A kisebb fizetések jobban nőnek, állítják
Folyamatosan csökken a különbség az alacsony és a magas keresetek között, ennek oka, hogy a kisebb fizetések jobban emelkednek. Ezt támasztja alá, hogy a bruttó keresetek mediánja jobban nőtt, mint az átlagkereset.
2018.10.09 11:32
A dolgozók kétharmada nem keresi meg az átlagbért
A Policy Agenda mérése szerint Magyarországon a munkavállalók kétharmadának a bére nem éri el az átlagbért, ami a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) közlése szerint 2018. májusában bruttó 327 486 forint volt, ezen a helyzeten pedig elsősorban az adórendszer átalakításával, a több kulcsos adórendszer bevezetésével lehet segíteni – mondta Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (Maszsz) elnöke hétfőn Budapesten.
2018.10.08 16:26
A fiatalok jobban kiállnak magukért a munkaerőpiacon
Munkaerőhiány van, a fiatalok jobban kiállnak az érdekeikért a munkaerőpiacon és a fizetés mellett a fejlődési lehetőségek is fontosak a számukra – erről beszélt Paulovics Éva, a Jobsgarden HR-toborzó és tanácsadó cég ügyvezető igazgatója az M1 aktuális csatornán vasárnap.
2018.10.07 12:02
A lengyeleknek sem tetszik a kiküldetési irányelv módosítása
Lengyelország is panaszt nyújtott be az uniós kiküldetési irányelv módosítása miatt, amelynek érvelése hasonló a magyar kifogásokkal.
2018.10.05 11:24
Könnyebb lesz Szlovákiában dolgozni
A fokozódó munkaerőhiányra tekintettel Szlovákia a külföldi munkavállalók foglalkoztatási szabályainak könnyítését tervezi – jelentette be Peter Pellegrini kormányfő.
2018.08.29 11:24
A diákok lelkesebben dolgoznak azon, amit a régiek rutinból végeznek
Rengeteg IT-s kellene a magyar piacra, már egyetemi, főiskolai hallgatókkal tömik a lyukakat a cégek. Megtehetik, foglalkoztatásuk rendkívül rugalmas és egyszerű. Meg persze olcsóbb.
2018.08.14 11:31
Emelni kell a béreken, hogy ne menjenek külföldre a magyarok
A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) alelnöke kedvezőnek tartaná, ha már jövő januártól csökkenne 2 százalékponttal a szociális hozzájárulási adó (szocho).
2018.08.07 09:18
Óriási a különbség a nők és a férfiak fizetése között a briteknél
Nagy-Britanniában az egyik legnagyobb a nők és a férfiak fizetése közötti különbség, parlamenti képviselők sürgették, hogy ne csak a legalább 250 fős, hanem az annál kisebb cégek is kötelesek legyenek nyilvánosságra hozni a bérek közötti különbségeket.
2018.08.03 12:58
Tízből hárman rugalmas munkarendben dolgoznak
Magyarországon tízből három, nemzetközi szinten azonban már tízből négy munkavállaló dolgozik rugalmas munkarendben.
2018.07.23 14:20
Hogyan legyünk jó digitális forradalmárok?
A legtöbb felmérés technológiai oldalról közelíti a negyedik ipari forradalom témakörét, azonban a Hays kutatása rávilágított a munkaerőpiaci oldalára is.
2018.07.17 16:29
Sokan később kapják meg a fizetéseiket
Munkaügyi szabálytalanságot találtak a vizsgált 1042 munkáltató 81 százalékánál, az ellenőrzött csaknem négyezer munkavállalónak pedig 69 százalékánál az áprilisi akcióellenőrzésen.
2018.06.25 17:49
Luca de Meo: A piacképes tudáshoz képzésekre van szükség
A hétvégén a HRC International Group szervezésében a Barcelona melletti Sitgesben tartották a Seat támogatásával létrejött európai konferenciát az emberi erőforrások aktuális kérdéseiről.
2018.06.12 11:12
Minimálbérnél nem lehet kevesebbet fizetni a diákoknak a nyári munkáért
A legfontosabb a nyári diákmunkák kapcsán, hogy legyen írásos munkaszerződés – mondta Czuglerné Iványi Judit munkajogász szombat reggel az M1 aktuális csatornán.
2018.06.11 07:07
Túl sokan mennének, vasmarokkal tartja dolgozóit az Opel
Visszaütött a leépítésekhez használt természetes eszköz, ezért az Opel megnehezítette az önkéntes felmondások végrehajtását, miután szakszervezeti képviselők arra figyelmeztettek, hogy a PSA felvásárlása után hiány alakulhat ki a jól képzett dolgozók körében.
