Doktorokat avattak az Óbudai Egyetemen
Június 12-én tartották az Óbudai Egyetem Szenátusának Nyilvános Doktoravató Ünnepi Ülését. Az ünnepségen az akadémiai vezetésk három egyetemi elismerést, öt OTDK első helyezetteknek szóló elismerő oklevelet, öt habilitált oklevelet adott át és öt frissen végzett doktort avatott fel.
2017.06.20 17:59
Jövőre teljesen új járművel áll rajthoz az OECO a Shell Eco-marathonon
Sűrű volt az előző hónap az Óbudai Egyetemen, Kerekes Attila, a járműépítő hallgatók csapatmenedzsere pozitív eseményekről számolhatott be: Techtogether-győzelemről, műanyagipari szakmai napról, és arról, jövőre új környezetkímélő autót építenek.
2017.06.12 12:20
Félezer műszaki hallgató tanul duális képzésben az Óbudai Egyetemen
Duális képzésre 2017 őszétől az intézmény hat karán, összesen 217 helyre jelentkezhetnek a középiskolai tanulmányaikat befejezők. Székesfehérváron 162 hallgató kezdheti meg ilyen formában a tanulmányait, Budapesten pedig összesen 55 helyre jelentkezhetnek a felvételizők, olyan vállalatoknál, mint az IBM, az Epam vagy a Denso.
2017.05.25 13:48
Ki teszi meg a legtöbb utat a legkevesebb energiával? – magyar csapatoknak is szurkolhatunk Londonban
A magyar fiatalok a május 25-én kezdődő négynapos Shell Eco-marathon versenyen mutatják be működés közben egyéves munkájuk eredményét a londoni Queen Elizabeth Olimpiai Parkban.
2017.04.06 15:03
Oktatási célra vásárolt egy Leafet az Óbudai Egyetem
Március 30-án nemcsak az átadott járművet tekinthették meg a látogatók, hanem az egyetem hallgatói csapatainak járműveit is.
2017.04.04 16:15
Karcsú kerékburkolattal csökkentik a légellenállást az Óbudai Egyetem hallgatói
Az egyetemisták a május végén megrendezendő nemzetközi energiatakarékossági versenyre, a Shell Eco-marathonra készülnek. A járművük lassan elér a tervezési fázis lezárásához, ami után kezdődhetnek a tesztek, a finomhangolások.
2017.03.15 06:37
Réger Mihály: az Óbudai Egyetem hidat épít a cégek és a jövő mérnökei között
Az erős ipari beágyazottsággal rendelkező intézmény új rektorával a jelentkezési időszak lezárulása előtt beszélgettünk vállalati együttműködésekről, a fiatalokhoz igazodó képzési megújulásról, de saját szakmájára is kitértünk.
2017.02.13 08:30
Ilyen lesz az Óbudai Egyetem új, futurisztikus járműve – sok fotóval
A Shell Eco-marathonra készülő csapat projektje decemberben jutott legizgalmasabb tervezési fázisához, a végleges modell kialakításához, amikor is az eddig tervezett részegységeiket komplett járművé állíthatják össze. Mutatjuk az új jármű terveit.
2017.01.06 12:30
Felújított épületekben folyhat tovább a mérnökképzés
Átadták az Óbudai Egyetem Alba Regia műszaki kar felújított székesfehérvári épületeit. A karon villamosmérnök, mérnök informatikus, gépészmérnök, mechatronikai mérnök képzések folynak alap- és mesterképzésben.
2016.10.06 13:50
Erősíteni kell a mérnökhallgatók gyakorlati tudását – megoldást talált az Óbudai Egyetem
Az ipar folyamatos fejlődése nehéz helyzetbe hozza az oktatást, hiszen egyszerre kell jól képzett elméleti és naprakész gyakorlati tudású mérnököket kinevelni. Az Óbudai Egyetemen olyan módszert vezetnek be 2017 szeptemberétől, amely egyesíti a két elvárást.
2016.08.24 06:17
Járműépítő egyetemi csapatkapitány volt, oktató lett belőle
Kerekes Attila eddig azon fáradozott, hogy olyan járművet építsen, ami egy liter üzemanyaggal a legtöbb utat járja be. Most azért dolgozik, hogy jó szakemberek dolgozzanak az Opelnél.
