Bekebelezte az MAN a Scania sebességváltóit
A megállapodás értelmében az MAN 2016-tól folyamatosan átveszi a Scania jelenlegi váltókínálatát, illetve a vállalatok közösen dolgoznak a további fejlesztéseken.
2014.09.25 06:19
A Hankook lesz az MAN beszállítója
A Hankook gumiabroncsgyártó hamarosan számos MAN nehéz tehergépjármű első gyári felszerelésű gumiabroncsainak beszállítója lesz.
2014.09.23 15:12
Az MAN-nel és a VW-nel kötött szerződéstől vár még jobb eredményt a Scania
2014 első félévében a Scania eredménye elérte a 4 276 millió svéd koronát.
2014.07.21 10:33
Új MAN és Rába-Volvo buszok Budaörsön
Szombattól több budaörsi és törökbálinti járaton is új autóbuszok állnak forgalomba.
2014.06.06 17:11
Veszteséggel zárta a harmadik negyedévet az MAN
Veszteséget jelentett az idei harmadik negyedévről kedden a teherautókat és buszokat gyártó német MAN társaság. A Volkswagen-leányvállalat 218 millió euró (64 milliárd forint) veszteséget termelt július eleje és szeptember vége között. Forgalma 3,6 milliárd euró (1055 milliárd forint) volt, ami 6 százalékos csökkenés a tavalyi harmadik negyedévhez képest. Ugyanebben az időszakban éves összevetésben 22 százalékkal, 4,3 milliárd euróra (1260 milliárd forint) nőtt a cég rendelésállománya. Ennek oka, hogy 2014. január 1-jétől az új haszongépjárművekre az Európai Unióban kötelező lesz a szigorúbb, Euro VI. kibocsátási előírás, és sok vállalat előrehozta a gépjármű-beszerzést, amíg még üzembe állíthat az Euro V. szabványnak megfelelő járműveket.
2013.10.29 12:45
Szóló kialakítású buszokat szállít a Volánbusznak a MAN
A megállapodás alapján 106 darab szóló kialakítású MAN autóbusz állhat forgalomba mintegy 6,5 milliárd forint értékben.
2013.09.19 08:13
MAN: 800 egyetemista kezdi meg gyakorlatát
A végzős egyetemisták 61 szakma közül választhatnak: ez 47 műszaki és 13 kereskedelmi területet jelent.
2013.09.16 11:52
A MAN és a Rába-Volvo szállíthatja a Volánbusz 167 új járművét
A MAN és a Rába-Volvo szállíthatja a Volánbusz új járműveit mintegy 10 milliárd forint értékben, ezzel folytatódik a Volán-társaságok járműbeszerzési programja.
2013.09.06 08:39
Kevesebb tehergépjármű fogy az EU-ban
2013 első félévében a furgonok, áruterítő teherkocsik és kamionok eladása egyaránt csökkent Európában, így Magyarországon is – írja a Világgazdaság.
2013.07.30 09:28
Két üzemében négy hétre leáll a MAN
A MAN két németországi üzemében négy hétre leállítja a nehéz tehergépjárművek gyártását – értesült a Reuters hírügynökség vállalati forrásokból.
2012.10.29 06:25
Egymillió eurós beruházás, 100 új munkahely Ajkán
Uniós támogatással, közel 2500 négyzetméteres műhelycsarnokot épített a Kókai Tömítéstechnikai Kft. Ajkán, a beruházáshoz az autóipari gumitermékeket gyártó cég 100 millió forintos vissza nem térítendő támogatást nyert.
2011.08.10 20:15
MAN: többséget szerezhet a Volkswagen
Európa teherautó-gyártó nagyhatalma lehet a Volkswagen azzal, hogy jóváhagyást kapott a MAN teherautógyár többségi tulajdonrészt biztosító részvénypakettjének megvásárlására.
2011.07.06 12:22
Volkswagen: kötelező ajánlat az MAN-re
A Volkswagen AG május 31-én, kedden a német átvételi jog rendelkezéseinek megfelelően az MAN SE valamennyi külsős részvényesének nyilvános kötelező ajánlatot tett az MAN SE részvényeire vonatkozóan.