2018.05.23 06:01
Ingyenesen kérhető a munkaügyi szolgálat segítsége: a győri Audi szakszervezete is élt vele
A szakszervezetek és üzemi tanácsok mellett egyre több munkáltató keresi fel a tavaly novemberben megalakult, hat régióban működő Munkaügyi Tanácsadó és Vitarendező Szolgálatot.
2018.05.17 15:32
Mesics Olívia: Új terméket küld a PSA Szentgotthárdra, kezdőkre és tapasztaltakra egyaránt szükség lesz
A szakember 1997 óta dolgozik az Opel szentgotthárdi gyárában: másfél évtizedes tapasztalatot szerzett a HR területén, majd a gyártási területen hét évet dolgozott termelési igazgatóként, idén márciustól pedig ismét ő a vállalat személyügyi igazgatója. Egyebek mellett a vállalat HR-stratégiájáról kérdeztük.
2018.05.02 08:36
Több pénzt kaphatnak a kiküldetésben dolgozók – a fuvarosok pénzéről nem döntöttek
Létrejött a megállapodás a kiküldött munkavállalókra vonatkozó uniós szabályozás módosításáról az Európai Parlament (EP), az Európai Bizottság és a tagállamok kormányait képviselő tanács között – jelentették be Brüsszelben.
2018.03.01 13:34
Kulcsmunkatársunk bejelenti, hogy távozik a cégtől...
...természetesen – bevallása szerint – magasabb fizetésért. Biztos, hogy pusztán ez áll távozásának hátterében? A munkahellyel való elégedettség, az elköteleződés és a váltásra való hajlandóság motivációs faktorai közül a fizetés gyakran nem is az elsődleges fontosságú tényező.
2018.02.16 06:29
Tóth Balázs: A Fémalknál azt kapják a mérnökeink, amit ígértünk
Mérnököt találni nehéz, képességeknek megfelelő, érdekes mérnöki munkát találni szintúgy. A FémAlk Fémöntészeti és Alkatrészgyártó Zrt. HR, kommunikációs és munkavédelmi vezetője jól ismeri az Y generáció igényeit, ez látszik abból is, hogy aki ehhez a vállalathoz szerződik, nemigen csábul el máshoz.
2017.12.08 06:33
Gyanús, hogy az utolsókat rúgja a Faraday Future
Úgy tűnik, káosz tört ki a kínai-kaliforniai elektromos autógyártó startupnál. A nemrég még ígéretesnek tűnő vállalatot most két kulcsember is elhagyja, ám egyelőre nem tiszta, hogy Stefan Krause és Ulrich Kranz mondott-e fel vagy megváltak tőlük.
2017.11.21 09:20
Mi számít munkahelyi zaklatásnak?
Bár a multinacionális cégeknél jellemzően létezik egy etikai szabályzat, amely tiltja a mobbingot és a diszkriminációt, mégis úgy látom, hogy a mindennapi munkában kevés figyelem terelődik a fenti témákra – véli dr. Fodor T. Gábor, a Kun & Partners Ügyvédi Társulás munkajogásza, a Personal Hungary munkajogi és munkaügyi szakértője.
2017.11.14 10:27
Kell az MSc? Fontos a nyelvtudás? – HR-szakemberek válaszoltak
Az internet tele van okos és kevésbé okos tanácsokkal arra vonatkozóan, hogyan viselkedjünk állásinterjún, mit írjunk, mit ne írjunk az önéletrajzunkba. Kiigazodni nem egyszerű, éppen ezért egy asztalhoz ültettük hat, Magyarországon tevékenykedő vállalat HR-szakemberét.
2017.10.31 09:25
28 órás munkahétért küzd a legnagyobb német szakszervezet
Hat százalékos béremelés mellett az eddigi 35 helyett a 28 órás munkahét bevezetését is követeli Metall.
2017.10.12 11:07
Ellenállhatatlan szervezetek – 3 gyakorlati példa
Az elmúlt évünk legmeghökkentőbb? ajánlatkérése a következő volt: „50 percben szeretnénk kollégáinknak stressz- és energiamenedzsment tréninget rendelni. Informatív, ám gyakorlatorientált képzést szeretnénk, több AHA élménnyel”. 50 perc. Interaktív. AHA élményekkel tűzdelt. Irodánkban elszabadult a pokol. Azon ötleteltünk, hogyan tudnánk a legfrappánsabban megfogalmazni a válaszunkat: nem hisszük, hogy ez reális és értelmes célkitűzés.
2017.09.28 10:28
Karriertanácsok futballistáktól
Már az elején szükséges rátermettségünket bebizonyítani, ám a munkavégzés mellett fontos megmutatnunk, hogy csapatban is hatékonyan tudunk teljesíteni. Ebben az időszakban különösen fontos, hogy meghallgassuk és igazodjunk a visszajelzésekhez– akár egy professzionális futball játékos.
2017.08.17 13:47