nem uniós forrásból, hanem a nagyvállalati beruházási keretből kap támogatást. Varga Mihály szerint az elzárt pénzcsap sem ad okot az aggodalomra.
2016.03.30 15:33
A magyar duális szakképzésből tanulna Bulgária
Varga Mihály tárcavezető Bozhidar Loukarski gazdasági miniszterrel a duális szakképzésről egyeztetett, amelynek magyarországi gyakorlata alapján további tapasztalatcserét kezdeményezett a bolgár fél.
2016.03.17 14:50
110 új állást teremt, 100 új kamiont vesz egy magyar logisztikai cég
A Karzol-Trans Kft. 1,6 milliárd forintos új ecseri beruházásának alapkőletételén jelen volt Varga Mihály is. A miniszter szerint a kormány célja, hogy a régió logisztikai központja legyünk.
2016.03.11 14:53
Autóipari innovátorokat díjazott a kormány
Ismét átadta Varga Mihány a Díj a sikeres vállalkozásokért elismeréseket: ezúttal egy vasúti rendszerek automatizálására szakosodott cég és egy hajtásszabadalommal piacra lépő start-up részesült kitüntetésben.
2016.02.10 09:06
Varga Mihály: megtoljuk a nagyvállalatokat, jöhetnek a külföldi munkavállalók
A kormány elindította nagyvállalati beruházási programját, amelynek keretében 2015-ben 3 milliárd, ebben az évben 15 milliárd forint támogatást ad költségvetési forrásból.
2016.02.05 08:25
Veszélyben magyar vas- és acélipar
A Vasas Szakszervezeti Szövetség szerint nagyon komoly veszélybe került a magyarországi vas- és acélipar jövője a területen dolgozó munkavállalók munkahelyeinek biztonsága, ezért Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter segítségét kérték a megoldási javaslatokat is tartalmazó levelükben.
2015.12.22 15:45
Új töltőpontok, pályázatok e-autókra – ezt ígérte a kormány
Áder János köztársasági elnök közös érdeknek nevezte az elektromobilitás fellendülését az Új úton az elektromobilitás az Európai Unióban elnevezésű nemzetközi konferencián.
2015.11.20 13:51
Az elektromos autók beszállítóit támogatná a kormány
A kormány szeretné elérni, hogy minél több embernek reális alternatíva legyen az elektromos autók használata Magyarországon, és azt is, hogy az autóipar elmozduljon az elektromos autók irányába.
2015.11.14 13:00
Parragh László: lépéselőnyben a magyar szakképzés
A jövő versenyképességének feltétele a szakképzés és a felsőoktatás átjárhatósága, a kettő összekötése - fogalmazott a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke..
2015.10.29 09:22
A magyar kormány kiállt az Audi mellett
Miközben a Volkswagen konszern folyamatosan kapja a dízelbotrány miatti pofonokat, Varga Mihály miniszter szerint ideje a problémák helyett a megoldásról beszélni.
2015.10.16 17:12
VW-botrány: nagy bajban Wolfsburg városa
Akciótervet dolgozott ki a német konszern a károsanyag-kibocsátási botrány kezelésére, Varga Mihály szerint az ügy érinteni fogja a magyar gazdaságot is, a VW fővárosa pedig befagyasztotta idei költségvetését.
2015.09.30 09:41
A magyar kormány is készül a dízelbotrány hatásaira
Varga Mihály szavai szerint már a múlt héten elkezdték az egyeztetést a dízelbotrány kapcsán. Egyelőre nem látszik az ügy hatása.
2015.09.29 08:04
Kazahsztánba küldené a magyar cégeket a kormány
A kormány továbbra is támogatja a magyar vállalatok részvételét a kazah fejlesztési és iparosítási programokban - közölte az NGM.
2015.09.11 08:38
Triplázódhat a hazai elektromos töltőállomások száma
A közeli hónapokban 150 új elektromos autótöltőt helyeznek üzembe a Jedlik Ányos terv keretében az autópályák, illetve a forgalmas helyek mentén. Az 58. állomást most adták át.
2015.09.07 12:06
Jutalmazza a kormány a munkahelyteremtő iparvállalatokat
A kormány 3 milliárd forint támogatást biztosít az idén azon iparvállalatok számára, amelyek bővítenék kapacitásukat, és ezzel munkahelyeket teremtenek - jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szombaton Budapesten, sajtótájékoztatón.
2015.08.29 11:01
Az amerikai vállalatok vonzódnak Magyarországhoz
Hazánk nemzetgazdasági minisztere az Amerikai-magyar Kereskedelmi Kamara (AmCham) üzleti fórumán tartott előadást az exportról és a partnerkapcsolatokról.
2015.07.01 12:02