2011.06.03 11:32
Az MAN TGX nyergesvontatójáé a „Green Truck 2011”
Az MAN TGX 18.400 elnyerte a „Green Truck 2011” díjat. A nyergesvontató alacsony üzemanyag fogyasztásával és kisebb CO2-kibocsátásával győzött az európai piacon.
2011.05.23 12:15
Húsz európai nagyvárosban a spórolós MAN-túra
Az MAN Truck & Bus egy május 16-án induló, 10 ezer km hosszú túra során járja körbe Európát, melynek keretében bemutatja, hogy a közúti áruszállításban, milyen könnyedén spórolhatunk nagy mennyiségű üzemanyagot, illetve csökkenthetjük a CO2 kibocsátást.
2011.05.16 06:00
Steyrből MAN
Ha Steyrről esik szó, vannak akiknek egy város, másoknak egy régi teherautó, vagy éppen a jó terepjáró képességű Steyr–Puch járművek jutnak eszükbe. Manapság mégis inkább az MAN feliratok dominálnak a felső-ausztriai városka iparnegyedében.
2011.04.20 14:00
Tessék vigyázni, az ajtók nem záródnak!
Már az első napon kútba esni látszott a budapesti közlekedési rendszer európaivá tétele. Az EBSF projektben a rendszerek fejlesztésén kívül a kommunikációé lenne a fő szerep, amit az EBSF és az MAN elsőrangúan művel. A BKV ebben is tanulhatna tőlük.
2011.03.28 07:23
Negyedmilliárd euró mínusz: a Bentley csak viszi a pénzt
A 2010-es rekordév után a Volkswagen eladásai, értékesítési árbevétele és nyeresége további növekedését várja, pontos becslésbe azonban nem bocsátkozott.
2011.03.11 08:41
Az Iveco vezérigazgatója az ACEA új elnöke
A European Automobile Manufacturers’ Association (ACEA – Európai Autógyártók Szövetsége) Alfredo Altavillát, az Iveco vezérigazgatóját választotta a haszongépjármű-bizottság új elnökévé a 2011-re.
2011.02.09 07:00
Fél magyar GDP-ből fejleszt Volkswagen
- Volkswagen-csoport öt év alatt 51,6 milliárd eurót fordít fejlesztésre, a magyar bruttó hazai termék (GDP) több mint felét kitevő beruházás célja, hogy a legnagyobb autógyártó legyen.
2010.11.22 10:04
„Összebútorozna” a Scania és a MAN
Egyesülést fontolgat a német MAN és a svéd Scania – közölte hétfőn a svéd autógyártó.
2010.11.15 11:11
Elcometal: Szegedről irányítják a Rába egykori csavargyárát
Több mint 500-féle járműipari csavart, kötőelemet, alkatrészt gyárt a szegedi központú, de győri telephelyen – a Rába egykori csavargyárában – is dolgozó Elcometal Kft. A családi vállalkozást is érintette a válság, de már előre néznek.
2010.09.24 08:16
Németes lendület a haszonjármű-ágazatban
Két krízisévet követően mára visszazökkent a rendes kerékvágásba a haszongépjármű gyártó ágazat Németországban, s várja a szeptember végi IAA kiállítást. Ezen komoly szerepet kapnak majd az alternatív hajtásláncok.
2010.09.10 22:03
Már több VW fogy Kínában mint Németországban
Minden korábbinál több gépkocsit adott el tavaly a német Volkswagen AG (VW) konszern, adózás utáni nyeresége mégis visszaesett 80 százalékkal.
2010.03.01 08:04
Hullanak a fejek a MAN-nál
Egy héten belül a harmadik igazgatósági tag távozik a haszonjármű-gyártó MAN-tól - közölte a Süddeutsche Zeitung című német napilap, amely úgy tudja, a korrupciós botrány nagysága eléri a 300 millió eurót.
2009.12.01 10:13