2016.03.30 14:23
Elhunyt Fodor János, az Óbudai Egyetem rektora
Életének 60. évében hunyt el a professzor, az Óbudai Egyetem rektora, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) doktora hosszan tartó, súlyos betegségben - tudatta az egyetem.
2016.03.24 16:35
Nincs idejük hátradőlni
Közeleg a Techtogether Automotive Hungary 2015 verseny, sorra bemutatjuk a résztvevő mérnökhallgatói csapatokat. Az OECO team az Óbudai Egyetem hallgatóiból áll.
2015.10.10 21:08
Ez történt a 30. héten a magyar járműiparban
Nézzük, hogyan vészelte át a rekkenő hőséget Magyarország húzóágazata!
2015.07.24 13:33
A kulisszák mögött: ilyen a világ leghíresebb energiatakarékossági versenye
A Shell Eco-marathonon a csapatok egy liter üzemanyaggal akár ezer kilométert is megtesznek. Nyilvánvalóan nem köröznek ennyit – cikkünkből az is kiderül, hogyan számítják ki ezt.
2015.07.21 06:14
Megoldódnak az Óbudai Egyetem kollégiumi férőhely gondjai
A kormány 1,6 milliárd forinttal támogatja az Óbudai Egyetem jelenleg üresen álló Kandó Kálmán Kollégiumának felújítását - jelentette be a nemzetgazdasági miniszter csütörtökön Budapesten.
2015.07.02 13:30
Gépdiagnosztika a gyakorlatban
A B & K Components Kft. munkatársai „Zaj-, mechanikus rezgés- és hőkamerás mérések, elemzések a gépdiagnosztika gyakorlatában” címmel tartottak előadást az Óbudai Egyetemen.
2015.06.30 14:37
Amerikai beszállító is beszáll a hazai duális képzésbe
Stratégiai partnerségi megállapodást kötött a 24,5 milliárdos árbevételű Emerson globális gyártó és technológiai vállalat, valamint az Óbudai Egyetem.
2015.06.30 11:41
Milliárdos fejlesztéssel indulhat a duális képzés Székesfehérváron
Az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kara 1 milliárd forintos fejlesztési pályázatot nyert el. A projekt a régió vállalkozásainak szakemberigényét felmérve valósul meg a következő háromnegyed évben.
2015.06.30 08:43
Jól kezdték a magyarok a fogyasztási versenyt
Remek eredményekkel zárták a magyar diákcsapatok a Shell Eco-marathon Europe nemzetközi üzemanyag-hatékonysági verseny legelső napját.
2015.05.23 11:11
Elindult a visszaszámlálás: hamarosan indulnak a magyarok Rotterdamba
Idén hat magyar diákcsapat, köztük két középiskolás vág neki Európa egyik legnagyobb innovációs diákversenyének, a Shell Eco-marathon Europe-nak.
2015.05.15 07:13
Szupertitkos karosszériaterveken dolgoznak a Techtogether különdíjasai
Az Óbudai Egyetem csapatának következő versenye májusban lesz Rotterdamban, amelyre már a nyáron elkezdték a felkészülést.
2015.02.06 11:31
Szaúd-Arábia együttműködne a magyar gépjárműiparral
A gépjárműipari informatikai fejlesztések és a mérnöki továbbképzés területén működne együtt a magyarokkal Szaúd-Arábia; a javaslatot a héten Budapesten tárgyaló, a közlekedési miniszter vezette szaúd-arábiai delegáció tette - közölte a Nemzeti Innovációs Hivatal kül- és belkapcsolati elnökhelyettese.
2014.09.26 09:33
566 kilométerre képes egy liter benzinből az Óbudai Egyetem járműve
A csapat 2008 óta minden évben részt vesz a Shell Eco Marathonon – rátermettségüket legközelebb novemberben a Techtogether hallgató versenyen bizonyíthatják.
2014.09.08 09:55
Mi történt a 25. héten a járműiparban?
Kiakadt a visszahívás-mutató, használt buszok és új villamosok érkeznek Budapestre, a németek viszik a magyar Audikat, az oroszok elzárják a gázt, a járműipar adja a felsőoktatási államtitkárt.
2014.06.20 15:24